A IV. kerületi önkormányzat is a tiltakozó Újpest szurkolók mellé állt

A IV. kerületi önkormányzat is a tiltakozó Újpest szurkolók mellé állt

A helyi Fidesz két tagja azonban nem támogatja a szurkolók tiltakozását. 

Két fideszes önkormányzati képviselő kivételével, az újpesti önkormányzat támogatja a szurkolók február 8-ai tiltakozását. Mint ismert, a lila-fehér klub szurkolói a Ferencváros elleni találkozó idejére szerveztek demonstrációt a kerület főterére, mivel elegük van a klub körül zajló problémákból.

2011-ben, mikor a belga nemzetiségű Roderick Duchatelet lett a patinás Újpest FC tulajdonosa, akkor azt ígérte a klub szurkolóinak, hogy visszahozza a dicsőséges hetvenes éveket az egyesületnek. Azt az időszakot, amikor a lila-fehér csapat sorozatban 7 alkalommal lett bajnok. Nos, a klub azóta 2 kupagyőzelmet és egy harmadik helyezést ért el, de a bajnoki címért folyó versenybe egy alkalommal sem tudott beleszólni. Cserébe viszont volt olyan, amikor a kiesés szele is fenyegette a csapatot, ráadásul néha olyan nemzetiségű légiósok adták-vették az öltözőszekrény kulcsát, akik után még a kartográfusoknak is keresgélniük kellett, hogy létezik-e ilyen ország a földön. 

Ám nemcsak az eredmények maradtak el, a klub önkényesen megváltoztatta az egyesület címerét, azzal az ürüggyel, hogy a klub korábbi címerével ellátott termékekből mások is részesültek. Duchatelet 2017 júliusában úgy fogalmazott:

"A logó változtatás azért is fontos, mert mi itt béreljük a stadiont, fizetjük a rezsit, mindenkit, és vannak külsős szereplők, akik az Újpest logójával visszaélve árusítanak Újpest-termékeket, a saját hasznukra."

Tavaly nyáron aztán tárgyalások kezdődtek az Újpest FC és az UTE között, de végül ezek elakadtak, a hazai sportsajtó információi szerint jelentős nézetkülönbségek adódtak a bevételek és a finanszírozás megoszlása miatt. 

Végül a szurkolók részéről felcsillant a remény, amikor olyan információk láttak napvilágot, hogy egy amerikai-német üzletember kezébe kerülhet az egyesület, ezen hírekre egy belga újságíró is ráerősített, azonban Roderick Duchatelet mindent cáfolt

Az utolsó csepp a pohárban mégis Feczesin Róbert eladása volt. A klubhoz 12 év után visszatérő "lila-fehér vérű" játékos egy parádés ősz után (vezette a góllövőlistát) távozott a klubtól, miután nem akarta megadni az általa kért összeget a klub. Gyakori kritika a klub vezetősége felé, hogy igyekszik a lehető legolcsóbb megoldásokkal megúszni a játékoskeret megerősítését. Úgy tűnik a szurkolókhoz közelálló Feczesin elvesztését már nem tudták megemészteni, a vezetőséggel amúgy is rémesen rossz viszonyt ápoló fanatikusok. 

.

A belga tulajdonos hozzáállása szintén nem segített a viszony rendezésén. Január 11-én a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott az eredményekkel elégedetlen szurkolókról, hogy 

"azok, akik folyamatosan tüntetnek, a harc kultúrájában élnek. Személyes ellenségként tekintenek a klubra, és azért mennek ki a stadionba, hogy ártsanak a csapatnak – ezáltal feleslegessé váltak"

- közölte Duchatelet. 

A szurkolói csoportok ezek után döntöttek úgy, hogy elegük van a fennálló helyzetből, ezért bejelentették, hogy tekintettel az Újpest FC és az UTE között kialakult, hosszú ideje megoldatlan állapotokra – a 2019/2020-as futballbajnokság tavaszi szezonját bojkottálja, a mérkőzések látogatásától bizonytalan ideig tüntetőleg távol marad.

A szurkolótábor bejelentéséhez néhány nappal később az összes újpesti szervezett szurkolói csoport csatlakozott, vagyis rég nem látott egység jött létre az Újpest szurkolótáborán belül. Másfelől a szurkolói csoportok február 8-án, a Ferencváros elleni mérkőzés napján, demonstrációt hirdettek Újpest főterére. 

A szurkolói tiltakozást a kerület önkormányzata is támogatta két fideszes képviselő, Dabous Fayez és Szabó Béla kivételével. Az előterjesztést az újpesti Jobbik frakcióvezetője, Szabó Balázs nyújtotta be. 

Az előterjesztés szerint

Újpest Önkormányzata az ügy mellett kiálló drukkereket biztosítsa erkölcsi támogatásáról, egyúttal üdvözölje azt a tényt, hogy a szurkolók a 2020. február 8-i rendezvényen élni kívánnak a szólásszabadság adta alkotmányos jogukkal és elmondják véleményüket a mindenki számára elszomorító helyzetről.

A javaslatot végül az önkormányzat megszavazta. Az előterjesztést benyújtó Szabó Balázs lapunknak elmondta, üdvözítő a szurkolók összefogása. Úgy véli, mindenképpen ki kell fejeznie az önkormányzatnak a támogatását egy olyan alulról szerveződő kezdeményezésnek, ahol az emberek élhetnek a szólásszabadság adta jogukkal. 

.

Hozzátette, hogy a szurkolók mindkét irányban, az Újpest FC és az UTE felé is kifejezik a kritikájukat. Reméli, hogy a jövőben lesz megoldás a címer ügyében is, de az ún. „címer-ügy” csak egy része annak a problémakörnek, ami a két egyesületet érinti.

„Ha a belga tulaj holnap visszaállítaná a címert, akkor lennénk 2017 nyarán és már akkor sem volt semmi rendben a futballklub körül. A szurkolók egészen biztosan nem, és megmondom őszintén, valójában már én sem elégednék meg csupán a címer visszaállításával. Ahhoz, hogy előre léphessünk, gyökeres fordulatra van szükség mindkét egyesületnél: a futballklubnál tulajdonosváltás, az UTÉ-nál vezetőségváltás kell. Ez amúgy szerintem az idő előrehaladtával elkerülhetetlenül be is fog következni.”

Bár véleménye szerint egyelőre a két fél között messze állnak az álláspontok, az önkormányzat megpróbál közvetíteni az FC és az UTE között:

"Jelenleg az önkormányzat igyekszik a híd szerepét betölteni a két fél között. Ugyanakkor sajnos a két fél túlságosan is ellenséges a másikkal; mindketten olyan követeléseket fogalmaznak meg a másikkal szemben, amik teljesíthetetlenek. Közben nem veszik észre, hogy ők maguk a probléma. Így egyelőre – legalábbis rövidtávon – nem sok esély mutatkozik a megegyezésre. Míg más városoknak stadionokat, sportcsarnokokat, állami milliárdokat és indokolatlanul elsőosztályú futballcsapatokat; nekünk, újpestieknek ezt hozta a NER és a TAO." 

- szögezte le Szabó Balázs.

A szurkolók hangulatát egyébként jól jellemzi, hogy az Újpest FC Facebook-oldalán szinte nincs olyan bejegyzés, ahol a fanatikusok ne bírálnák a jelenlegi vezetést. A klub szokásához híven nem is kezeli túl jól helyzetet: aki kritizálni merészel, azt azonnal tiltják.