A Szijjártót jachtoztató Szíjj Lászlóé lett a Villa Vitaet üzemeltető cég is

A Szijjártót jachtoztató Szíjj Lászlóé lett a Villa Vitaet üzemeltető cég is

Már nemcsak a Villa Vitae nevű üdülőhely ingatlana, hanem az

azt üzemeltető Villa Ingatlan Zrt. is

a külügyminisztert, Mészáros Lőrinc milliárdos oligarchát vagy épp Homolya Róbert MÁV-vezért saját luxusjachtján üdültető Szíjj László milliárdos vállalkozó tulajdonát képezi – derítette ki lapunk.

Mint arról korábban beszámoltunk, az eddig a nagyközönség előtt nyitva álló, 468 millió forint uniós, valamint a Kisfaludy-programból 79 millió forint költségvetési támogatást is elnyert provence-i stílusú szálláshely tulajdonjogát a közbeszerzések révén jól kereső Duna Aszfalt-tulajdonos szerezte meg, és ahogy nekünk a helyszínen el is árulták, a Villa Vitae

megszűnt mint szálloda.

Valóban, ahogy korábbi cikkünkben is bemutattuk, a különböző szálláshelyfoglaló oldalakon és magán a Villa Vitae honlapján sem lehetett szobát foglalni, és arra helyszínen sem nyílt lehetőség. Mint fogalmaztak:

Más tulajdonos lett, és más koncepcióval szeretné üzemeltetni.

A szálláshely Facebook-oldala április óta nem is frissült.

A Villa Vitae ezelőtt (amíg a nagyközönség is látogathatta) annak az Eppel Jánosnak a tulajdonában állt, aki 2020 végéig a kormányzati autóbeszállításokra kiírt közbeszerzéseken jól teljesítő Porsche Hungária vezetője volt. A szálláshely üzemeltetését az ő, valamint fiai által tulajdonolt E55 Befektetési és Tanácsadó Kft. végezte. Ebből a cégből vált ki 2019 derekán a Villa Ingatlan Kft., ami 2020 februárjában alakult át zártkörűen működő részvénytársasággá. A nyáron az E55 Kft. törölte is a telephelyei közül a 8230 Balatonfüred, külterület 095/24. hrsz. címet azzal az indoklással, hogy az ingatlant értékesítették.

A cégbírósági iratok közt bukkantunk rá arra a 2021. augusztus 14-én kelt nyilatkozatra, melyben a Villa Ingatlan Zrt. részvényeinek tulajdonosai (Eppel János, a fiai, illetve az E55 Kft.) átruházzák a részvényeket a Minerva Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re.

A tényleges tulajdonos azonban nem a vagyonkezelő, hanem – akárcsak az ingatlan esetében – maga Szíjj László lett.

Ez az ugyancsak a cégbírósági aktában elhelyezett bizalmi vagyonkezelési szerződés kivonatából derül ki. Az viszont nem derül ki, hogy a 16 millió forint névértékű részvénycsomagért mennyit fizetett a milliárdos üzletember. A Villa Ingatlan Kft., majd később Zrt. 2019-ben még nem termelt bevételt (vélhetően az még az E55 Kft.-be folyt be), de 2020-ban már

15,4 millió forintos forgalom mellett 2,7 millió forint adózott profitot hozott.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A Villa Vitae tehát már nemcsak telekjogilag, hanem üzemeltetés szempontjából is teljes egészében Szíjj Lászlóé. A félmilliárdos uniós forrás tehát mindössze öt évig „járult hozzá a külföldi és hazai turisták hosszú távú ott tartózkodásához” (ahogy a honlapjukon még mindig megtalálható pályázati tájékoztató fogalmaz). Ezután már ez a brüsszeli pénz a Fidesz-közeli milliárdosok (és vélhetően politikusok) kényelmét fogja szolgálni.