Vigyázat! A gazdaságfejlesztési miniszter megtéveszt, az árak most is emelkedtek

Vigyázat! A gazdaságfejlesztési miniszter megtéveszt, az árak most is emelkedtek

Jó úton haladunk, hiszen ahogy azt a kormányzat várta és előzetesen jelezte, az év elején, azaz januárban már tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult egy mérséklődés - így reagált Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a vg.hu-nak a legfrissebb, egyébként ismét fájdalmas inflációs adatokra.

Meg is magyarázta a kormányzati matekot, ami legalább olyan egyszerűen hangzik, mint a brüsszeli szankciók hibáztatása.

Szóval, Nagy Márton szerint a számok azt mutatják, hogy januárban 25,7, februárban 25,4, most pedig 25,2 százalék volt az infláció, tehát a javulás mérsékelt, de folyamatos és trendszerű.

De!

A valóság a javulásnak pont az ellenkezője.

Abban igaza van, hogy a fenti három természetes szám egymás mellé rakva csökkenő tendenciát mutat, azonban nem ezt kell figyelembe venni.

A januári adat azt mutatja, hogy 25,7 százalékkal nagyobb az infláció, mint tavaly januárban; a februári 25,4 százalék arra figyelmeztet, hogy kereken egy év alatt ennyivel lett drágább az élet Magyarországon, míg a legfrissebb KSH-kimutatás szerint tavaly márciushoz képest 25,2 százalékkal emelkedtek az árak, miközben már 2022 márciusában is tombolt az infláció hazánkban.

Ezt jól jelzi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal ma azt közölte, hogy idén februárról márciusra is növekedtek a fogyasztói árak 0,8 százalékkal. Szóval, még az sem igaz, hogy idén megállt volna a drágulás.

Amúgy azt az Alfahír szúrta ki, hogy tegnap a Parlamentben Farkas Sándor államtitkár elismerte, hogy az elszabadult élelmiszerár-emelkedést a kormány által bevezetett ársapkák okozták.