Ha nem jön a gyerek, lesz helyette kamat, hitelbírálati díj és járulékos költség

A pénzfelvétel előtt pedig mindenkire vár egy banki hitelbírálat is.

Megvan a kockázata a kormány által meghirdetett fiatalok életkezdési támogatását célzó programnak. Az Orbán Viktor által bejelentett hét pontot Novák Katalin szakállamtitkár azóta már elkezdte részleteiben is bemutatni a különböző fórumokon.

Legutóbb az ATV vendége volt a politikus, és ott már azért az esetleges kockázatok is szóba kerültek.

A fiatal házasok támogatása csak három évig lesz elérhető

Novák Katalin családügyekért felelős államtitkár hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján pontosította Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjén tett családtámogatási intézkedésekről tett bejelentéseit.Az államtitkár elmondása szerint a 2010 óta tett családtámogatási intézkedéseknek látható eredményei vannak, hiszen 20 éve nem volt olyan magas a gyermekvállalási kedv mint a tavalyi évben, valamint a házasodni kívánók száma is rekord magas volt 2018-ban, ami azt jelenti, hogy 20 ezer fiatal kelt egybe és kezdte meg közös életét.

Azt ugye tudjuk, hogy a programba 2019. július 1-jétől három éven keresztül lehet majd belépni azoknak a nőknek, akik már házasok, 18-40 éves közöttiek, és legalább 3 éves munkaviszonnyal rendelkeznek. Ha ezeknek a kritériumoknak megfelel, akkor a hitelt is felveheti.

Normál esetben, ha jön a három baba, akkor a gyermekek születésekor gyermekenként 3 évre felfüggesztik a törlesztési kötelezettséget, a második születendő gyermek esetében a fennálló tőketartozás 30 százalékát, a harmadiknál pedig az egészét elengedik.

Így lesz a hitelből támogatás.

Ugyanakkor Novák Katalin már utalt arra is, hogy a pénzfelvétel előtt mindenkire vár egy banki hitelbírálat, nem jár mindenkinek alanyi jogon a tízmillió.

Viszont, ha valamilyen oknál fogva mégsem sikerül a babaszámot hozni, akkor hitelt már kamatostul, hitelbírálati díjjal és egyéb járulékos költségekkel kell majd visszafizetni. És ennek akár lehet egy válás, egészségügyi probléma, vagy haláleset is az oka.

Még két érdekesség. Novák Katalin elmondta, hogy a programba való részvételhez nem köteleő Magyarországon megszülni a gyermekeket, illetve azért nem tervez a kormányzat a bérlakás-programot, mert a magyarok döntő többsége saját ingatlant akar magának.