Vona: Orbán Viktor bukott politikus, az otthon maradók neki üzentek

"Sajnálatos, hogy egy sikertelen népszavazásra volt szükség ahhoz, hogy Orbán rájöjjön: ismét a Jobbiknak volt igaza."

- A Jobbik a kezdetektől fogva elutasítja a kvótát, ezért haragszom Önre, és ezért követelem a lemondását, mert az országot belelavírozta egy kudarcos helyzetbe - mondta az ellenzéki párt elnöke.
 
Vona emlékeztetett: már májusban javasolta az alaptörvény módosítását, ám hiába érveltek mellette, a fideszes képviselők nevetgéltek, vihorásztak, pökhendiek voltak, erre most 15 milliárd forint elköltése után ők is előállnak a javaslattal.
 
A Jobbik elnöke szerint Orbán tegnap óta bukott politikus, akit az EU vezetői nem fognak komolyan venni, a hibát kíméletlenül ki fogják használni.
 
"Felfogta egyáltalán, hogy mit tett, hogy mekkora kárt okozott a hazájának a felelőtlenségével?" - kérdezte Vona, aki szerint a helyzetünk a harcban rosszabb, mint a népszavazás előtt, Brüsszelt ugyanis nem fogja érdekelni a Habony-média, ők arra fognak mutogatni, hogy érvénytelen lett a referendum, mert nem sikerült mozgósítani az embereket.
 
Vona szerint a kvótákat elutasító magyar emberek fele otthon maradt,
 
amivel Orbánnak üzentek, mégpedig azt, hogy elegük volt az agresszív kampányból, a milliárdok elszórásából és Orbán túlhatalmából is.
 
Vona Gábor szerint a konklúzió egyértelmű: új időszámításnak kell jönnie, Orbánnak le kell mondania. A kormány nem menekülhet többé a menekültpolitikába, foglalkozni kell végre az emberek többi problémájával is.