Jobbik: Anyagi alapú diszkrimináció a kötelező nyelvvizsga

Farkas Gergely szerint elhamarkodott az intézkedés.

Az ellenzéki párt képviselője, Farkas Gergely szerint ilyen szigorú feltételt csak akkor lehet szabni, hogyha ahhoz az alapok is megvannak.

„A magyar középiskolai nyelvoktatás nem tudja felkészíteni a diákokat arra, hogy önmagában az iskolai kereteken belül feltudjanak készülni a középfokú nyelvvizsgára.”

Éppen ezért a jobbik anyagi diszkriminációnak tartja a rendelkezést, mivel sok család nem engedheti meg magának, hogy külön órákra járassák a gyerekeiket vagy nyelvtanfolyamokra járjanak. Innentől kezdve pedig előnybe kerülhetnek azok a diákok, akik megengedhetik maguknak a költségesebb megoldásokat.

Egyet nem értés a Fidesz és az EMMI között?

Az elmúlt években több szakmai vélemény is elhangzott arra vonatkozóan, hogy félő, az új követelmény miatt több tízezren is kieshetnek a felsőoktatásból. A felmérések szerint jelentős eltérés mutatkozik az ország különböző területein élő fiatalok nyelvtudása között. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány saját Facebook-oldalán fakadt ki a döntés ellen.

Farkas Gergely szerint több tehetséges fiatal is kiszorulhat így a felsőoktatásból. Főleg olyan szakmákból, ahol munkaerőhiány van. A képviselő úgy fogalmazott:

„A stratégiai ágazatokban, mint példaul műszaki, tanári vagy egészségügyi, sokkal kevesebben fognak bejutni. Ezek olyan területek, ahol jelenleg nagy munkaerőhiánnyal küszködnek.”

Az elmúlt években a KSH adatai szerint a felsőoktatásba felvettek 55%-a nem rendelkezett középfokú nyelvvizsgával, így akár a jelentkezők fele is kiszorulhat jövőre.

Farkas Gergely: Kettős mércét alkalmaz a kormánypropaganda

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese reagált arra a hírre is, amely szerint az ECHO TV Keménymag című műsorában „Jákobozták” a párt szóvivőjét, Jakab Pétert. A képviselő kiemelte, hogy a kormánymédia mindenféle jelzővel, folyamatosan támadja a pártot, miközben ők úgy érzik mindent megengedhetnek maguknak.

"Az egyik nap kollaboránsoknak neveznek minket, a másik nap meg náciknak. Tehát a Fidesz és a kormánypárti propaganda próbál minket mindenféle címkékkel, jelzőkkel ellátni, amelyek értelemszerűen nem állják meg a helyüket. Ebben az esetben viszont a kettős mércét alkalmazzák. Ők maguk úgy érzik, hogy ezt a viselkedést megengedhetik maguknak. Bízom benne, hogy ez a kettős mérce minél előbb lelepleződik és minél több ember számára világossá válik, hogy mennyire álszent az a magatartás, amit a Fidesz tanúsít" – fogalmazott Farkas Gergely.