Nagy botrány kerekedett belőle, hogy Sóskúton tervezik megnyitni az az akkumulátorhulladék-feldolgozóüzemet, amit eredetileg Alsózsolcára terveztek, de a helyi lakosság és a településvezetés heves tiltakozása miatt kénytelenek voltak máshová áthelyezni. Az ügyben két lakossági fórumot is tartottak: az elsőt az LMP szervezte, de ott sem a sóskúti polgármester, sem a beruházó emberei, sem pedig a helyi fideszes képviselő, Aradszki András nem jelent meg. A második lakossági fórum botrányba fulladt, mivel az ellenséges hangulatot látva König Ferenc polgármester menekülőre fogta. Pedig korántsem ő a felelős a veszélyes üzem odatelepítéséért.
Végre nyíltan megszólalt Sóskút polgármestere, hogy tisztázza magát:
„Kész helyzet elé állított a kormány. Nem csak engem, Iváncsát, Debrecent, mindenhol ez van...”
– nyilatkozta König Ferenc az RTL-nek. Az történt, hogy 2023 decemberben behívták a Nemzeti Beruházási Ügynökséghez, és közölték vele, hogy akármit is tesz, jön az akkufeldolgozó.
A település működési stratégiájába alapvetően beleillene, hogy ide települ egy ipari vállalat, ugyanis már így is sok nemzetközi befektető érkezett Sóskútra, így 2019-óta megháromszorozódott az iparűzési adóbevételük. Azonban az Andrada Group selejtes akkumulátorokat feldolgozó, veszélyes üzemének ide telepítéséről nem a település lakossága, sőt még csak nem is a képviselőtestület vagy a polgármester döntött. Hanem a kormány.
Bementem, tájékoztattak, hogy ez ide jön, ez a cég. És azt mondták, hogy másnap délre a képviselő-testületet hívjam össze.
Mire másnap délben a beruházó tájékoztatója véget ért, már meg is jelentet a közlemény az akkuüzem Sóskútra telepítéséről, így König Ferencnek esélye sem volt tájékoztatni a helyieket.
Az kormány által Sóskútra erőltetett akkumulátor-feldolgozó nem csak nemkívánatos a településen, de a többi ott működő céghez képest még csak nem is hozna elég adóbevételt a településnek.
A polgármester a múlt heti tiltakozások kapcsán elmondta, hogy nem nála, hanem a kormánynál kellene tiltakozni az akkumulátorgyárak ellen: „Eltévesztették a lakcímet. Bem tér, vagy fönn a Vár. Ott lehet, ott döntenek. Ott döntöttek erről is” – mondta az RTL-nek, majd hozzátette, Sóskút nem sokat nyerhet az Andrada beruházással, de a település hosszú távon is sokat veszthet a botrány miatt.
Ez a gyár idejöhet, és bármennyi gyár idejöhet, mert ha a kormány úgy dönt, akkor ez idejön. És itt a probléma!
Szerinte bármit döntünk bármiről, a kormány bármikor átírhatja, mert ha egy helyet kiemelt beruházási területnek minősít, akkor attól a pillanattól kezdve a helyi lakosságnak és a városvezetésnek semmi joga nincs beleszólni, hogy ott mi történjen, még népszavazást sem lehet kezdeményezni – foglalta össze König Ferenc a szomorú valóságot.
„Gödöt elvitték, Iváncsát elvitték, Ráckeresztúrt elvitték gumigyárral mindennel együtt, Dunaújvárost elvitték – sorolta a hasonló sorsra jutott településeket a sóskúti polgármester.
A Nemzeti Beruházási Ügynökséget is megkereste az RTL, de érdemben nem válaszoltak a kérdéseikre. Az Andrada vezetői egy szerdai háttérbeszélgetésen mutatták be a készülő gyárat. A beruházás első ütemében a környék akkumulátorgyárainak hulladékából nyerik ki majd a nehézfémeket. Szerintük így nem lesz környezetszennyezés, mert épp az égetés során keletkező melléktermék az az értékes anyag, amit ők értékesíteni fognak.
A König Ferenccel készült teljes interjú megtekinthető az RTL honlapján.
(Címlapkép: RTL.hu)