Megint Volner János végzi el a piszkos munkát a Fidesznek: a Kúriához fordult a Fudan-népszavazás ügyében

Megint Volner János végzi el a piszkos munkát a Fidesznek: a Kúriához fordult a Fudan-népszavazás ügyében

Volner János, a Volner Párt fantázianevű kezdeményezés névadója ismét besegített a Fidesznek. Korábban az ő javaslatára szigorították meg a választási törvényt, így terelve közös listára az ellenzéki pártokat, most pedig a Fudan elleni népszavazást akasztotta meg. 

Ugyanis szerinte az "sérti az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésének d) pontját, mely a napnál is világosabban kimondja, hogy nem lehet nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről népszavazást tartani" - írta az egyébként a Nemzeti Választási Bizottság által is elfogadott kérdéssel kapcsolatban. Az ellentmondást nyilván érezve, lelúzerezte azokat, akik azzal sem voltak tisztában, "milyen kérdésekről nem lehet népszavazást kezdeményezni és melyekről igen."

Az NVB augusztus 30-án hitelesítette Karácsony Gergelyék kérdését, ez azért fontos, mert a törvény szerint a népszavazási kérdés hitelesítésével kapcsolatos NVB határozat ellen a Kúriának címzett felülvizsgálati kérelmet a közzétételét követő 15 napon belül lehet benyújtani.

Tehát Volner János igazságérzetével pont az utolsó pillanatig kivárt, és csak akkor jelezte, hogy mindenki hülye.

A felülvizsgálati kérelmet a Kúria 90 napon belül bírálja el, ami akár lehet így december közepe is. Ha a Kúria zöldutat is ad, akkor 120 napig gyűjthetik az aláírásokat, és szinte borítékolható, hogy a Fudanról szóló népszavazásból nem lesz semmi a 2022-es választásokig. Ugyanis az országgyűlési választások előtt 41 nappal már nem lehet országos népszavazást kiírni. 

Frissítés:

Hat felülvizsgálati kérelem is érkezett a szeptember 14-i, 16 órás jogorvoslati határidőig Karácsony Gergely főpolgármesternek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által augusztus 30-án jóváhagyott népszavazási kezdeményezéseire – tudta meg a hvg.hu a Nemzeti Választási Irodától (NVI).

Az NVI tájékoztatása szerint a Fudan Egyetem beruházásáról szóló népszavazást hitelesítő határozattal szemben három felülvizsgálati kérelmet adtak be: kettőt magánszemélyek, egyet pedig az exjobbikos Volner János pártja, a Volner Párt. A másik, az álláskeresési járadék (korábbi nevén munkanélküli segély) folyósításának 3 hónapról 9 hónapra emelését célzó kérdést szintén hárman támadták meg: két magánszemély és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.