Sas Zoltán: Az alulfizetett tűzoltók már két végén égetik a gyertyát

Sas Zoltán: Az alulfizetett tűzoltók már két végén égetik a gyertyát

A jobbik szakpolitikusa szerint a kormány továbbra is késlekedik a tűzoltók bérhelyzetének megoldásával.

Hivatásos és önkéntes tűzoltókkal, valamint szakszervezeti vezetővel is egyeztetett az elmúlt hetekben Sas Zoltán, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. A témába vágó szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: 

A tűzoltók problémái rendkívül szerteágazóak, és sajnos van belőle bőven.

Sas szerint eközben az Orbán-kormány továbbra is késlekedik a helyzet megoldásával.

Sas Zoltán: „A kormánynak négy hónap is kevés volt arra, hogy segítse az önkéntes tűzoltókat"

A felszólalásomban is elmondtam, a kormánynak négy hónap is kevés volt arra, hogy segítse az önkéntes tűzoltókat - fejtette ki az Alfahírnek Sas Zoltán, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, aki hétfőn az Országgyűlés keretei közt érdeklődött a kormánynál arról, terveznek-e javítani az önkéntes tűzoltók jelenleg is problémákkal járó anyagi helyzetén.

Kifejtette, a tűzoltók legfontosabb problémájuknak az alacsony bért tekintik, ahogy az más szakmákban is tapasztalható. Viszont a következő időszakban kormányrendeletek útján a bérezésük javulni fog - fűzte hozzá.

A jobbikos országgyűlési képviselő leszögezte azt is, hogy pártja javaslata változatlanul az, hogy 

az illetményalapukat a törvény erejénél fogva, garantált módon emeljék meg.

Álláspontja szerint ez egy hosszú távú, kiszámítható és biztos megélhetést tud számukra biztosítani, ezáltal vonzóbbá téve a tűzoltói hivatást.

Sas Zoltán kiemelte, a tűzoltók úgy vélik, hogy két végén égetik a gyertyát, hiszen az egyik vége a szolgálati feladataikból adódó terhelést jelenti, ami komoly pszichés és fizikai vonzattal jár. 

A gyertya másik vége pedig a megélhetési problémáik

- mutatott rá a jobbikos szakpolitikus, aki szerint a már egy évtizede megszüntetett korkedvezményes nyugdíj visszavezetését is fontosnak tartják.

NAPI TÉMA - Tüzet oltani ki fog!?

Címlap NAPI TÉMA - Tüzet oltani ki fog!? Vendégeink: Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke és Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. 

Nemzetközi példákra, így például a V4-ekre hivatkozva arról is beszélt, másutt anyagilag jobban megbecsülik a tűzoltókat, különösen a terepen dolgozó, tűzesetekhez vonuló állomány tagjait.

Rávilágított, hogy a társadalom szemében a tűzoltóké az egyik leginkább megbecsült szakma, azonban súlyos létszámhiánnyal küzdenek, ami szavai szerint az eredményesség rovására mehet.

Ezen sürgősen változtatni kell!

- húzta alá Sas Zoltán, egyben azt ígérve, parlamenti képviselőként minden követ megmozgat annak érdekében, hogy érdemi változást sikerüljön elérni a tűzoltók problémáit tekintve. Ezért az ellenzéki politikus a kormánytól is azt várja, hogy az partner lesz a közös megoldáskeresésben.