2019. 02. 10. 14:40

„Egy csillag sosem hull a porba, inkább kiég” – Bemutatjuk a Santa Muerte bemutatkozó nagylemezét

A tavalyi esztendő egyik erős (lemezes) bemutatkozása a rutinos rókákból, ismert rockerekből álló Santa Muerte nevéhez fűződik, akik – igaz, kissé fantáziátlanul – Az első címmel adták ki debütáló albumukat.

 Az ő esetükben a megszokottól kissé hosszabb előzmény résszel kell felvezetni a hagyományos albumajánlót/kritikát, mert a csapat története bizony elég kacifántos. A még 2000-ben megalakult Dirty Dance „jogutódjaként” csak szimpla Dirty-ként szálltak anno a ringbe, és abban a bandában már együtt játszott Juhász ’Kicsi’ Attila (ex-Dirty Dance, ex-Scandal) énekes, és Vörösmarti Imre (ex-Rómeó Vérzik, ex-Jolly Roger) gitáros, valamint Lendvai János (Vegas Mafia, AC/DC/GP) dobos. Mindhárman az Ermi által írt Vazul Vére rockoperában is szerepelnek. Ugyanúgy, mint a kezdetekkor hozzájuk csatlakozott ex-Tűzmadár (ma már Continoom, és Zártosztály) énekes Schrott Péter, aki itt a basszusgitáros posztot töltötte be - idővel aztán Vincze Zoltán (ex-Snake Heart, AC/DC/GP) érkezett a helyére, és a banda is Santa Muerte néven folytatta tovább.

Csak zárójelben, az új név igen egzotikus, de bizonyos helyeken nem biztos, hogy elsöprő sikert arat. Viszont ez van, nem biztos, hogy jó ötlet lenne egy harmadik átkeresztelkedés.

Nézzük, illetve hallgassuk most már a korongot, amin 12 (plusz 1 bónusz) dal található.

 A zenekar nem bárgyúskodta el a bemutatkozást, egy órát meghaladó a játékidő, amit kis túlzással az akár szimfo-metalosként (is) aposztrofálható Ide lőj! nyit meg, és ami aztán a lemez zárásaként újra felhangzik, de már Dudás Ivett – a Tales of Evening angyali hangú énekesnőjének – vendégszereplésével. A folytatásban a dél-amerikai/western „ízű” címadó érkezik, de a vadnyugat-hangulat a Nem fog a fék southernes megközelítésében, és a Delirium Tremens countrys-nak is nevezhető, akusztikus gitárokkal feldobott megszólalásában is fellelhető.

 A kelta (zenei) motívumokat felhasználó, harmadik Idomíthatatlan skót dudával köszön be, az album egészét jellemző dirtys/pszichedelikus összképből (zeneileg) az előbbi jellemzőt a lendületes, pimasz Jóképű, valamint, a banda nevének tematikájában (szövegileg) leginkább elmélyülő Utolsó lépés, és a baljós felvezetést és kiállást is tartalmazó, tempós Zuhanok a pokol felé képviseli. De a zakatolós, csörgős Gépállat, és a nyolcvanas évek arénarockját leginkább megidéző Ismersz is fájin témákban tobzódik.

A Santa Muerte nem az egyetlen csapat, akik tavaly hivatalos (saját) sorlemezre Ákos feldolgozást rögzítettek, Kicsiék a Majom a ketrecben dalt formálták át, és koncertfelvételként publikálták.

 A végére hagytam a – CD-n ötödikként felcsendülő – Lemmy előtt tisztelgő, halálának első évfordulóján videoklipként is bemutatott Mr. Jack Coke nótát, mert kisebb meglepetést okozva, nem egy tipikus, Motörhead-ihlette darab, hanem egy lírai betéteket is tartalmazó, monumentális emlékdal, benne a Killed by Death (minimális) eredeti részleteivel.

 Az album dalainak hangszerelése gazdagabb már nem is lehetne, minden nótában különböző színesítő effektek, beemelt hangképek teszik még töményebbé az alapból sem szellős muzsikát, és majd’ mindegyik baromi erős refrénekkel is meg van támogatva, messze átlag feletti produktumot hozva ezzel létre.
Mondjuk, én a képzeletbeli A oldalt icipicit erősebbnek érzem (e miatt vélhetően egy csipetnyit másképp is szerkesztettem volna a dalsorrendet), de lehet, hogy csak azért, mert a lemez első felét hallgattam rongyosra.

 

 Nem elsőre ütő, pár meghallgatást igénylő ez a változatos nótákkal telepakolt anyag, viszont ha beszippantja az embert, akkor a fejből nehezen kiverhető dallamokkal, dalokkal hálálja meg a rá szánt időt. Kíváncsi vagyok, hogy a zenekar hová tudja magát tartósan bepozícionálni a színtéren, és, hogy mivel jönnek ki másodikként.