Plakátrongálással Pápa város fejlesztéséért

A városfejlesztésért felelős bizottság fideszes tagja a Jobbik plakátjait rongálja.

Ön szerint hogyan töltötte ezt a ragyogó jó időt hozó hétvégét Pápa Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottságának tagja? Baracska Lászlót a Fidesz minden bizonnyal azért delegálta a bizottságba, hogy szerepet vállaljon a város szépülésében, épülésében, fejlesztésében. Hogy esetleges szakértelmével, feltételezett alázatával, remélt hivatástudatával dolgozzon a város közösségéért. Így talán azt felelheti kérdésünkre, hogy vagy jól megérdemelt hétvégi pihenését töltötte, hogy aztán a következő héten új lendülettel, frissen és fitten nézhessen elébe a feladatoknak, vagy pedig szabadnapot nem ismerve járta a várost, és ötleteket vagy hibaforrásokat gyűjtött, hogy újabb és újabb javaslatokkal járulhasson hozzá szeretett városának jövőjéhez.

Hát egyik sem.

Baracska László a társával együtt bepakolt egy mikrobuszba egy létrát és pár tucat matricát, majd elkezdte felkeresni a Jobbik plakátjait, hogy jól megrongálhassa azokat. Csak arra nem számított, hogy valaki lebuktatja. Szerencsétlenségére azonban belefutott Süle Zsoltba, a helyi Jobbik elnökébe, önkormányzati képviselőbe, valamint a szintén jobbikos Töreki Milánba, a Jobbik IT megyei elnökébe. Ők pedig kérdőre vonták, mire jobbnak látta gyorsan elpakolni, majd eliszkolni a helyszínről. 

A Külső-Veszprémi úton készült fotókat Süle Zsolttól kaptuk, aki elmondta, hogy teljesen megdöbbentette az eset, mert bár azt eddig is tudta, hogy a Fidesz áll a rongálások mögött, de azt nem gondolta volna, hogy pont a városfejlesztésért felelős bizottság fideszes tagja lesz az, akinek nincs jobb dolga ennél. Mint mondta, korábban is tettek feljelentést, ezután is fognak, ugyanakkor ezúton is felszólította a helyi Fidesz tagjait, hogy "rongálás helyett építő munkát folytassanak, amíg még van rá lehetőségük".  

Baracska egyébként nemrég olyan képet osztott meg a Facebook-oldalán, amelyen a következő szöveg olvasható: "Főnök! Engem nem motiválni kell, hanem megfizetni!"

A rongálásokról a hétvégén Vona Gábor az őt 97%-kal miniszterelnök-jelöltté választó kongresszusi küldöttek előtt elmondott beszédében is szót ejtett. Akkor csak annyit kérdezett: "Kik szoktak plakátokat rongálni?" Majd meg is válaszolta:

"Plakátokat rongálni az ellenzék szokott. Ők már éreznek valamit, amit mi már tudunk, hogy 2018-ban mi veletek együtt leváltjuk őket."

A fideszes plakátrongálásokról már többször adtunk hírt. Viszonylag hamar kiderült, hogy Kósa Lajos asszisztenséhez, a XV. kerület fideszes önkormányzati képviselőjéhez Csonka Lászlóhoz futnak a szálak, ha a szervezőket keressük. Ezt később a Fidesznek is el kellett ismernie, pláne azután, hogy sorra buktak le a Fidesz és a Fidelitas tagjai, amint azzal töltik idejüket, hogy az éj leple alatt bátortalanul átragasszák és/vagy permetezővel átfessék a Jobbik plakátjait. A piszkos munkára kényszerített fidelitasosok közül nem véletlenül mondták többen azt, hogy ebből elég, nem ezért vállalták a közéleti aktivitást.  

A parlament egyébként szerdán dönt a fideszes plakáttörvény-javaslatról, amely tiltaná a pártok számára, hogy kampányidőszakon kívül elhelyezhessenek köztéri üzeneteket. A fideszes médiabirodalom először a Jobbik plakátkampányának költségeit kezdte firtatni, elhallgatva azt, hogy mindeközben a Fidesz sem árulja el, hogy mennyit költött plakátokra, arra hivatkozva, hogy az nem közérdekű adat. A törvényi tiltás azután jutott eszébe a kormánypártnak, hogy a Jobbik április óta havonta több, mint kétezer plakátot helyezett ki országszerte. A három hónapja futó kampány az "Ők lopnak - Ti dolgoztok - Mi visszavesszük" hármas üzenetre épül, és Orbán Viktor mellett Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Habony Árpád is feltűnik a "sötét oldalon".