Csaknem fél évig húzódtak a koalíciós tárgyalások, mire márciusban végre a szociáldemokraták beadták a derekukat, majd megalakulhatott Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU szövetség és az SPD harmadik nagykoalíciója. Hosszú, fájdalmas vajúdás volt ez, miután a többi német párttal nem sikerült Merkelnek egy szivárványféle formációt alkotnia.
Elemzők már az újabb CDU/CSU-SPD házasság kapcsán is erős kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a Merkel által gründolt német kormány kibírhatja-e a még hátramaradt három és fél évet. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) Berthold Kohler, a lap újságírója akkor úgy fogalmazott, ebből a koalícióból hiányzik a fantázia, „a közönség és a résztvevők nézőpontjából is”, és erősen mutatja a fáradtság jeleit.
A tavaly szeptemberi választás óta azzal is egyre többen számolnak, hogy ez lehet a német kancellár utolsó ciklusa. Ennek baljós előjeleire bőven találunk példát az elmúlt hónapokban. A 2015-ös Willkommenskultur-politikájától kényszeredetten visszavonuló Merkel nem tudott olyan eredményt elérni a bevándorlás kérdésében, amellyel stabilizálni tudta volna saját helyzetét. Erősödőben vannak a bevándorlásellenes, alternatív jobboldali erők (mint a szélsőjobboldalinak tartott AfD), melyet a kormánypártok következetlen és határozatlan politikájának számlájára írnak. Merkel és a Horst Seehoher vezette CSU-val folyamatossá váltak a feszültségek. Nem egyszer kerültek végzetesen közel a kenyértöréshez. Legutóbbi szakítópróbájuk, az úgynevezett Maassen-ügy, amely a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetőjének lemondatásával indult (mert a chemnitzi események ügyében ellentmondott Merkel kijelentéseinek), majd annak belügyminiszteri tanácsadói pozícióba való kompromisszumos kinevezésével végződött, még ki sem hűlt.
Volker Kauder bukása egy újabb lék Merkel bárkájának oldalán, ez most azonban minden eddiginél nagyobb, és végzetesebb következményekkel járhat a számára. Erről tanúskodik, hogy a német sajtó sem szépíti a helyzetet. A FAZ konkrétan már béna kacsának nevezte Merkelt, és kommentárjában azt írta:
„a frakcióban elszenvedett vereségével elkezdődik a vita arról, hogy meddig kell tartania ennek a béna állapotnak”.
A Die Welt című konzervatív lap ennél is konkrétabban és keményebben fogalmazott „Egy korszak vége” című kommentárjában: Kauder veresége Merkel alkonyát jelenti. A lap a 2015-ös kölni szilveszteren történt nőkkel szembeni, migránsok által elkövetett erőszakcselekményeket is a kancellár fejére olvassa, mint Merkel hanyatlásának érezhető és feltartóztathatatlan egyik jelét, ami bizalmasa bukásához vezetett. A lap szerint minden, ami ezután jöhet, már csak gyámoltalan próbálkozás „a lopakodva terjedő vérmérgezés ellen”, amelyről az orvostudomány megállapította, hogy „a legtöbb esetben halálhoz vezet”.
A liberális Süddeutsche Zeitung felvetette, hogy Merkelnek meg kellene fontolnia a bizalmi szavazást Bundestagban, mert a váltás a kormánypártok frakciója élén „nehezen irányítható dinamikát indíthat be”. A Handelsblatt című üzleti lap Merkel hatalmának erodálódásáról írt, kilátásba helyezve, hogy megkezdődött a felkészülés a kancellár utáni időkre. A baloldali Frankfurter Rundschau, amellett, hogy megjegyezte, Merkel most már végleg távozófélben lévő kancellárnak számít, az utódlása rendezésének nehézségeire is felhívta a figyelmet.
A Deutsche Welle főszerkesztője, Ines Pohl a kommentárjában kiemelte: már nem csak arról van szó, hogy a német kormánypártok egymással harcolnak, és belső küzdelmeik miatt elvesztették maradék hitelességüket. Szerinte eddig az egyetlen megbízható vezető a Kaudert eltávolító palotaforradalomig Merkel volt, de így most a saját táborában is elvesztette a többségét, és nyilvánosan ártottak neki. A Deutsche Welle főszerkesztője megállapította, a kérdés már nem az: elkerülhetetlen-e Merkel számára a vég, hanem az, hogy milyen gyorsan jön el. Az összes kommentárt figyelembe véve, ez aligha vitatható, de az még hozzáteendő: ki vagy mi jön utána?