Sokkoló: halálra verték főnöküket a "magyar" szakácsok

A két fiú halálra verte és a hűtőkamrába dobta az ötvenes éveiben járó asszonyt, férjét fenőkővel ütötték le. A holttestet fel akarták darabolni.

A 19 éves F. Tamás és a 20 éves T. Benjámin Párizsban dolgozott egy kínai étteremben. Pénzre volt szükségük, ezért brutális módon meggyilkolták főnöküket - írja a Blikk.

A lap fotót is közöl az általa magyarnak nevezett bűnözőkről:



A két gyilkos húsvét előtt haza szeretett volna utazni Párizsból, ám ehhez pénzre volt szükségük. Úgy gondolták, az lesz a legegyszerűbb, ha megölik főnöküket, azt az ötvenes éveiben járó asszonyt, aki az éttermet vezette.

Félholtra verték, brutálisan megkínozták, majd bezárták meghalni egy hűtőkamrába. A nyomozók a holttesten félszáz külsérelmi nyomot találtak.

A brutális gyilkosok kis híján a nő férjét is megölték. Miután az asszonnyal végeztek, elbújtak a WC-ben, úgy tettek, mintha épp azt szerelnék. Mikor a nő férje keresni kezdte az asszonyt, a két fiatal egy óvatlan pillanatban elkapta, és addig ütötték a fejét egy fenőkővel, míg elvesztette az eszméletét.

Ezt követően felforgatták a helyet, pénzt és értékeket kerestek. Idő közben a férfi magához tért, az utcára támolygott és kihívta a rendőröket. A bűnözők a rendőrökkel is összecsaptak, székeket dobáltak rájuk, egyiküknek a fegyverét is megszerezték, de végül sikerült letartóztatni őket. A rendőrségen beismerték tettüket, és azt is bevallották, hogy fel akarták darabolni a holttestet.

Az egyik gyilkos anyja azt nyilatkozta, fia már hetek óta rossz körülményekre panaszkodott, szerinte ha meg is ölte az asszonyt, az önvédelemből történt.

A hírre reagálva olvasónk az alábbi képet küldte: