John Kelly belbiztonsági miniszter két rendelkezést adott ki, melyek szerint az Egyesült Államokban tartózkodó mintegy 11 millió illegális bevándorló mindegyike potenciálisan kitoloncolható.
A miniszter elrendelte a határőrizeti szerveknek, hogy a lehető leggyorsabban toloncolják ki valamennyi, illegálisan az országban tartózkodó személyt.
A kormányzat hét prioritást határoz meg a kiutasítások menetrendjében: elsőként azokat kell kitoloncolni, akiket már elítéltek kihágások, vagy bűncselekmények miatt, majd azokat is, akiket már vád alá helyeztek, de még nem ítéltek el. A rendelkezések lehetőséget adnak az illetékes tisztségviselők számára arra, hogy maguk mérlegeljék, a kitoloncolandó milyen veszélyt jelent a közbiztonságra, vagy a nemzetbiztonságra.
A rendelkezések változatlanul érvényben hagyják azt a speciális programot, amely Barack Obama korábbi elnök nevéhez fűződik, s amely védelmet biztosít azoknak, akik 2012 óta gyermekként érkeztek illegálisan az országba.
"Nagyon kevés kivételtől eltekintve, a minisztérium a külföldiek egyetlen kategóriáját sem mentesíti a kitoloncolás alól. Mindenki, a kitoloncolásig vezető eljárás alá vonható, aki megsértette a bevándorlási törvényt"
- szögezte le a kormányzati rendelkezés.