Varga Mihály szerint a kormány megkezdte a költségvetés újratervezését, év végéig fejezhetik be

Varga Mihály szerint a kormány megkezdte a költségvetés újratervezését, év végéig fejezhetik be

A pénzügyminiszter azt ígérte, amint a Pénzügyminisztérium elkészül a módosításokkal, és ezt a kormány jóváhagyja, örömmel vesz majd részt a költségvetési bizottság ülésén tájékoztatás céljából.

A kormány még dolgozik a 2023-as költségvetés módosításán - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető úgy látja, "az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat". 

Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait. A kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítani fogjuk

- fogalmazott a pénzügyminiszter.

Szavai szerint a céljuk az, hogy a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is biztosítsák a hiány és az adósság csökkentését, ugyanakkor megvédjék a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket. 

"Egyetértek és támogatom Vajda Zoltánnak, az Országgyűlés költségvetési bizottsága elnökének javaslatát, hogy erről tájékoztassam a parlament illetékes bizottságát. Amint a Pénzügyminisztérium elkészül a módosításokkal, és ezt a kormány jóváhagyja, örömmel veszek részt a költségvetési bizottság ülésén" - ígérte Varga Mihály.

Emlékezetes, Orbán Viktor december elején maga is elismerte, a 2023-as költségvetés újratervezése megkerülhetetlen.

Mint ismert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy csütörtöki konferencián előrevetítette, a kormány azzal számol, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre várható 5 százalék után.

Felidézendő az is, hogy egy héttel ezelőtt jelent meg a miniszterelnök szignójával az a kormányrendelet, miszerint a kormányzat az országgyűlés jóváhagyása nélkül is átírhatja a 2023-as költségvetést. Ezzel Magyarország a rendeleti kormányzás újabb mérföldkövéhez érkezett.