Gulyás: a kormány elégedett az emberek szabálykövetésével

Gulyás: a kormány elégedett az emberek szabálykövetésével

Kiemelkedőnek tartja a kormány a magyar állampolgárok jogkövetését a szigorító intézkedések első éjszakáját követően - erről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a csütörtöki Kormányinfón. A kormánypárti politikus úgy vélte, indokoltak voltak a szigorító intézkedések, mert egyszerűen túl sok ember hal bele a vírusba.

Ugyanakkor folyamatosan figyelik az európai gyakorlatokat, és azok mentén terveznek itthon is - jelezte.

Gulyás Gergely azt mondta: tényszerű, hogy erősebb a második hullám az elsőnél, viszont az egészségügy is felkészültebb, mint tavasszal. Az Operatív Törzs kétnaponta, míg a kormány hetente ülésezik, emellett pedig ő maga, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter felelnek a rendkívüli jogrend szabályozásáért. Hozzátette: a rendeletekkel kapcsolatban lehetnek jogértelmezési kérdések, emiatt türelmet kérnek.

A miniszter leszögezte: az Országgyűlés továbbra is rendes munkarendben fog működni, tehát nem függesztik fel, és nem váltanak online munkára sem.

Kitért a választási törvény módosítására is, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy az ellenzéki összefogás akadályozása is megtörténhet: Gulyás Gergely azt mondta, álláspontjuk szerint a módosítások csak a kamupártok indulását nehezítik, az ellenzéki pártok összefogását ez semmilyen formában nem befolyásolja sem egy, sem két lista esetén, mert ők így is könnyedén eleget fognak tenni az 50 egyéni jelölt állításának.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter arról is beszélt, hogy eddig egy uniós céggel látható kormánymegállapodás a koronavírus-vakcináról, ennek keretében 6,5 millió adagot rendelnek 13 milliárd forint értékben. Ugyanakkor -jelezte- a kormány minden olyan oltóanyagot hajlandó beszerezni, ami a 3-4. tesztfázison átesett és megfelel az uniós, valamint a magyar vizsgálatok szerint. Ezek lehetnek kínai, orosz, izraeli vagy európai oltóanyagok is - mutatott rá. Arról azonban még csak tárgyalások vannak, hogy magyarországi gyógyszergyártók megszerezhessék a licencet és így helyben gyárthassák a vakcinákat.

Az egészségügyi kapacitásról szólva közölte: jelenleg 6426 embert ápolnak kórházban, és 4072 intenztív ágyból 486 foglalt.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV-ben arról beszélt, hogy egyeztetések vannak a Magyar Orvosi Kamarával (MOK), azonban annak elnöke, Kincses Gyula jelezte, hogy ez nem igaz. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely most azt mondta, Hollik ír egy levelet Kincsesnek, amiben helyesbíti a pontatlanságokat, tehát úgy tűnik, valami tényleg nem stimmelt azzal, amit a fideszes politikus a tévében előadott.

Enged a MOK-nak a kormány

A Kormányinfón elmondták azt is, hogy a kormány el fogja fogadni az orvosi kamara által megfogalmazott nyolcpontos javaslatot a kirendelési szabályokról: ez azt jelenti, hogy megengedőek lesznek a másodállások tekintetében, az "orvosok" számára automatikus lesz a másodállás engedélyezése.

Kitértek az uniós költségvetés lehetséges magyarországi vétójára is, miután az Európai Unió azt tervezi, hogy a kifizetéseket jogállami elvárásokhoz köti. A miniszter szerint elfogadhatatlan a német elnökség törekvése, a magyar Országgyűlés pedig korábban egyértelműsítette, hogy milyen formában fogja Magyarország támogatni a költségvetést. Ebből úgy tűnik, a magyar kormány valóban zsarolni fogja az Uniót a költségvetés támogatásával a jogállamisági elvárások elengedéséért cserébe. Gulyás szerint olyan politikai döntések kerülnének Brüsszel kezébe, mint például a migráció engedélyezése.

Gulyás Gergely szerint Hollik István nem mondott igazat, és erről levelet is kell írnia

A mai online Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kérdést kapott az új egészségügyi jogviszonnyal kapcsolatban is - ugyanis a Parlament által október 6-án elfogadott törvény értelmében az orvosok, az egészségügyi dolgozók, valamint az egészségügyben dolgozók december 31-én elveszítik a közalkalmazotti státuszt.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy szerintük Korózs Lajos szocialista politikusnak le kell mondania az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöki posztjáról, mert hamisításai miatt hiteltelenné vált. Rámutatott: az ellenzéknek új személyt kellene a helyére ültetnie.

A miniszter pontosította azt a tegnapi sajtóhírt is, hogy a milliós bérekkel alkalmazott élvonalbeli magyar labdarúgók is bértámogatást kaphatnak: mint mondta, a labdarúgók nem kapnak milliós támogatást, mert azt a minimálbér másfélszerelésben határozták meg, bruttó 240 ezer forintig.