Mandátuma visszaadására szólította fel a Jobbik elnöksége Kulcsár Gergelyt

Mandátuma visszaadására szólította fel a Jobbik elnöksége Kulcsár Gergelyt

A Jobbik új elnöksége felszólította Kulcsár Gergelyt, hogy adja vissza Hajdú-Bihar megyei közgyűlési mandátumát. A Magyar Hang azt írja, Jakab Péter, a párt új elnöke megerősítette: a Duna-parti cipők leköpésével egykor komoly belpolitikai botrányt okozó képviselőnek a most leköszönt elnökség eddig megadta a lehetőséget, hogy megyei képviselőként részt vegyen az aktív politikai életben, de ennek most vége.

„Ők ezt tolerálták, az általam vezetett elnökség azonban nem tolerálja”

– fogalmazott a lap szerint Jakab Péter, hozzátéve, hogy az új vezetés már az első ülésén eldöntötte, hogy a mandátuma visszaadására szólítják fel a politikust.

A néppárti irányvonalba semmilyen szélsőséges megnyilvánulás nem fér bele – idézik Jakab Pétert, aki egyfajta szimbolikus lépésnek nevezte a mostani döntést, amely

„világossá teszi a múlt és a jövő közötti egyértelmű határvonalat”.

Hangsúlyozta azt is, hogy az általa hangoztatott érdemelvű párt lényege, hogy aki érdemes, az előre juthat, de aki nem érdemes arra, hogy a közösség tagja legyen, annak nincs helye a Jobbikban.

Kulcsár Gergely korábban országgyűlési képviselő volt, azonban tavaly októberben az önkormányzati választáson már jelöltként sem tudták elindítani Debrecenben, ugyanis hiába támogatta volna a jobbikos jelöltet az LMP és a Momentum is, a visszatérő botrány hatására ez elmaradt.

Jakab Péter hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, szerinte már évekkel ezelőtt meg kellett volna hozni ezt a döntést, mert Kulcsár Gergely érdemtelenül maradt képviselő. Az azonban, hogy Kulcsár komolyan veszi-e az elnökség felszólítását vagy sem, már nem róla, hanem a Jobbikról szól.

Hozzátette: hasonló szimbolikus lépéseket szeretne látni más ellenzéki pártoktól is arra vonatkozóan, hogy a 2010 előtt is tevékenykedő politikusaikat hátrébb léptessék, mert személyükkel nehezítik az ellenzéki együttműködést.

A Jobbik választóinak azt üzente: elmennek a falig és azon túl is,

2022-ig pedig úgy fognak eljutni, hogy ne jussanak vissza 2010-hez.

Jakab Péter első elnöki, Alfahírnek adott interjúját ide kattintva olvashatják.