Tetemes bírságot kell fizetnie a cégnek, amelyik megszennyezte a Szamost Romániában

Tetemes bírságot kell fizetnie a cégnek, amelyik megszennyezte a Szamost Romániában

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, február 17-én ismét hatalmas mennyiségű kommunális szemét érkezett a Tiszán Ukrajna felől és a Szamoson Románia irányából. Az áradások nyomán a Szamoson néhány nappal később pedig szinte menetrendszerűen jött keleti szomszédunk felől a nehézfémmel szennyezett víz.

Az évtizedek óta elhagyatott bányákat ugyanis nem rekultiválták és a cinkkel, rézzel, alumíniummal, illetve vassal szennyezett víz szinte minden áradáskor a Láposbánya-patakba, onnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlik.

"A románok és az ukránok ledobják a szemetet a patakpartra, rosszabb esetben a kukásautó eleve az árterületen szabadul meg a hulladéktól"

Egy hete ismét hatalmas mennyiségű kommunális szemét érkezett a Tiszán Ukrajna felől és a Szamoson Románia irányából. A műanyag palackoktól a mindenféle háztartási és ipari hulladékon át az állattetemekig több száz köbméteres bűzlő szemétszigetek lepték el mindkét folyót. Az áradások nyomán a Szamoson néhány nappal később pedig szinte menetrendszerűen jött Romániából a nehézfémmel szennyezett víz.

Az Index azt írja, a cégre, mely felelős a február 17-én, a Szamost ért nehézfémszennyezésért, tetemes bírságot rótt ki.

A Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatóságának szerdai közleménye szerint a cégnek

120 ezer lejt, azaz kilencmillió forintnyi bírságot kell kifizetniük a folyószennyezés miatt.

A hatóság emlékeztetett: február 17-én egy elhagyott színesfémbányába beszivárgott víz tört a felszínre, és a bányában lerakódott üledéket magával sodorva szűretlenül jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött. 

Megemlítették továbbá azt is, miszerint az érintett társaság a folyószennyezés idején nem avatkozott be a szennyezés okának és következményeinek a megszüntetése érdekében, ahogyan azt egyébként a kárelhárítási terv előírta. A hatóság szerint a kárelhárítási terv része volt annak a dokumentációnak, amellyel a társaság megszerezte a vízgazdálkodási engedélyt.

A vízügyi igazgatóság tájékoztatott, már nem folyik a februári szennyezés helyszínén bányavíz a Láposbánya-patakba, azonban a térség egyéb patakjai, folyói továbbra is ki vannak téve az egykori bányászat hatásainak. Ha pedig nem történnek a bányavizek megszűrését célzó beruházások, ezekben a vizekben továbbra is megnövekedhet a réz-, cink-, kadmium-, ólom- és nikkelkoncentráció.

MAI HÍREK - Sokkal erősebb szankciókkal kell sújtani folyóink szennyezőit

MAI HÍREK - Sokkal erősebb szankciókkal kell sújtani folyóink szennyezőit A Szamos Romániából érkező nehézfémszennyezése mellett rendszeresen engednek bele ipari végtermékeket is a folyóba. Egy folyóparti település polgármesternője és a horgászok megunták a dolgot és lépéseket szorgalmaznak. A Jobbik politikusai egyeztetni hívták a román környezetvédelmi szakminisztert.