A merényletből levonható következtetések ugyanazok, mint szeptember 11-e után, vagy a 2011-ben Anders Breivik által Norvégiában elkövetett terrorcselekmények után. A Nyugat saját magát betegítette meg, és lassan a végstádiumba kerül, a gyógyulás viszont kétséges, hisz a diagnózist se állították még fel, és még a párizsi eset is bekerült a kórlapba. A kétnapos terror, mintha összefoglalta volna az egypólusú, kettősmércéken alapuló világ minden ballépését és a megsemmisüléséhez vezető útnak adott volna még egy ütős finálé jelenetet. Ebben a tragédiában benne van minden feszültség, ami jelenleg uralkodik a világban, a bevándorlási problémáktól a szélsőséges iszlamisták (akiket a valódi muszlimok is megvetnek) felfegyverzésén keresztül Európa értékvesztettségéig minden. De úgy tűnik ismét nem esett le a tantusz. Emberek ezreit mozgósította a háttérhatalmi média egy bosszantóan értelmetlen mondattal. És a mai napra minden francia helyesen el fogja tudni mondani a betanult szöveget: ismét veszélybe került a szólásszabadság, sőt a teljes civilizált és toleráns nyugati világ, hiszen "civilizálatlan másodrendű emberek" garázdálkodnak benne. Akiket egyébként szabadrabszolgaként ők maguk hívtak be.
Miféle légkör uralkodhat egy olyan államban, mint Franciaország? Ahol a katolikus egyházat, a hagyományokat és tradicionális családképet megtagadó liberális, értékvesztett, istentelen francia polgárok, tisztelet a kevés kivételnek, együtt élnek az ezekkel a teljesen ellentétesen gondolkodó muzulmánokkal, akiket csak azért telepítettek be korábbi gyarmataikról, hogy elvégezzék a felgyülemlett rabszolgamunkát? Ezek a különböző arab országokból érkezett emberek sokszor azonban még Európában is megőrizték saját vallásukat, hagyományaikat és szabályaikat. Ilyen formában ez egy élhetetlen együttélés, ezt mindenki érzékelheti. Pedig nem kellene sok, hogy csökkenjen a feszültség az egy országba szorult két világ között. Egyszerűen az államnak és az egyháznak meg kellene akadályoznia, hogy ilyen szennylapokon, televízió és rádióműsorokon keresztül alázzák és sértsék meg a vallásos és hagyománytisztelő embereket, akár muzulmánt, akár keresztényt. Elképesztő, hogy a Charlie Hebdo heti rendszerességgel publikált Mohamedet, vagy éppen Jézust gyalázó förtelmes firkákat.
Vladimir Putyin orosz államfő októberi Vladaj klub keretein belül elmondott beszédében figyelmeztette az Egyesült Államokat és szatellit országait, gyűjtőnevükön a Nyugatot, hogy a saját maguk által ásott verembe fognak beleesni, hiszen a Párizsban gyilkoló testvérpár és a másik terrorcselekményt elkövető társuk lehet, hogy éppen a Nyugat kormányainak köszönhetik fegyvereiket. Ma már senkinek sem titok, hogy az úgy nevezett Iszlám Állam terroristáit honnan finanszírozták, honnan a katonai profizmusuk és haditechnikájuk? A Bassar al-Assad által vezetett szíriai kormány megbuktatására a Nyugat által nyíltan felfegyverzett ellenzék is éppen az ISIS csapatait erősíti jelenleg. Számos tagja a szíriai ellenzéknek egyébként már valamelyik európai ország állampolgáraként ment harcolni, akik közül mostanra sokan visszatértek új hazájukba, Európába, ám fenyegető és ijesztő tapasztalatokkal, illetve teljesen más világképpel. Sokakban bosszúvágy is éghet, hiszen a Nyugat pillanatnyilag cserbenhagyta őket az Assad ellen vívott harcban.
És miért is büntették halállal ezek a terroristák azokat, akik Mohamedet gúnyolják? Mert a civilizált nyugati demokraták megmutatták a Közel-Keleten hogyan is kell bánni azokkal, akik nem értenek velük egyet. Ki mint vet, úgy arat. Jelen esetben mindkét fél tette elítélendő, a gyilkosságokat elkövetőké is, de a gúnyolódó, mások haragját szánt szándékkal magukra vonó újságíróké is. Európát úgy látszik az angolszász hatalmi elit belekényszerítette kettő olyan konfliktusba, melyek nem hogy nem érdekei, hanem életveszélyesek is számára. Az egyik az Ukrajna miatti mesterségesen szított viszály az orosz világgal, a másik pedig az ölre menő, eszközökben nem válogató konfliktus az arab világgal. Ha Európa továbbra is a „JE SUIS CHARLIE” utat folytatja, saját magát löki bele a szakadékba, és ennek csak egy valaki fog örülni (de persze csak demokratikusan és toleránsan): a nagy testvér.