A kormányközeli keresztény lap új főszerkesztője a neonáci Erő és Elszántság több tüntetésén is ott volt

A kormányközeli keresztény lap új főszerkesztője a neonáci Erő és Elszántság több tüntetésén is ott volt

A szélsőjobboldali, neonáci Erő és Elszántság nevű mozgalom tüntetéseinek aktív részese volt a kormányközeli keresztény újság, a Vasárnap.hu új főszerkesztője, Horváth Tamás - számolt be róla a Telex.

Horváth Tamást, aki a 888.hu-n kavart nagy botrányt a „Dicsőség a hősöknek: 75 évvel ezelőtt vette kezdetét a kitörés” című cikkével, júliusban nevezték ki a lap élére. Az újságíróról kiderült, hogy aktív részese volt az Erő és Elszántság mozgalom tüntetéseinek. Ha valaki nem ismerné őket, annyit érdemes róluk tudni, hogy a szélsőjobboldali Betyársereg politikai szárnya és az Identitesz egyesüléséből jött létre. Utóbbinak volt tagja Horváth.

A lap felkereste a főszerkesztőt, hogy megerősítsék az információt, amit Horváth elsőre nem tett meg, majd napokkal később röviden megjegyezte egy kormánylapnak, hogy a szervezet közelében volt. Aztán mégis reagált a Telex néhány kérdésére, de azt nem akarta kimondani, hogy elítéli a nácikat és a nyilasokat.

Horváth többek között az Erő és Elszántság által 2017-ben az EU, a liberalizmus és a migráció ellen szervezett tüntetésén is felbukkant, ahol a mozgalom vezetőségi tagjainak tartotta a megafont. Ezen a demonstárción a vezetők  többek között arról beszéltek, büszkék arra, hogy ők az európai fehér rassz tagjai. De egy másik 2017-es tüntetésen is részt vett, ahol már a beszédek alatt a mozgalom zászlóját tartotta a pulpitus közelében.

A kormánypárti Vasárnap.hu új főszerkesztője ellen korábban még Köves Slomó is tiltakozott

Új főszerkesztője van múlthét óta a keresztény portálnak álcázott kormánylapnak, a Vasárnap.hu-nak. Elsőként a 444 emlékeztetett rá, hogy a portál élére azt a Horváth Tamást nevezték ki július 27-én, aki tavaly februárban a szintén kormánypárti 888.hu-n kavart nagy botrányt a „Dicsőség a hősöknek: 75 évvel ezelőtt vette kezdetét a

A Betyársereg oldalán egy Erő és Elszántság közlemény is olvasható Horváth aláírásával, melyben a bécsi késeléssel kapcsolatban azt fejtegetik, hogy az „idegen rasszú hordákkal” egy szurkoló, egy hősies focidrukker szállt szembe. „Mozgalmunk, az Erő és Elszántság a kezdetektől fogva potenciális szövetségesekként tekint a magyar szurkolókra, legyenek ultrák, huligánok vagy mezei rajongók”.

Horváth egy vele készült Magyar Nemzet interjúban ismerte el, hogy az Erő és Elszántság „közelében volt”.

Amikor az Identitesz betagozódott az Erő és Elszántság Mozgalomba, egy ideig még maradtam a szervezet közelében, vettem részt EU-kritikus tüntetésen és október 23-i megemlékezésen is. Ezt követően viszonylag hamar beláttam, hogy az az út, amin az Erő és Elszántság elindult, nem vezet messzire, úgyhogy eltávolodtam a szervezettől

- fejti ki az interjúban a főszerkesztő, aki a Telexnek az Erő és Elszántásgtól való eltávolodását is megindokolta: "távlati célként megjelent a pártpolitikába való belépés terve, valamint a kommunikációt sem tartottam kellően korszerűnek. Ezeket akkor e-mail formájában tudattam is a mozgalom vezetőségével. Nevezhető ez kilépési levélnek, habár papíron sosem voltam tagja a szervezetnek.”

A lap azt is tisztázni szerette volna Horváth Tamással, hogy szerinte a mozgalom általa elfogadott eszméi összeegyeztethetőek-e a katolikus egyház tanításával, amire úgy reagált: „a fajgyűlölet nem egyeztethető össze a katolikus tanítással...Van azonban egy teológiai fogalom, az ordo caritatis (szeretet rendje), amely azt tanítja, hogy a szeretetünk nem egyenlő mindenki felé, jobban szeretjük és jobban is kell szeretnünk a hozzánk közelebb állókat... „Ez nem fajgyűlölet, nem rasszizmus, hanem természetes distinkció - mondta. - A magyar kormány migrációs politikája is éppen ezért elfogadható keresztény szemszögből.”

Az már csak hab volt a tortán, amikor arról kérdezték, hogy miként viszonyul a nyilasokhoz, melyre csak annyit tudott mondani, hogy

a nyilasok által elkövetett túlkapásokkal nem tudok azonosulni.

 

Vagyis szerinte csak a túlkapásokkal van gond.

Kitartás, éljen Orbán?

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Az elmúlt hetekben új főszerkesztőt köszönthettünk a Vasárnap.hu propagandaportál élén. A lap számos vállalhatatlan, keresztényietlen és megbélyegző írásról híresült már el annak ellenére, hogy hivatalosan a keresztény értékek védelmére tör.