Trump szerint ő egy folyamatos boszorkányüldözés áldozata

Trump szerint ő egy folyamatos boszorkányüldözés áldozata

Donald Trump leköszönés előtt álló amerikai elnök kedden úgy nyilatkozott, hogy híveihez intézett múlt szerdai beszéde teljesen helyénvaló volt, és visszautasította, hogy bármilyen mértékben felelős lenne a Capitolium ostromáért - írja az MTI. Trump ezt újságíróknak mondta az Andrews támaszponton, amikor arról kérdezték, érez-e személyes felelősséget a történtekért.

Az amerikai demokrácia egyik sötét napja

Tegnapra volt meghirdetve az a kongresszusi ülés, amelyben összesítették volna az amerikai elnökválasztás elektori szavazatait, a törvényhozás épületének közelében Donald Trump mondott beszédet, aki egyértelművé tette, Mike Pence alelnök felelőssége, hogy elutasítsa az elektori voksokat, így blokkolva Joe Biden elnökké válását.

Ugyancsak kedden - december 8-a óta első nyilvános sajtótájékoztatóján - Trump azt mondta, hogy hatalmas a felháborodás hívei körében a lemondatására indított támadások miatt, de nem akar erőszakot. Az impeachmenttel (alkotmányos felelősségre vonási eljárással) "borzasztó dolgot cselekednek". Hozzátette, hogy folyamatos "boszorkányüldözés" áldozata, amelynek része az a vád, hogy beszédével felhergelte a tömeget a Capitolium ostromára.

Az impeachment elindításáról szerdán szavaz a kongresszus képviselőháza. Trump múlt szerdán több mint egy órán át beszélt szabadtéren híveihez egyebek közt olyan kifejezésekkel buzdítva őket, hogy "harcoljanak pokolian".

Trump-párti fegyveresek ezrei vennék körbe a Capitoliumot?

A CNN írja, hogy Conor Lamb demokrata képviselő szerint Donald Trumpot támogató fegyveresek ezrei vehetik körbe a Capitoliumot Joe Biden beiktatása előtt. A politikust hétfőn tájékoztatták a fenyegetésről, elmondása szerint négyezer felfegyverzett emberről beszéltek az illetékesek. A cél az lehet, hogy megakadályozzák a demokratákat a törvényhozás épületébe történő bejutásban.