A tavaszi nap sugarai áttörnek az ablaküvegeken, végigfutnak a bükkfaasztal lakkozott felületén, hogy aztán a lábaimat melengetve pihenjenek meg. Az ablakon már árad be a friss, meleg levegő, mikor hazaérek az iskolából és leülök a kanapéra, hogy megnézzem, milyen küzdelmek közepette győzte le a gravitációt az emberiség és juttatott először embert az űrbe, hogy aztán a Hold felszínén landoljon. Attól a naptól kezdve, hogy megnéztem az HBO Apollo-programról szóló ’From the Earth to the Moon’ sorozatát sutba vetettem a Jurassic Park óta tartó paleontológusi pályámat. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad én bizony a NASA-nál fogok dolgozni. Ha asztronauta nem is leszek, mert azért annyira vakmerő nem vagyok, de valamit biztos tudok tenni ott a központban, amivel hozzájárulhatok fajunk tudományos vívmányainak tárházához, miközben a végtelent kutatom. Egyébként a sorozat magyar fordításban nem az eredetileg Jules Verne regény ihlette Utazás a Holdra, hanem a Végtelen szerelmesei címet kapta. Azt hiszem a célját nálam elérte, hiszen tényleg szerelmes lettem a végtelenbe és kívülről fújtam a csillagképeket névvel, történettel együtt, faltam a könyveket a témában von Braun V2 rakétáitól Lajka kutyán és Gagarinon át a legújabb NASA-programokig. Aztán a szintén végtelennek tűnő gimis fizikaórák keresztülhúzták a számításaimat, nem lettem se tudós, se csillagász, de a NASA iránti rajongásom megmaradt.
Hogy mindezt miért is mesélem? Mert ma van az Űrhajózás világnapja. 1961. április 12-én Gagarin Lajka kutya után szabadon, az első emberként ruccant ki egy kis űrutazásra. A TASSZ szovjet hírügynökség hivatalos tájékoztatása az esetről így hangzott:
Azóta számos alkalommal megtették ezt az utat, hogy kik, mikor és hogyan annak részleteivel most nem untatnék senkit, inkább hoztam egy-két érdekességet.
Az SS-ből Texasba
Nem sok egykori NSDAP és SS tag kaphatott a második világháború után amerikai állampolgárságot és juthatott vezető pozícióba a hidegháború során az egyik legnagyobb presztízzsel bíró amerikai intézménynél, de Wernher von Braun igen. A német fizikus 1934-ben doktorált Berlinben és hamar felismerte, hogy az űrhajózási kísérleteinek megvalósításához csak az állam tud elegendő pénzt adni, így elfogadta a hadsereg ajánlatát, ahol Hitler fegyverkezése alatt kiemelt helyet élveztek a katonai rakétakísérletek. Von Braun ekkor (későbbi állítása szerint kényszerből, munkájának folytatása érdekében) tagja lett a náci pártnak és belépett az SS-be is. A háború alatt fejlesztette ki a V2 rakétát, az első ember alkotta tárgyat, ami az űrben járt. A birodalom eleste után, míg a legtöbb háborús bűnösnek kikiáltott párttag menekülőre fogta, addig von Braun maga kereste az kapcsolatot az amerikaiakkal és tudásának köszönhetően hamarosan csapatának élén Texasban folytathatta kísérleteit.
1950-ben a hadsereg alabamai kísérleti központjának igazgatójának nevezték ki, 1955-ben pedig megkapta az állampolgárságot. 1960-ban az amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA Űrrepülési Központjának, 1970-ben pedig tervezési részlegének vezetője lett, feljebb csak múltja miatt nem juthatott. Az ő rakétaterveinek köszönhetően állították pályára az első amerikai műholdat és juttatták az első amerikait az űrbe. Fellépése, cikkei, előadásai pedig valódi médiasztárrá tették az Egyesült Államokban az egykor még rakétáival az ellenséges Harmadik Birodalmat előnyhöz juttató von Braunt.
Konteó és Holdra szállás
Ugye mindenki hallotta már azt az elméletet, miszerint a Holdra szállás meg sem történt, hanem azon a napon csak egy üres rakéta hagyta el a bázist, majd egy nevadai stúdióban került kitűzésre az amerikai zászló? Az a helyzet, hogy az összeesküvés-hívőket nehéz lesz meggyőznie a NASA-nak, miután 2009-ben, három évnyi keresés után bejelentették, hogy nincsenek meg az 1969. július 20-i Holdra szállás eredeti felvételei, ugyanis azok aközött a 200 ezer szalag között voltak, amit mágneses eljárás segítségével letöröltek, hogy az újra hasznosításukkal spórolhassanak. A technika ördöge nem csak itt ütötte fel a fejét, hanem Gagarin utazása során is. A kozmonauta az űrhajóban írásbeli rögzítés mellett magnetofonra is diktálta tapasztalatait, de először a szkafanderhez rosszul odaerősített írószer repült el a kezéből, majd lefutott a magnóról a szalag. Mivel kézzel tekergette azt vissza, így hosszabb ideig az első űrutazásról sem készült felvétel.
Gagarin nem csak házat és mesés vagyont, de még ruhákat is kapott
Az első űrhajósnak nem csak hírnevet, de jólétet is hozott kockázatos vállalkozása. A Szovjetunió Minisztertanácsa a sikeres Földet érés után úgy határozott, hogy 15 ezer rubel pénzjutalomban részesíti az űrhajóst. Hogy érezzük, ez mekkora összeg, akkoriban az átlag havi fizetés 100 rubel körül mozgott. Néhány nappal később ezt megtoldották még egy házzal és egy Volga személyautóval is, valamint kötelezték a védelmi minisztériumot, hogy az űrhajós szolgálati helyén bocsásson rendelkezésére egy négyszobás lakást komplett bútorzattal, egy Rubin televízióval, Ljuksz típusú magnetofonos rádióval, mosógéppel, hűtőszekrénnyel, porszívóval, futószőnyegekkel, pianínóval, hat garnitúra ágyneművel és két paplannal. A család is jól járt, szülei egy új, háromszobás bútorozott, televízióval felszerelt házat kaptak, testvérei pedig 1000-1000 rubelt. Noha furcsán hangozhat, de az akkoriban ellátáshiányban szenvedő Szovjetunióban jól jöhetett, hogy a kormány még a család öltözetéről is gondoskodott. A feljegyzések szerint Gagarin kapott átmeneti kabátot, nyári kabátot és esőkabátot, egy sötét és egy világos színű öltönyt, egy-egy pár fekete és világos színű cipőt, 6 fehér inget, két sapkát, 6 pár zoknit, 6 pár fehér selyem alsóneműt, 6 alsót és atlétát, 12 zsebkendőt, 6 nyakkendőt, egy pár kesztyűt, egy-egy garnitúra hétköznapi és ünnepi egyenruhát és két bőröndöt. Feleségének ugyancsak három kabát járt, három ruha, egy fekete kosztüm, meg nem határozott számú kalap, hat harisnya és ugyanennyi kombiné, két cipővel, retiküllel, két pár kesztyűvel, egy-egy selyem és gyapjúkendővel, két blúzzal. Természetesen Gagarin szülei és gyermekei is kaptak egy-egy szettet mindenből.
Az első és utolsó űrhalál
Nem csoda, hogy Gagarint ennyi jóval elhalmozták, hiszen az ismeretlenbe szállt és akkoriban még azt is csak találgatni lehetett, hogy milyen hatással van az utazás az ember szervezetére, nem beszélve a műszaki kockázatokról, ami könnyen a halálához vezethetett volna. A későbbi években több halálos kimenetelű katasztrófa is történt, azonban csak egy esetben fordult elő, hogy a legénység a Föld légkörén kívül vesztette életét. A Szojuz-11 a Szaljut-1 űrállomásról tért vissza, látszólag problémamentesen, ám, mikor a mentőalakulat tagjai kinyitották a kapszula ajtaját, annak mindhárom utasát holtan találták. Az asztronauták arcát sötétkék foltok tarkították, füleikből és orrukból vér szivárgott. A vizsgálatok megállapították, hogy még jóval az atmoszféra határa felett elrepedt egy szelep, ami miatt zuhant a légnyomás és az így keletkező vákumban az űrhajósok pillanatok alatt megfulladtak.
Alternatív biztosítás
Az első Holdra szállók nem voltak olyan szerencsések, mint az első űrutazó. A kockázatos küldetés előtt állítólag sem Neil Armstrongnak, sem Buzz Aldrinnak és Michael Collinsnak nem volt annyi pénze, hogy megfelelő életbiztosítást kössön, ezért más módszerhez folyamodtak, hogy ne maradjon pénz nélkül a család, ha nekik valami bajuk esne. Felszállás előtt a karanténban több száz emléktárgyat láttak el autogramjukkal, és megbíztak egy ismerőst, hogy juttassa el azokat a családjaiknak, hogy hősi haláluk után a relikviákat jó pénzért értékesíteni tudják.
Szibériába kell a fegyver
Az amerikaiakkal ellentétben a szovjet asztronauták felszerelésében fegyver is található. No nem azért, mert csillagközi háborúra készülnének, hanem mert néha a kijelölt hely helyett Szibériában sikerült landolniuk, ahol elég nagy az esélye, hogy megtámadja őket egy vadállat. Eleinte csak egy 9 mm-es pisztoly szolgált a védelmükre, de Alekszej Leonov és Pavel Beljajev miután 1965-ben több száz kilóméterre a kijelölt helytől érkeztek meg megpróbálták rábeszélni feletteseiket, hogy hatékonyabb fegyverre van szükség. A TP-82 típusú lefűrészelt csövű sörétes puskát végül 1982-től rendszeresítették az eszköztárban, és ugyan ’87 óta nem gyártják még a 2000-es években is volt rá példa, hogy azzal együtt szálltak fel az űrbe.
A szendvicscsempész
A később legendássá vált John Young a Gemini-program első emberes küldetésére indult társával, Gus Grissommal, ahol a küldetésekre készített űreledelt is tesztelniük kellett. Talán Youngnak nem hozták meg az étvágyát a zselatinos, szárított ételek, és ezért döntött úgy, hogy magával visz egy marhahúsos szendvicset is a mindössze 5 órásra tervezett utazásra. Az akcióra tudatosan készült, két nappal a felszállás előtt megkérte egy társát, hogy szerezzen be neki a Wolfie Étterem és Szendvicsboltból egy szendvicset, amit a start előtt ad át neki. Mivel a morzsák mind az űrhajó műszereire, mind az űrhajósokra veszélyt jelenthetnek, csak a szerencsén múlt, hogy nem fulladt katasztrófába a küldetés. Az ügy egészen a kongresszusig jutott, a képviselők ugyanis felháborítónak tartották, hogy egy ilyen banális eset veszélyeztette az adófizetők pénzéből finanszírozott űrprogram sikerét. A NASA magyarázkodásra szorult és megnyugtatta a közvéleményt, hogy asztronautái soha többé nem fognak marhahúsos szendviccsel az űrbe utazni. Az ígéretet azonban nem tartotta be, 1981-ben a Columbia űrsikló első útján ismét marhahúsos szendvics ment az űrbe, igaz már a hivatalos ellátmány részeként nem morzsálódó kenyérből készítve. A parancsnok pedig természetesen nem más volt, mint John Young.
Az űrhajós Corvette-tel jár
Vagyis csak járt, ma már lehet, hogy inkább Teslát hajtanak. Az űrverseny idején azonban alig lehetett olyan amerikai asztronautát találni, aki ne egy Corvette-tel menőzött volna. A sportautók akkoriban az adrenalinhajhász berepülőpilótákból lett űrhajósok kedvencei voltak. Az évekre nyúló együttműködés a Chevrolet és az űrhajósok között az első amerikai űrutazóval, Alan Sheparddel vette kezdetét, akit az első utazása után a GM megajándékozott egy új Corvette-tel. Mivel a NASA nem örült annak, hogy a közalkalmazottként funkcionáló űrhajósait reklámcélokra használják fel, ezért a Chevrolet-elnök Ed Cole egy egydolláros lízingszerződést hozott össze az első űrhajósokkal. Így a közeli Rathmann kereskedésből évi egy dollárért bérelhettek autót, a Mercury-program hét asztronautájából hatan választottak Corvette-t.
A lízingprogram átnyúlt az Apollo-programra is, az űrhajósok imádták, a Chevrolet imidzsén rengeteget dobott, egyedül a NASA nem nézte jó szemmel a dolgot, de nem avatkozott közbe és a ’70-es években el is halt az együttműködés. Az autók egy részét visszavitték, másik részét megvették az űrhajósok, de néhányat találni magángyűjtőknél és múzeumoknál is. Pár éve például Neil Armstrong '67-es Corvette-je került fel az eBay-re.