NER-trükk: öt év után bezár a nagyközönség előtt az uniós pénzből is épült balatoni szálláshely

NER-trükk: öt év után bezár a nagyközönség előtt az uniós pénzből is épült balatoni szálláshely

Öt év után többé nem üzemel a nagyközönség számára elérhető szállóként az uniós pénzekből (is) felépült balatonfüredi Villa Vitae, egyben új tulajdonosa is lesz – derítette ki lapunk. A turisztikai komplexum eddig az állami autóbeszállítási tenderek rendszeres nyertese, a Porsche Hungária korábbi (2020 végéig) vezetőjének, Eppel Jánosnak a tulajdonában volt. Eppel és két fiának cége, az E55 Tanácsadó Kft. 2015-ben

468 348 729 forint uniós támogatást nyert

a négycsillagos Füred Medihotel létesítésére, a szálló honlapján található pályázati tájékoztatás szerint ez a turisztikai egység

hozzájárul a külföldi és hazai turisták hosszú távú ott tartózkodásához.

Az uniós támogatás ténye az E55 2015-ös éves beszámolójának kiegészítő mellékletében is olvasható:

2015 évben a kft elkezdett egy beruházást „A Füred Medihotel ****létrehozása Balatonfüreden”, melyre 2015 évben támogatást is kapott KDOP-2.1.1/F-12-2012-0011. A támogatás összege 2015.12.31-el elhatárolásra került, mely a mérleg sorban a passzív időbeli elhatárolások között található meg. 2015 évben a vásárolt tárgyi eszközök mértékének megfelelően a rendkívüli bevételek között lett kimutatva a támogatások egy része.

Villa Vitae

(Megjegyezzük, a kormányzati pályázati honlapon a KDOP-2.1.1/F-12 kódszám alatt ezt a nyertes tendert nem találtuk meg. Balatonfüreden az Aura Hotel nyertes pályázatát, melyet a Balaton Medhotel fejlesztésére használtak fel, valamint a Blaha Lujza egykori nyaralóját hotelként üzemeltető cég győztes tenderét találtuk meg.)

A beruházásról korábban az Átlátszó is írt.

Az Mfor 2020 októberében pedig arról írt, a Villa Vitae, ahol az azóta elvált Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília 2017-ben házassági évfordulóját ünnepelte,

2019-ben a Kisfaludy-program keretében 79 millió forintot kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől

fejlesztésére kapacitásbővítéssel.

Tehermentes

Az E55 Kft. a fejlesztéshez az önerőt Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak NHB-jától vette fel hitelként. A létesítmény tulajdoni lapjának tanúsága szerint az Eppel János tulajdonában levő 3,5 hektáros földterületre

  • 2015. októberben 295 millió,
  • 2016. júliusban 100 millió,
  • 2017. májusban 100 millió,
  • 2017. szeptemberben 100 millió

forint hitel alapján jegyezték be a jelzálogjogot és az elidegenítési és terhelési tilalmat.

A Szemerey-bank súlyos likviditási gondjai, majd végelszámolása után a három 100 milliós hitel jelzálogát, illetve elidegenítési és terhelési tilalmát 2019. februárban, illetve 2019. novemberben törölték, a nagy, 295 milliós hitel pedig 2019. októberben a Gránit Bankhoz került.

Ez utóbbi jelzálogot, valamint az ahhoz kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalmat alig több mint egy hete, 2021. június 22-én törölték, vagyis

Eppel birtoka, az eddig a nagyközönség számára nyitva álló komplexum tehermentes, szabadon átruházható lett.

És nagyon úgy tűnik, a tulajdonosváltás épp a szemünk előtt zajlik, miközben a közpénz, az uniós támogatás a továbbiakban kizárólag magáncélokat fog szolgálni.

Az internet lehalt, de nem felejt

Egyelőre nem derült ki, ki az új tulajdonos, de az biztos, hogy az ötéves kötelező fenntartási időszak lejárta után már nem fogja a nagyközönség számára elérhető szállóként üzemeltetni a Villa Vitaet. A komplexum Facebook-oldala április eleje óta nem frissült, az egykori szálló honlapján pedig a foglalás menüpont alatt végig piros dátumok fogadják az egyszerű internetezőt.

Villa Vitae

Próbálkoztunk más, népszerű szálláshelyfoglaló portálokkal is. A Bookingon megtalálható a Villa Vitae, ám az alábbi felirat fogad pirossal:

Sajnos a szálláshely jelenleg nem foglalható az oldalunkon. Aggodalomra semmi ok! Rengeteg közeli szállás közül válogathat, ha ide kattint.

Villa Vitae

A magyar nyelvű Szállás.hu-n is próbálkoztunk, de ott nem található a Villa Vitae. Azonban korábban ezen a portálon is lehetett szállást foglalni Eppel szállodájába, legalábbis erre utal, hogy a kereső legördülő menüje még felajánlja a helyet.

Villa Vitae

A Google keresője ugyancsak szálláshelyként azonosítja a Villa Vitaet, ám ott is ez a felirat olvasható:

Árakkal és szabad szobákkal kapcsolatos információkért vegye fel a kapcsolatot a szállodával!

Villa Vitae

Megfogadtuk a tanácsot

Megfogadtuk a szálláskereső portálok által adott tanácsot, és személyesen próbáltunk szállást foglalni az egyébként valóban jó értékeléseket kapott Eppel-szállóban. A nagyrészt egykori (egészen 2014-ig) szőlőterületként funkcionáló ingatlanhoz aszfaltozott út vezet, ám körülbelül 100 méterre a bejárattól már „MAGÁNÚT” felirattal kiegészített behajtani tilos tábla állítja meg a megfáradt vándort.

Betérve még – leszámítva a júniusban gyanúsan nagynak számító csöndet, kihaltságot – semmi jele nincs annak, hogy az épületkomplexum elvesztette volna szálló jellegét, a recepció felé irányító nyilakat követtük.

Értesülésünket személyesen meg is erősítették: mikor közöltük, hogy szállást szeretnénk foglalni, a válasz az volt, hogy zárva vannak, mégpedig bezártak teljesen.

Nem lehet már sajnos foglalni, megszűnt mint szálloda

– közölték érdeklődésünkre, majd mikor az okok felől érdeklődtünk, kerek perec ezt mondták:

Más tulajdonos lett, és más koncepcióval szeretné üzemeltetni.

Luxusüdülő a NER-kegyelteknek?

Lapunk úgy értesült, a Villa Vitae új tulajdonosa az útépítési tenderek egyik koronázatlan királya, a Lady MRD nevű, máltai felségjelű luxusjacht tulajdonosa, Szíjj László vagy az ő egyik érdekeltsége. A Lady MRD gyakorlatilag a NER egyik rekreációs központja, utazott már vele Mészáros Lőrinc, Homolya Róbert MÁV-vezér és Kovács Ernő kormánymegbízott is. És természetesen nem feledhetjük el azt a tavaly nyári esetet sem, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a Lady MRD utasa családjával. Így azután

nem lenne meglepő, ha a Villa Vitae a jövőben hasonló funkciót töltene be: a NER kegyeltjeinek luxusüdülőjévé válna.

Ami azt jelentené, hogy

a több mint 468 milliós uniós támogatás öt év után végül magáncélokat szolgálna.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy másodvonalbeli NER-lovagok az élvonalnak passzolnak át ilyen jellegű vagyont. A 444 tavaly augusztusban írt arról, Mészáros Lőrinc tavaly nyáron ugyancsak Eppel Jánostól vásárolt hivatalosan gyümölcsösből, gazdasági épületből és egy pincéből álló ingatlant Tihanyban 525 millió forintért.

Értesülésünk megerősítése érdekében e-mailben kerestük a Villa Vitaet, illetve az uniós támogatást elnyert E55 Kft.-t is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.