A kormány propagandája úgy csinál, mint ha nem is engednének be több tízezer vendégmunkást

Vendégmunkások
pexels.com

Minden szuverén országnak joga van eldönteni, hogy miként reagál a munkaerőpiaci kihívásokra - mondta a Nézőpont Intézet elemzője szombaton az M1 csatornán.

Rosonczy-Kovács Mihály kifejtette: a visegrádi négyek (V4, azaz Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia) szerint nem külső, hanem belső erőforrással kell válaszolni ezekre a kihívásokra.

A kormánypárti propaganda azonban nem beszél az ukrán vendégmunkások tömegéről: mint korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján beszámoltunk róla, 2019. január 1-jén 180 773 külföldi állampolgár tartózkodott Magyarországon, ez a szám majdnem húszezerrel volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az ország számos pontján tapasztalható, hogy a magyar dolgozók mellett jelentős arányban jelentek meg ukrán, szerb, török vagy egyéb ázsiai vendégmunkások, akik elszállásolását a kormány külön programmal támogatja, de akad önkormányzat, ami szintén százmilliókat fordít munkásszállók építésére.

Megerősítették: valóban hatalmas munkásszálló épül a bevándorlóknak Kecskeméten

Nemrég írtunk és forgattunk az N1TV-vel közösen arról, hogy Kecskeméten egyre nagyobb az aggodalom a keleti országokból érkező vendégmunkások miatt. A település Homokbánya nevű városrészén az egykori szovjet laktanya lepusztult épületei sorra újulnak meg.

Pedig emlékezetes, a kormány 2015-ben a migrációs válság elleni kampánya során olyan plakátokkal szórta tele az országot, ami azt üzente:

Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!

Majd az a helyzet állt elő, hogy a Magyarországon csak nyugati irányba átutazni kívánó migránsok helyett valóban jött egy több tízezres tömeg, ami tényleg a magyarok munkájára pályázott, tehette és teheti mindezt állami segítséggel.

Az ukrán, szerb, török, mongol bevándorlók pontos számát a kormányzat nem akarja elárulni, hiába adnak be országgyűlési képviselők adatigényléseket.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
Az ellenzéki pártok méltán örülhetnek a sikernek, újabb visszaigazolásként értelmezve azt a 2022-es felállásra való tekintettel is. Elemzés.

Orbán Viktor: 1992

"Személyesen átélve az eltelt több mint két esztendő szinte minden politikai rezdülését, azt kell mondjam önöknek, hogy ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan kézbe venni. Olyan polgári, liberális kormány, amelyet a felhalmozott feszültségek nem rettentenek vissza az állam további visszaszorításától, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali, etatista gazdaságpolitika."

Orbán Viktor szerint térségünkben egyedül Magyarországon jelenthetnek komoly alternatívát a liberálisok a jelenlegi konzervatív kormányzattal szemben.

Orbán Viktor: 2020

"A liberális nem más, mint diplomás kommunista."