Fővárosi konzultáció a Fudanról és a Diákvárosról – A Jobbik is ott lesz az Oktogonon

Fővárosi konzultáció a Fudanról és a Diákvárosról – A Jobbik is ott lesz az Oktogonon

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Karácsony Gergely főpolgármesterrel együttműködésben 2021. június 4. és 13. között fővárosi konzultációt kezdeményez a Diákváros és a Fudan Egyetem projektekhez kapcsolódó beruházásokról. A konzultáció lebonyolítására az aHang közösséget kérték fel, amelynek során online és budapesti köztereken kihelyezett sátrakban is kifejezhetik véleményüket a fővárosiak.

Budapest területén nagyjából húsz sátor lesz, a konzultációt pedig szigorú követelmények mellett tartják meg. A sátrakat civil szervezetek működtetik, illetve mind a hat ellenzéki párt is ott lesz, együttműködve, a feladatból pedig mindannyian kiveszik a részüket, tudtuk meg Beleznay Zsuzsannától, Terézváros alpolgármesterétől.

Beleznay portálunknak kifejtette, a Jobbik egy sátrat működtet majd az Oktogonon, s igen színes programmal készülnek, ugyanis amellett, hogy sok vendéget meghívtak, két standjuk lesz, melyekkel Jakab Péter miniszterelnök-jelölti kampányát is segítik. S mivel az Oktogon Beleznay választókerületéhez tartozik, így az ő jelölti kampánya is zajlik majd.

A jobbikos politikus elmondta, a sátor politikamentes, lényege pedig az, hogy teret adjon a Fudan Egyetemmel kapcsolatos konzultációnak.

Ne a kínai kommunista párt elit egyetemének hallgatói számára építsük meg a Fudant, hanem sokkal inkább építsünk fel a magyar egyetemistáknak a Diákvárost! Nem engedjük meg azt, hogy 540 milliárd forintból, magyar közpénzből Kína számára építsünk egyetemet, ami a kínai érdekeket fogja szolgálni!

– hangsúlyozta Budapest 5. számú választókerületének jobbikos jelöltje, hozzátéve, magyar egyetemeket szeretnénk, magyar kollégiumi férőhelyeket a magyar egyetemistáknak.

Nem támogatja Budapest a kínai Fudan Egyetem megépítését

Mint ismert, Palkovics László egyeztetésre hívta Karácsony Gergelyt és Baranyi Krisztinát a kínai egyetem miatt. A találkozó után Budapest főpolgármestere elmondta, hogy most először osztott meg részleteket a kormány a kínai intézménnyel kapcsolatban. A hosszúra nyúló beszélgetés után Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy sem Budapest, sem pedig a IX.

Budapesten ugyanis hatalmas problémát jelent számukra a lakhatási válság: alig van kollégiumi férőhely, ami pedig van – fejtette ki a politikus – szinten aluli. Tehát elférne a Diákváros.

Hiába mondják, hogy a kínai egyetem a világ 34. legjobbja, annak ez egy kihelyezett intézménye lesz, tehát ez nem azt jelenti, hogy azzal egyenértékű. Továbbá, ennek az egyetemnek nincs államilag finanszírozott kara. Csak fizetős képzésekre lehet jelentkezni, s az alapszak is 3-4 millió forint/ tanév, a mesterszak pedig ugyanennyi/félév

– mondta Beleznay.

A Jobbik mindennek fényében azért csatlakozik a megmozduláshoz, hogy megvédjék a magyar diákok érdekeit, hogy kiálljanak értük.

Beleznay hangsúlyozta, a legkisebbek jövőjét is szeretnék megvédeni, hiszen a Fudan egy nagyon hosszútávú kezdeményezés. S felhívta arra a problémára is a figyelmet, miszerint ma, ha egy átlag keresetből élő család gyermekét Budapesten szeretné taníttatni, kollégiumokra van szükség, azonban a férőhelyek alacsony száma miatt sokan kiszorulnak a felsőoktatás rendszeréből. Beleznay szerint pedig pontosan ez lehet a Fidesz érdeke.

Nemzetközi sajtószemle - Kína ingerülten reagált a Fudan miatt felavatott új utcanévtáblákra

Ismeretes, Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szerdán avattak fel a Kínai Kommunista Párt számára vélhetően zavaró elnevezésű utcanévtáblákat a Fudan Egyetem gigaberuházása elleni tiltakozásként. A táblák azoknak a személyeknek, népcsoportoknak a neveit viselik, akiket üldözött vagy üldöz a Kínai Kommunista Párt

A Fudan kampuszának megépítését egyébként sokan ellenzik. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, például a Republikon felmérése szerint még maguk a kormánypárti szavazók egyharmada sem támogatja a beruházást amellett, hogy közgazdászok is felléptek ellene.

Terézváros alpolgármestere a visszajelzések kapcsán elmondta, ők azt tapasztalják, hogy nem csak a fiatalok féltik egzisztenciájukat, hanem szüleik is, ugyanis úgy látják, válságban van gyermekeik jövője.

A kínai kommunista egyetem hallgatói ott lesznek a gyönyörű kollégiumi szobákban, a magyarok meg fizetik a súlyos albérletárakat a saját gyerekeiknek?

– tette fel végezetül a kérdést Beleznay, s arra buzdít mindenkit, látogassanak el sátrukhoz, standjaikhoz, hiszen cél a konzultáció, ők pedig igyekeznek minden kérdésre választ adni, információt nyújtani.

A konzultációra – amely június 4-én nyílik meg, s 13-áig tart – ezen a linken keresztül lehet regisztrálni mobilapplikációval, ügyfélkapus azonosító segítségével, illetve személyesen, az e célból kihelyezett budapesti sátrakban (helyszínek hamarosan), lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal. Részt vehet rajta minden 14 év feletti, fővárosi állandó, vagy tartózkodási címmel rendelkező polgár.