Az ismert közgazdász nem marad adós a válasszal. „Semmiképpen nem” – szögezi le. Szerinte így egy nemzet lemondana arról, hogy saját maga alakítsa gazdasági szerkezetét, és ezzel befolyásolja azt, hogy milyen munkahelyek jönnek létre, milyen bérkínálattal. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a kedvezmények hiányoznak a költségvetés bevételi oldaláról, ezért kevesebb pénz marad a fontos kiadásokra, mint például az oktatásra vagy az egészségügyre.
Csath úgy vélekedik, hogy nemzeti szinten másképpen kell értelmezni a versenyképességet, nem szakadhat el egymástól a gazdasági növekedés, a fenntartható fejlődés, illetve a lakosság életszínvonalának és életminőségének emelkedése.
A közgazdász pozitív példát is említ: a világ legversenyképessebb országai között találhatóak azok a skandináv országok, ahol a bérek is a legmagasabbak. Ugyanakkor azokban az országokban, amelyek olcsósággal és támogatások nyújtásával versenyeznek a külföldi tőkéért, ellentétbe kerülhet egymással a vállalati profitérdek és a nemzeti szintű versenyképesség ügye. Csath röviden definiálja, hogy mit is lehet érteni nemzeti szintű versenyképességen:
egy nemzet akkor versenyképes, ha takarékosan és okosan használja erőforrásait.
Ide sorolja a humán vagyont, a pénztőkét, a földet és általában a természeti környezetet. Majd hozzáteszi, hogy mindezeket úgy kell fejleszteni, hogy közben a lakosság életszínvonala és életminősége is javuljon.
Ehhez jön még hozzá, hogy jó minőségű és jól fizető munkahelyekre van szükség a vállalatok és az állami működés szintjén egyaránt. Csath szerint ez akkor érhető el, ha tisztességes piaci verseny van, az emberek folyamatosan tanulnak, és az egész gazdaságra a dinamizmus, az innováció, valamint az állandó megújulás a jellemző. Ráadásként azt is megfogalmazza: fontos, hogy az üzleti környezet ne legyen bürokratikus és korrupt, az állami döntések legyenek átláthatók, ne legyenek váratlan, az üzleti környezet kiszámíthatóságát zavaró gyakori jogszabály változások.
A közgazdász egy másik fontos tényezőt is megnevez, mégpedig a világgazdaság bizonytalanságát, amit válságlehetőségek jellemeznek, tehát a versenyképességnek válságállónak is kell lennie. Mindazonáltal
Csath konklúziója az, hogy jelenleg nem sikerült felzárkóznunk még a V4 többi tagjához sem, Magyarország lemaradásban van a tudás, az innováció és az egészségi állapot terén is. Alacsony a hazai beruházási szint a tudásszektorban, miközben a körülöttünk zajló technológiai változások, a digitális forradalom ezeken a területeken igényelne gyors és hatékony beavatkozást.
Csath Magdolna amellett, hogy egyetemi tanárként és közgazdászként a téma szakértője, nem véletlenül, a magyar kormány által 2016 őszén létrehozott Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja is. Ennek a testületnek az a feladata, hogy az üzleti környezet gyors javítására összpontosítson, javítsa a nagy állami szolgáltatásokat (mint például az egészségügy és az oktatás fejlesztése), erősítse az ország versenyképességét.
A tanácsnak tagja Varga Mihály pénzügyminiszter is. Még a 2018-as áprilisi választások előtt a kormánypárti politikusok sorába illeszkedve, ő sem támogatta, hovatovább, egyenesen blöffnek nevezte az ellenzéki Jobbik béruniós kezdeményezését. A kormánypárti Magyar Időknek tavaly augusztusban kijelentette:
„Magyarországon véget ért az olcsó munkaerő kora, amit jól mutat, hogy hatalmas ütemben nőnek idehaza a fizetések.”
Előbbit még nem tapasztaljuk, utóbbit már nagyon várjuk.
A bérunió elve éppen arra épült, amit cikkében többek között - Csath Magdolna is fejteget (itt megjegyzendő, hogy korábban ő is „nonszensznek” nevezte a béruniót), hogy béremelésre van szükség Magyarországon, felzárkózva a nyugati bérszínvonalhoz, mert a versenyképesség ezáltal javítható, és megállítható a nagymértékű elvándorlás is. A Jobbik a felvetését európai kontextusba helyezte volna, kelet-közép-európai támogatókkal indította el polgári kezdeményezését, hiszen a bérszínvonal problémája és az elvándorlás az egész régiót sújtja.
A magyar kormány azonban mindent megtett annak érdekében, hogy kommunikációs szinten szétbombázza a béruniós aláírásgyűjtést. A színfalak mögött sem tétlenkedett, és mind a hazai, mind a nemzetközi szakszervezeteket a kezdeményezés ellen hangolta.
A bérunió ügye végül nem jutott el odáig, hogy az Európa Bizottság foglalkozzon vele, de a Jobbik sikerként értékelte, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló konzultációba bekerült az egyenlő munkáért egyenlő bér kérdése. A béremelés szükségességének hangsúlyozása ugyanis nyitott kapukat döngetett az egész Európai Unióban, ahogy a hazai szakértők között sem találunk olyat, aki ne érvelne mellette.
Csath Magdolna a Magyar Hangban megjelent értekezésében nemzeti ügyként jelöli meg a versenyképesség javítását, ami kiemelt figyelmet, őszinte diagnózison alapuló korszerű megoldásokat, koordinált és hatékony nemzeti összefogásra épülő megvalósítást igényel. Igaza van! A gond az, hogy az eddigiek alapján pont a kormány nem volt alkalmas arra, hogy nemzeti ügyként tekintsen a versenyképesség kérdésére, és politikai okokból elgáncsolta, elutasította a nem az ő konyhájában főzött kezdeményezéseket.
„A felzárkózásunk vagy a lemaradásunk a tét”
– figyelmeztet Csath.
Nem ártana, ha ezt a kormány is megszívlelné. Persze valószínűbb, hogy ez már az utánuk jövők felelőssége lesz, lévén, hogy az Orbán-kormány a nemzet ügyét már rég kisajátította. Aligha képzelhető el nemzeti minimum.
(A szerző további cikkei nyomon követhetőek a Facebook-oldalán is. Kövesd Te is!)