Egymilliónál többen töltötték már ki a nemzeti konzultációt

Egymilliónál többen töltötték már ki a nemzeti konzultációt

Dömötör Csaba budapesti sajtótájékoztatóján kedden elmondta, több mint egymillió kilencvenhatezren vettek részt a nemzeti konzultációban eddig. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hozzátette, a kérdőíven a koronavírus egészségügyi, gazdasági és nemzetközi összefüggéseiről is állást lehet foglalni, az íveket pedig augusztus 15-ig lehet visszaküldeni.

Milliárdok propagandára

A nemzeti konzultációval párhuzamosan ellenzéki konzultáció is zajlik. Az ezt szervező Momentum arról számolt be, sokan keresték fel standjaikat, akik júniusban már hozzájutottak az ívekhez, de nem küldték őket vissza, hanem tiltakozásul inkább leadták nekik, tájékoztat az atv.hu

A párt standjainál országszerte várják a kérdőíveket azoktól, akik elégedetlenek a kormány politikájával, s nem akarják visszaküldeni az űrlapokat. Cseh Katalin a Híradónak elmondta, több mint hetven helyen pultoztak csak a Momentumosok, és már akkor is sorok állnak, amikor a standok kinyitnak. Hozzátette, sokan hozzák vissza az íveket, s fejezik ki felháborodásukat aziránt, hogy egy ilyen válságos időszakban miért propagandára kell milliárdokat költeni munkahelyteremtés, vagy a szegények megsegítése helyett. 

A nemzeti konzultáció kérdései három aktuális témával foglalkoznak, és leginkább a járvány elleni védekezés tapasztalataira koncentrálnak. A 2010-es kormányváltás óta egyébként ez a kilencedik alkalom, hogy a kabinet nemzeti konzultációt indított. 

Szél Bernadett: "Kamu konzultáció, kamu feldolgozással"

Változatlanul óriási az érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt, már 725 ezren töltötték ki a kérdőívet - közölte Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára mai sajtótájékoztatóján. Az államtitkár hozzátette: még bő három hét van az augusztus 15-i feladási határidőig, de szerinte már most látszik, hogy a korábbi konzultációkhoz hasonlóan idén is rengetegen vettek részt.

Bábszínház és Gyurcsány új elemként?

Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint a kérdések úgy vannak megfogalmazva, hogy azokra nehéz lenne a kormány számára kedvezőtlen válaszokat adni.

Orbán Viktor 2002-ben a választási kudarccal azt tanulta meg, hogy nem a kormányzása tartalmi elemeivel  kampányoljon. Csinál nekünk külön egy bábszínházat: tehát az, ami a kormányban történik, amilyen döntéseket ő hoz, az teljesen független attól, hogy egyébként milyen konzultációs íveket rak ki. Tartalom és propaganda teljesen elválik egymástól

- fejtette ki. 

A reklámplakátokat egyébként néhány budapesti helyszínen szokatlan elemmel bővítették: a Népszavához érkezett olvasói fotókon az látszik, hogy valaki Gyurcsány Ferenc portréjával egészítette ki az arcképmontázsokat.