Beveti a csodafegyvert a kormány: Kiemelt beruházássá minősítik a sóskúti akkumulátorfeldolgozót

Beveti a csodafegyvert a kormány: Kiemelt beruházássá minősítik a sóskúti akkumulátorfeldolgozót

Kormányrendelettel írja felül a helyi közösség akaratát a Fidesz. A sóskúti és környékbeli lakosok tiltakozása ellenére keresztülverik a selejtes akkumulátorokat feldolgozó veszélyes üzem tervét.

König Ferenc, Sóskút polgármestere előre megjósolta, hogy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá fogják minősíteni azt az akkumulátorüzemet, amit a településen terveznek megvalósítani. Azt is elmondta, hogy kész helyzet elé állította őt a kormány: „Bementem, tájékoztattak, hogy ez ide jön, ez a cég. És azt mondták, hogy másnap délre a képviselő-testületet hívjam össze”.

Hiába tiltakoztak a helyiek az akkugyár ellen, és kezdeményezett népszavazást az ügyben a sóskúti önkormányzat, a kormány keresztülviszi az akaratát.

A Fidesz-kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítaná a szlovén Andrada csoport akkumulátorfeldolgozóját – írta meg a kedden megjelent kormányrendelet-tervezet alapján a 24.hu.

A Sóskút területén megvalósítandó „hulladékfeldolgozásra irányuló beruházás” beruházást a Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán felügyeletére bízták.

A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium így indokolta a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítést:

⚫ A beruházás jelentős munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő hatással bír. Kérdés, hogy magyaroknak, vagy vendégmunkásoknak.

⚫ Az itt létrejövő szolgáltatások, feldolgozási folyamatok nagyban hozzájárulnak Magyarország gazdasági versenyképességéhez, tekintettel arra, hogy a beruházás célja a körkörös gazdaságba való integráció. Azt nem tették hozzá, hogy mit áldoznak ezért a sóskútiak.

⚫ A beruházás megvalósításával 100 új munkahely jön létre.

⚫ Az új munkahelyek és a beruházás gazdaságfejlesztő hatásai hozzájárulnak a Sóskúton elő lakosok jólétéhez, amely

jelentősen meghaladja az ipari termeléssel szükségképpen együttjáró externáliák hatásait.

Ezek alatt az „externáliák” alatt az akkumulátorfeldolgozó jelentette zaj- és fényszennyezés, a veszélyes hulladékok környezetbe jutásának köckázata, valamint a folyamatos katasztrófaveszély értendő.

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a sóskúti akkuüzem kérdését. A tarsegyeztetes@mfa.gov.hu e-mailcímre írhatjuk meg, hogy mi a véleményünk a Fidesz által erőltetett akkumulátorfeldolgozó nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá való nyilvánításáról.

Az erről szóló kormányrendeletet Orbán Viktor fogja aláírni. Merthogy nem kérdés, hogy társadalmi egyeztetéstől függetlenül mindenképp átnyomják.

Feleslegessé válhat a májusban tartandó sóskúti népszavazás, ha a kormány kiemelt beruházássá minősíti az akkufeldolgozót.

(Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külügyminisztériumban 2023. február 20-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)