Ki tudja, hány külföldi titkosszolgálat zsarolja Orbánt és környezetét?

Két évente nemzetbiztonsági átvilágításra volna szükség.

Mirkóczki elmondta: lassan egy éve, közpénz milliárdokból zajlik a magyar társadalom agymosása és uszítása az állítólagos Soros-terv kapcsán, és a kormánypárt úgy állítja be a helyzetet, mintha hazánkat sosem látott veszély fenyegetné egyetlen ember részéről.

A képviselő szerint ezzel szemben naponta buknak ki olyan, a nemzetbiztonsági kockázat valós fenyegetését is felvető ügyek a Fidesz háza tájáról, melyek valóságtartalma közel sem olyan megkérőjelezhető, mint a Soros-terv léte:

A jobbikos honatya rámutatott:

a felsorolt ügyek szereplői között nem egy van, aki bizalmi kapcsolatot ápolt, netán üzletelt is Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve családtagjaival, holdudvarával, de a bizniszezés sokszor a kormány tagjaira és azok rokonaira is kiterjed.

"Hogy lehet az, hogy a mindenkori kormány tagjainak nem kell nemzetbiztonsági átvilágításon átesniük?"

- tette föl a költői kérdést Mirkóczki, aki hozzátette, hogy a fenti esetek is magukban hordják a zsarolás, a befolyásolás, illetve a külföldi titkosszolgálatok térnyerésének veszélyét, amiket vizsgálni kell és meg kell előzni.

A képviselő elmondta:

a nemzetbiztonsági törvény általa tervezett módosítása a kormány tagjaival szemben két évente kötelezővé tenné az átvilágítást.

"Ez azért fontos, mert két év alatt egy kormánytag rengeteg külföldi hírszerzővel, idegen szolgálattal kerülhet kapcsolatba, és az ország biztonsága szempontjából szükséges, hogy ezeket az embereket két évente átvilágítsák"

- foglalta össze Mirkóczki.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=V5p5OmMMtKA&feature=youtu.be]