A Jobbik nem hagyja, hogy kampányfogássá tegyék a devizakárosultak képviseletét

Nagyon közel vannak már a választások, ez leginkább abban érhető tetten, hogy megkezdődtek a pártok részéről a felelőtlen, szavazatot hozó ígérgetések. Karácsony Gergely épp ma ígérte be a 13. havi nyugdíjat, amire egy rendes, a Jobbik által javasolt bér- és nyugdíjrendezés esetében semmi szükség nem lenne. De nem csak a nyugdíjasokat vették észre az elmúlt negyed század kormányzati szereplői, hanem a hányattatott sorsú deviza-károsultakat is. Amíg megkapják a szavazatukat megígérik, hogy foglalkoznak a problémáikkal, de előre borítékolható, hogy amint elmúlt április 8-a törlődik a memória és ismét az út szélén felejtik őket. A felelőtlen ígérgetésekre válaszul tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a devizások érdekeit és lakhatását már a kezdetek óta konzekvensen napirenden tartó és képviselő párt, a Jobbik két szakembere, Varga-Damm Andrea és Z. Kárpát Dániel.

Z. Kárpát Dániel meglepődve tapasztalta, hogy az elmúlt napokban a hitelkárosultak ügyét elszabotáló korábbi kormányzópártok kezdték egymás haját tépni a szavazókért, miközben

"a deviza-károsultakat képviselő egyetlen hiteles erőként a Jobbik mutatkozik évek óta."

A képviselő felidézte, hogy 2010-et követően egy kilakoltatás megakadályozása miatt a Jobbik frakciónak a fele bíróságra járt. A Jobbik képviselői azonban nem csak akkor, hanem azóta is mindig kiálltak a bajbajutottakért, ahogy ezt teszik majd a későbbiekben is.

Z. Kárpát szerint azonban az MSZP és a Fidesz cicaharca eltereli arról a hangsúlyt, hogy a hitelkárosultak számára a megoldási csomag már rég készen van. A Jobbik javaslatainak legfontosabb eleme a felvételkori árfolyamon történő forintosítás, amit most több ellenzéki párt is támogatni kezdett.

Ez is mutatja, hogy a Jobbik programja valódi kormányprogram és a párt az egyedüli kormányváltó erő.

Egyedül a Jobbik képes keresztülvinni a devizahiteles megoldási csomagot (2018.01.25)

Dr. Varga-Damm Andrea és Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója

A Jobbik alelnöke bejelentette, hogy ismét összehívásra kerül a devizahiteles kerekasztal, ahová a hitelkárosultakat képviselő szervezetek vezetői, a politikai pártok, a kormány és Bankszövetség is meghívót kap.

"Ez egy pártok felett álló kérdés, amit izmusoktól függetlenül, szakmai alapokon lehet rendezni."

Varga-Damm Andrea, a párt képviselőjelöltje, aki a mai napig is mint ügyvéd képviseli a károsultakat felidézte, hogyan is alakult ki a devizahitelezés és miért volt nagy szerepe a hatalmon lévő pártoknak abban, hogy ez a konstrukció katasztrófához vezetett.

A válság, ami kiszárította a magyar gazdaságot

A devizahitel-károsultak kálváriája lassan egy évtizede tart, rengeteg áldozatot követelve, szociális katasztrófahelyzetet okozva. A széthulló családok, a kilakoltatások, a végrehajtások okozta helyzet, ezen családok fogyasztói körből való kiesése mára már nemzetgazdasági szinten is érzékelhető.

Varga-Damm kitért arra is, hogy a reálbérek Magyarországon 2004 és 2014 között egyáltalán nem emelkedtek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a politikus szerint, ha emelkedtek volna a bérek, akkor nem dőlt volna be ennyi hitel, hiszen az embereknek lett volna forrása arra, hogy fizessék a megemelkedett törlesztőket.

Azt, hogy míg a többi párt csak kampányfogásnak használja az ügyet az is bizonyítja, hogy kormányon nem voltak hajlandóak megoldani,

míg a Jobbik ellenzékből az elmúlt években több mint hatvan törvényjavaslatot, határozati javaslatot, interpellációt terjesztett elő, és Z. Kárpát Dániellel az élvonalban több mint kétszázszor szólaltak fel a párt képviselői a parlamentben, hogy kiálljanak a devizakárosultak mellett.

Vona: "Az adósok nem hibásak"

Vona Gábor szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy pártja rendszeresen megnevezi a magyar társadalmat sújtó legnagyobb problémát, az elvándorlás.Ennek egyik okára, az alacsony bérekre már felhívták a figyelmet és egy európai polgári kezdeményezést is indítottak a bérek mielőbbi felzárkóztatására, azonban a társadalom eladósodottsága, köztük főként a devizahitelek okozta egyéni válságok is arra ösztönzik az embereket, hogy külföldre vándoroljanak annak érdekében, hogy otthonhoz jussanak.

 

sss
2019. július 18. | 22:07
Loki
sss
2019. július 18. | 19:00
.
sss
2019. július 18. | 22:07
Loki
sss
2019. július 18. | 19:00
.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán

Friss

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán