Újratemettük Rajk Lászlót

Újratemettük Rajk Lászlót

A szombati felvonulás nyomokban Pride-ot tartalmazott.

A Fidesz szépen megszervezte, a névleges szervezők köszönik. Az eddigi pár ezres Pride-ból legalább hat számjegyű tömegdemonstrációt kreált Orbán Viktor csapata.

Azt ugye senki nem gondolja, hogy egyik évről a másikra hirtelen ekkora tömeg döbbent rá, hogy nekik életük legfontosabb problémája a szexuális kisebbségek ügye.

Ez egyértelműen az utóbbi napok fideszes propagandájára adott tiltakozó reakció.

A Voks 2025 véget ért, a győzelmi zászló kitűzve csúnyabrüsszelben az ukrán lobogó helyére, jöhet a következő hergelés. „Nosza, jönnek a b*zik” – gondolta Szájer József pártjának agit-prop osztálya, és el is kezdték. A „dadaista” miniszterelnök a közrádióban a kismillió, magyarokat legfeljebb szőr mentén érintő külpolitikai téma mellett a Pride-dal volt elfoglalva.

Mindeközben a magyar emberek életét foglalkoztató ügyekkel Orbán Viktorék nem foglalkoznak. Több százezer, milliókkal megkárosított devizahiteles arra vár, hogy az Európai Unió Bírósága ítéletének megfelelően egy illetékes magyar szerv mondja ki: jogellenes volt a piaci árfolyamon történt forintosítás. A kormány válasza: nem segítünk, oldd meg magad!

Kistelepüléseken árad a bűn, egyes klánok tökélyre fejlesztették a 49 ezer forintos lopások rendszerét, hogy az „csak” szabálysértés legyen, ne bűncselekmény. (Ezt az értékhatárt épp Orbán Viktorék emelték fel 20 ezer forintról, hogy ezzel is javítsák a statisztikákat.)

És nemcsak az utca emberének vannak gondjai, hanem az országnak is. Repülőrajtot, fantasztikus évet ígért Orbán Viktor 2025-re, az új jegybankelnök, Varga Mihály bejelentette, nemhogy 3,4 százalék, sem 2,5 százalék nem lesz idén a gazdasági növekedés, az csupán 0,8 százalékra várható, ami mellé egy jóval magasabb, 4,7 százalékos infláció is párosul.

A kormányzatra a szombati vonulást követően is

csak az ellenzék ellenzékének szerepe jutott,

annyi volt a mondanivalójuk, hogy bajban van Budapest (valóban), eközben ők Pride-oznak.

Arra, hogy bajban van az ország, és a kormány is csak Pride-ozik, már nekünk kell(ene) felhívnunk a figyelmet.

Százezres nagyságrendű tömeg vonult szombaton Budapesten, és nem a homoszexuálisok házasságkötéséért, gyermekvállalásáért stb. Nem,

a felvonulóknak abból van elegük, hogy az ország bajaira évek óta nem képes reagálni Orbán Viktor autoriter rendszere, helyette minden bokorban ellenséget, kémet keres.

Rákosi idejében jugoszláv kémeket láttak minden bokorban, Orbán idejében ukrán kémeket. Rákosi Rajkot kiiktatta (igen, a mostaniaknál sokkal drasztikusabb módszerrel), Orbán a Pride-dal akarta ezt tenni, de iure meg is tette. De mindkét módszer ellen tömegek tiltakoztak. Ahogy az egyik portál internetes szavazásából is kiderül, olvasóik többsége nem ment a demonstrációra, de több mint harmaduk most először vett részt rajta.

A mostani demonstráció nyomokban Pride-ot tartalmazott

– mondta egy ismerősöm. Valóban, ahogy Rajk újratemetése is egy, a rendszer elleni demonstrációvá vált, és kegyeletet csak nyomokban tartalmazott, úgy ez a szombati demonstráció is rendszerellenes tiltakozás lett, mely szexuális kisebbségi jogokat csak nyomokban tartalmazott.

Rajk László újratemetése 1956. októberének elején volt. Emlékszünk, mi következett utána.