Vizsgálatot indítanak a szerbek Szávay István délvidéki irodája miatt

Vizsgálatot indított a szerb államizgatási és önkormányzati minisztérium azért, hogy a Jobbik politikai tevékenységet folytat-e Szerbiában.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap keddi írásában felhívja a figyelmet arra, hogy a minisztérium nem tilthatja be egyetlen párt működését sem, arra csak az alkotmánybíróságnak van jogosultsága.

"Szerbiának modern, demokratikus országként ki kell állnia az emberi jogok és a szabadság mellett, és el kell ítélnie a szélsőségek minden formáját, valamint a diszkriminatív viselkedést. Ugyanakkor tiszteletben kell tartanunk az ügymeneteket, amelyek más - ennél kevésbé egyértelmű - helyzetekben is megvédik a politikai tevékenységhez való jogot, ami a demokratikus társadalom alapja" - fogalmazott a Vecernje Novosti szerint Kori Udovicki államigazgatási és önkormányzati miniszter. 

Rosszul viszonyul

A lap kiemelte, hogy a Jobbik Magyarországon "rosszul viszonyul" a nemzeti kisebbségekhez, különösen a romákhoz, az Országgyűlésben ellenzékből politizál, támogatottságát tekintve pedig a második legerősebb pártnak számít. 

Szávay István a múlt csütörtökön nyitott országgyűlési képviselői fogadóirodát Zentán, miután a hatóságok kétszer is betiltották a Jobbik pártirodájának működését Szabadkán. A megnyitón azt mondta: azért jött, hogy segítséget nyújtson a helyieknek a magyar állampolgárság és a szükséges dokumentumok megszerzésében, és tanácsot adjon az őket érintő problémák megoldásában. 

Szerb-magyar össztűz a nemzeti pártra

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ugyanakkor a hír hallatán úgy reagált: tudjuk, melyek a problémák, és hogy azokat hogyan lehet megoldani, nem kell nekünk magyarországi oktató. A Politika című belgrádi napilap beszámolója szerint a VMSZ elnöke azt is kiemelte, hogy tavaly, a szabadkai iroda sikertelen megnyitása után is hasonló véleményt fogalmazott meg. 

A vajdasági tartományi kormány elnöke, Bojan Pajtic elfogadhatatlannak tartja a Jobbik irodanyitását, mert szerinte egy "szélsőséges és soviniszta" szervezetről van szó. A Politikának adott nyilatkozatában Pajtic a Szerbiában nem regisztrált félkatonai szervezetnek nevezte a Jobbikot. Szerinte a rendőrségnek és az ügyészségnek reagálnia kell a történtekre. "Van elég szélsőség Szerbiában, nincs szükségünk behozatali szélsőségekre" - fogalmazott a vajdasági kormány elnöke.

A legerősebb szerbiai párt is reagált arra, hogy a Jobbik irodát nyitott Zentán. Igor Mirovic, a Szerb Haladó Párt alelnöke szerint a Jobbik képviselője nem végezhet olyan munkát Szerbiában, amellyel soviniszta javaslatait és ötleteit terjesztheti.

Nincs egységes Jobbik-gyűlölet

A szerb pártok, valamint a hozzájuk simuló VMSZ éles kritikáival azonban nem minden politikai erő értett egyet. Mint a Délhír írja, a képviselői iroda megnyitóján Csonka Áron, a VMDK elnöke a sajtónak azt mondta, "egy-egy ilyen képviselet sokat jelent számunkra, hiszen Szávay István képviselő úr tagja a Nemzeti Összetartozás Bizottságának is, és mint ilyen első kézből tud információkhoz jutni, valós információkhoz".
 
Ezen túl Rácz Szabó László, a zentai székhelyű MPSZ elnöke az irodanyitás kapcsán kijelentette: "Nagyon fontos az, hogy a magyar parlament első kézből értesüljön, ne holmi áttételeken keresztül arról, hogy mi történik itt nálunk. Mi úgy gondoljuk, mi, akik szavazói vagyunk a budapesti parlamentnek, jogunk van akár védelmet kérni, akár odaszólni is, hogy vigyázzatok ránk".
 
A Szerb Haladó Párt irodája Boszniában - mi a különbség?
 
"Az iroda működési célja, hogy mint magyar országgyűlési képviselő kapcsolatot tarthassak a délvidéki magyar emberekkel, köztük a magyar állampolgárokkal, akik a mostani magyar Országgyűlést megválasztásában is részt vettek. Éppen ezért legitim, jogilag és erkölcsileg is elfogadható ez az iroda, amelynek a tevékenysége senki ellen nem irányul. Mint ahogyan természetesnek tartom azt is, hogy szerb politikusok és szerb pártok kapcsolatot tartanak a boszniai vagy éppen koszovói nemzettestvéreikkel és a belgrádi parlamentben az ő érdekeiket is képviselik - mondta a delhir.hu megkeresésére az érintett jobbikos képviselő, Szávay István.