Brenner Koloman vállalta el a Jobbik-Konzervatívok önálló főpolgármester-jelöltségét a jövő évi önkormányzati választásokon
- jelentette be kedden Dr. Lukács László György, a párt alelnöke és frakcióvezetője, majd átadta a szót párttársának.
Dr. Brenner Koloman mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, amióta Budapesten él, 25 év alatt sem sikerült a hajléktalanok áldatlan helyzetére megoldást találnia a mindenkori városvezetésnek.
A Jobbik jelöltje, frakcióvezető-helyettese jelezte, a budapestiek abban egyetértenek, hogy rendbe kell tenni a fővárost. Naponta szembesülnek a köztisztaság helyzetével, a mostani városvezetés számos kukát leszerelt, ez pedig káros hatással volt a városra. A patkányok elszaporodásáról nem is beszélve.
A 21. században egy európai fővárosban emberi ürüléket kell kerülgetni
- fogalmazott Brenner, aki szerint nem csupán szavak szintjén kell kezelni a hajléktalankérdést, szükséges a hajléktalanszállók valódi használata.
"Ne legyen Budapesten olyan közterület, ahova a szülők félnek elvinni a gyermekeiket!"
- rögzítette a jobbikos politikus, kiemelve:
Ne kerékbilincs és büntetés legyen, hanem a bűnmegelőzésre kell koncentrálni, a térfigyelő kamerák számát kell növelni, kizárólag a közbiztonság céljából!
A rendőrség mellett a rendészeti dolgozók is kellenek ehhez - tette hozzá az ellenzéki honatya.
Kijelentette, a politikai döntéshozók felelősek a közlekedés állapotáért. Meg kell szüntetni az autósok szisztematikus üldözését. Vissza kell állítani méltányos autóhasználat feltételeit, a többi tömegközlekedési lehetőség fejlesztésével együtt. A környező, agglomerációs települések vezetőivel együtt kell működni, több P+R parkoló létrehozásával. Ésszerűsíteni kell a kerékpárutakat, az elektromos rollereknek a státuszát is rendezni kell. Ha ezzel a fideszes illetékes nem foglalkozik, meg kell szüntetni - sorolta Brenner.
Arra is kitért, a lakhatás kérdése mindenkit érint Budapesten, a lassan megfizethetetlen lakások mellett az albérletek is azzá válnak. Eddig senki sem akarta érdemben megoldani ezt a problémát. Ügynökséget kell létrehozni a Jobbik bérlakásépítési programja érdekében, hogy lakni ne luxus legyen.
A bürokrácia csökkentése is elengedhetetlen, túlbonyolított az adminisztráció, felesleges tanácsadói posztok nélkül tízmilliárdokat lehetne spórolni - világított rá, hozzátéve, a parkolási cégek egyfajta maffiát alkotnak, ezek pedig lehúzzák az embereket.
Egységes parkolási rendszer kell, melynek bevétele a közlekedésre legyen fordítva!
- szögezte le Brenner.
A 174 éves Lánchídról a jobbikos politikus azt mondta, megálmodója, Széchenyi István példa számára, aki a reformokat és a hagyományt egyaránt tisztelte.
Karácsony ezzel kapcsolatos online konzultációja a kormányéhoz hasonló volt - idézte fel. Brenner felszólította a főpolgármestert, kezdeményezzen népszavazást arról a kérdésről, milyen forgalmi rend legyen a felújított Lánchídon.
Budapesten ismét liberális vezetés van, de azért nem voltak korábban sem soha igazán sikeresek, mert a szerepfelfogásuk hibás volt - emlékeztetett, rámutatva, minden budapesti és a közjó érdekében kell a főpolgármesteri feladatot ellátni.
"A szabadság és a rend jó egyensúlyát képviselő politika kell! Tegyük rendbe Budapestet!"
- zárta szavait Brenner Koloman.
(Címlapkép és fotók: Brenner Koloman főpolgámester-jelölt - Béli Balázs/Alfahír)