A Mészáros-erőmű vezetője bízik abban, hogy emelkednek az energiaárak (Hangfelvétel!)

A lakosság kiadásainak emelkedéséért szurkol az erőmű vezetője.

Megdöbbentő, hogy az ország "legtehetségesebb üzletemberének" egyik vezető tisztségviselője reményét fejezte ki, hogy az emberek még többet fognak fizetni a villamos energiáért. De vajon mit szól ehhez Németh Szilárd?

"Ellentétben azzal, amit az elmúlt 5-6 évben hallhattatok tőlem, most azt kell mondanom, hogy a cég piaci helyzete jó. A villamosenergia-árak, a villamos energia nagykereskedelmi árai nőnek, reméljük, a lakossági is, bár ez nem biztos, hogy népszerű, de bízunk abban, hogy a lakossági is, mert akkor az MVM mozgástere is meg fog nőni a mi hosszú távú szerződéseinken keresztül" - hallható az Alfahír birtokába került felvételen.

A hangfelvételen nem más, mint Valaska József, a Mátrai Erőmű igazgatóságának vezetője hallható.

Valaska József évtizedek óta irányítja az erőművet. A tulajdonosváltás után a felügyelőbizottság éléről átkerült a tényleges irányítási feladatokat is átvevő igazgatóság elnöki székébe. A májusi vásárlást követően a vezető testületek posztjaira Mészáros Lőrinc emberei kerültek, sőt, a felügyelőbizottágot az üzletember lánya, Mészáros Beatrix vezeti.

Mint ismert, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus-csoport a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A május 3-án pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az Opus-csoport kizárólagos és teljes körű irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött.

A tranzakcióról itt írtunk bővebben:

Mészáros Lőrinc tőzsdei óriása kizárólagos irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött

A Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó vállalatcsoport a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi (72,66 százalékos) részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A május 3-án pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az Opus-csoport kizárólagos és teljes körű irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött.

Korábban az N1TV Mészáros Lőrinc érdekeltségeiről készített tényfeltáró riportot. A Heves megyéről szóló anyagukban szó esik a Mátrai Erőműről is:

Félmilliárd forint a közpénzt elnyelő fideszes álcivil társaságnak 

Emlékezetes, hogy az Valaska József által említett MVM ötszázmillió forint közpénzt adományozott a fideszes Civil Összefogás Fórumnak. Ahogyan azt az Átlátszó szeptemberben megírta: három darab 2 perc 35 másodperces, egy darab 1 perces kisfilmet, valamint egy 1 perc 40 másodperces köszönővideót gyártatott a pénzből a számos kormányközeli megbízást is elnyert Magno Studio Kft. révén. Az összesen 625 másodpercnyi film legyártásáért és sugárzásáért kiállított számla (bruttó) végösszege 500 989 600 forint volt, azaz a filmek minden másodperce 801 583 forintba került.

Rezsicsökkentés csak szavakban?

Ahogy az közismert, a kormánypárt épp a rezsicsökkentésnek mondott propagandafogásra a legbüszkébb. 

Újabb átverés? A rezsicsökkentés nélkül még olcsóbb lehetett volna a gáz

Az állami MVM gáznagykereskedő egyik cégétől, a Magyar Földgáz-kereskedőtől (MFGK) a szocialista Tóth Bertalan több éves pereskedés után megszerezte azokat a számlákat, melyeket annyira titkolni próbáltak, hogy a kiadásukról szóló pert egészen a Kúriáig vitték. A képviselő szerint ezekből kiderült, hogy valójában nem nyert, hanem vesztett a lakosság a rezsicsökkentés hatósági gázáraival.

Lassan mondta, hogy mindenki megértse

A magyar politikatörténet egyik emblematikus pillanata volt, amikor Lendvai Ildikó 2002-ben az MSZP alelnökeként az őket ért gázáremeléses támadásokra válaszolt így:

"Lassan mondom, hogy mindenki megértse. Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem lesz gázáremelés!"

A 2002-es kampányt meghatározó mondat óta a közélet egyik meghatározó kérdése nem véletlenül ilyen fontos a Fidesznek, amit az is bizonyít, hogy mindent megtesznek azért, hogy eltitkolják a számlákat.

Jobbik: Oligarchacsökkentést!

Nyilvánosságra került a Fidesz igazság- vagy őszödi beszéde a rezsicsökkentésről - mondta érdeklődésünkre Kepli Lajos, a Jobbik szakpolitikusa.

"Az alacsony villamosenergia-árak addig voltak nekik fontosak, amíg nem vásárolták be magukat a villamosenergia-iparba, most pedig a magyar emberek érdekét feláldozzák a profit oltárán. Ahhoz, hogy garantálni lehessen az alacsony villamosenergia-árakat, oligarchacsökkentésre lenne szükség."

- mondta a politikus.