Ha közelebbről megvizsgáljuk a parlamenti ellenzéki pártokat, akkor életjel és létjogosultság alapján egyik-másikról kijelenthető, hogy lejárt az idejük. Az egykori váltópárt, az MSZP olyan, mint egy lélegeztetőgépen tartott, eutanáziára váró agyhalott. Se programja, se víziója, se karaktere nincs a pártnak.
Az embernek azon is törnie kell a fejét, hogy egyáltalán ki most az elnöke, persze nyugodtan hozzá is lehet tenni: egyáltalán kit érdekel?
A Publicus Intézet felméréséből nemrégiben kiderült, hogy ha most lennének a parlamenti választások, akkor sem a gyurcsányista Demokratikus Koalíció, sem pedig az LMP nem kerülne be.
Gyurcsány Ferenc rezervátuma lényegében semmit sem tud mondani vagy hozzátenni az ellenzékiséghez. Semmi másból nem táplálkozik létezése, mint hogy még mindig vannak olyanok, akik nosztalgikus szimpátiát tudnak érezni a bukott exminiszterelnök iránt. Ez azonban láthatóan kifutóban lévő kábítószer, ami aligha fog már tömeges függőséget okozni.
Tegyük hozzá, az ellenzéki politika egészségére válna, ha örökre eltűnne Gyurcsány Ferenccel együtt a Demokratikus Koalíció.
Az LMP megítélésén sincs min meglepődni. A zöld lufi bizony ereszt. A választás óta az ellenzéki pártokat érintő legpusztítóbb önmarcangolásba kezdtek az LMP-ben. Követni se lehet ki kivel rúgta össze port a pártban. A választási kampányt levezénylő politikusai mind levitézlettek. Hadházy Ákos lemondott a párt társelnöki tisztségéről, majd egy Sallai R. Benedekkel történt dulakodás közben felborult a székével, nem sokkal később pedig már széke sem volt az LMP-ben, és bár önként távozott a pártból, amúgy sem sok lett volna már hátra ott neki. Lehetett pletykákat hallani arról, hogy a kampányban zsarolni próbálta a vezetést a visszalépések ügyében, de ennek már valójában semmilyen jelentősége sincs.
Akárhogy is, Hadházyval nem szabadult meg a párt a problémáktól és a belső intrikáktól, az LMP etikai bizottsága a párt minden vezetőjét pellengérre állíttatta. A kampányban a politikai realitásokat figyelmen kívül hagyó, ésszerűtlen magabiztosságot sugárzó Szél Bernadett némi gondolkodás után önként állt fel az első sorból, hogy a sarokba álljon.
Schmuck „méregkeverő” Erzsébetről megtudtuk, hogy a kampányban szeretett telefonon fecsegni a Fidesz értelmiségi holdudvarának egyik legjelentősebb prominensével, Schmidt Máriával, aki nem mellesleg az LMP országgyűlési képviselőjének, Ungár Péternek az édesanyja. Ő egyébként a párt és az ellenzéki politika egyik legellentmondásosabb figurája. Milliárdos, csőfideszes anyukája miatt sokan felteszik a kérdést az ellenzéki oldalon, hogy ki is valójában Ungár Péter?
Botrányai bőven akadnak, 2017 nyarán a Momentum fesztiválján részegen zaklatott többeket is, később bocsánatkérésre kényszerült, de semmi következménye nem lett az ügynek, és gyorsan elfelejtette mindenki ezt a „kis botlást”. Ennél jóval súlyosabb ügy, amit a Magyar Narancs birtokába került videofelvétel bizonyít. Ungár ezen arról beszél, hogyan szedte rá az izraeli tanácsadót, Ron Werbert, hogy ne kelljen kifizetnie az LMP-nek. Természetesen Ungár ezt is megpróbálta megmagyarázni, belső etikai eljárás is indult ellene, elvileg eltiltották attól, hogy bármilyen párttisztségért induljon, de aztán a hírek mégis arról szóltak, hogy beültették az LMP ifjúsági szervezetének fegyelmi és etikai bizottságába. Mondhatni, szerencsés túlélő…
Az innovációnak sincs híján, a családi örökségnek köszönhetően bevásárolta magát az Azonnali.hu nevű híroldalba, azaz többséget meghaladó tulajdonrészt szerzett. Ennek ellenére a portált nem lehet elfogultsággal vagy részrehajlással vádolni, ugyanakkor a napokban az Azonnalin jelent meg Ungár „Fejezzük be a demokráciasiratást és a moralizálást!” című hosszú publicisztikája, amelyben az ellenzékiség útját fejtegeti.
Egyszerre értékelhető szembenézésnek, kritikának, útkeresésnek, és vitaindítónak.
Ha félretesszük Ungár kérdéses és ellentmondásos megítélését, akkor tényleg találunk a megjelent írásában figyelemre méltó gondolatokat, amelyek, ha részben vitathatóak is, de közelebb visznek, vagy vihetnek az ellenzékiség megújításához. Ungár szerint az ellenzék legnagyobb problémája, hogy a folyamatos moralizálással és kinyilatkoztatással nemcsak a Fideszt, hanem a szavazóit is minősítik. Ez pedig hiba, mint ahogy az is, hogyha az ellenzék csak odáig jut: ki tudja hangosabban és többször mondani, hogy Orbán Viktor diktátor. Ungár azt írta, újat kell mondani, akár úgy is, hogy az ellenzék szembemegy saját média-értelmiségével, a duruzsoló osztály elvárásaival. Nem feltétlenül új pártokra, mert abból már van bőven elég, hanem új politikára van szükség. De azt is hozzátette, hogy például a migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni. Keményen beleszállt a régi balliberális ellenzékbe is, és az állította,
„azok, akik az elmúlt húsz évben meghatározták az ellenzéki politizálás alapjait a pártoktól és a véleményformálókon keresztül a médiáig, nem akarnak változtatni.”
Azt is írta, hogy a jövő a mértékletes ellenzéké, de erőre is szükség van, a Fideszt ugyanis nem kiszolgálni kell, hanem ellenállni a narratívájának. Szerinte a mértékletes politikának lesz a próbája az, hogy azok az ellenzéki pártok, akik nem akarják újra és újra elkövetni a múlt hibáit, együtt tudnak-e gondolkodni. A kampány során bohózatba fordult ellenzéki összefogósdi kapcsán megjegyezte,
„aki viszont továbbra is morális alapon összefogást követel és kinyilatkoztat, az semmit nem tanult az elmúlt évek hibáiból”.
Ungár publicisztikája vegyes fogadtatásban részesült, a balliberális oldalon, illetve a „duruzsoló média-értelmiségiek” körében duzzogva olvasták gondolatait, és inkább azon rugóztak, amit a migráció kapcsán mert írni, valamint kifordították, hogy mértékletes, nem Orbánt diktátorozó ellenzéket akar.
Korábban e sorok írója is (az angol nyelvű Hungary Journal oldalán megjelent) egyik publicisztikájában úgy fogalmazott:
az ellenzéki pártok megrekedtek ott, hogy Orbán Viktor csak egy „korrupt zsarnok”, de koherens kormányképes alternatívájuk, jövőképük nincs. Identitásválságban szenvednek, szakadnak, foszlanak, nincs víziójuk, nem találják azt a történetet, amire fel lehetne építeni politikai potenciáljukat.
Ungár ugyanerre jutott, és pont ezért írta azt, hogy a Fideszt meg kell lepni, valami váratlant húzni, mert azzal, hogy nagyon hangosan mondogatják az ellenkezőjét annak, amit Orbán Viktor állít, csak azt éri el az ellenzék, hogy mindig arról kelljen vitázni, amit a Fidesz akar. Ungár azzal persze adós maradt, hogy mivel lehetne meglepni a Fideszt, de vélhetően publicisztikájának nem is ez volt a célja, hanem inkább követ dobni az álló vízbe.
Ungár írásához hasonlóan Ungváry Krisztián történész Magyar Hangnak adott interjúja is indulatos reakciókat váltott ki. Pedig ha az MSZP, a DK, vagy az LMP helyzetét nézzük, érhető a történész csalódottsága. Ungár Péter is azzal kezdte a publicisztikáját: a választók joggal gondolják, hogy az ellenzéki pártok nem alkalmasak a képviseletükre, hiszen nem tudtak jelentős politikai sikert elérni az elmúlt nyolc évben, és nem találták meg a Fidesz politikájának ellenszerét. Ungváry azonban nemcsak bizonyos pártokkal elégedetlen, hanem az egész jelenlegi parlamenti ellenzékkel, amelynek nem adna felmentést, illetve újabb esélyt sem. Szerinte a pártok „hülyét csináltak saját magukból”, és bűnnek tartja, hogy a
”működésükkel legitimálnak egy olyan rendszert, amelynél korruptabb Magyarországon még nem létezett”.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese kelt ki a leghangosabban a történész kritikája ellen. A Jobbik napokban tartott budapesti értelmiségi találkozóján a párt vezetőpolitikusa a Jobbikra leadott 1,3 millió szavazatra hivatkozva, visszaszólva Ungvárynak is, kijelentette: nekik kötelességük harcolni tovább, nem tágítani, és a parlamenti kereteken belül is meg kell tenniük mindent. Ungvárynak és a többi ellenzékváltó kritikusnak azt javasolta: mutassanak példát, holnaptól ne publikáljanak, menjenek el acélmunkásnak, „hátha attól majd felkapja a fejét a Nyugat”.
Gyöngyösi felháborodását jelzi, hogy másnapi Facebook-bejegyzésében is visszatért Ungváry kijelentéseire. A jobbikos politikus szerint az ellenzéki térfélen nem önvizsgálat, hanem „öncélú köldöknézés és a felelősség elkenése, valamint rombolás” zajlik, amiből pedig elég volt. A Jobbik elsődleges feladataként azt határozta meg, hogy egy életképes alternatívát kínáljon. Azt is írta, hogy a legerősebb ellenzéki erőként most a konfliktusok helyett szövetséget kell keresniük, fenyegetések helyett nyugalmat kell adniuk, továbbá a folyton változó világban kiszámíthatóságot kell nyújtaniuk.
Sokáig úgy tűnt, hogy a kijózanító választási eredmény, és a párt vezetőjének, Vona Gábornak a kapitulálása után a Jobbik az összeomlás irányába halad. A pártvezetésért induló belső konfliktusok és a bizonytalan pénzügyi helyzet az ÁSZ-bírság miatt hosszú ideig elhúzódó válság jeleiként voltak értelmezhetőek. Mindezek ellenére azonban a Jobbik stabilizálta magát. Toroczkai László és a Novák-házaspár által életre hívott kiscsoportos foglalkozás jelentéktelen, és a párt jövője érdekében szükséges veszteségként írható le, lassan le is cseng a Fidesz legújabb bábszínházának rájuk írt szerepe. Az eddigi nyilatkozatok alapján a Jobbik pénzügyi helyzetét is sikerült megoldani a működőképesség fenntarthatósága érdekében, és a párt végül eljutott odáig, hogy meghatározza magát Vona Gábor után.
A párt értelmiségi találkozója volt az első alkalom, ahol a Jobbik új vezetői, Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes ketten együtt egy komplexebb, részleteiben átgondoltnak tűnő irányvonalat vázoltak fel a továbblépés felé, érintve a kivándorlás problémáját, a katasztrofális demográfiai helyzetet, az ország gazdaságát és a vállalkozói környezetet, valamint a korrupció béklyóját, amit az ország fele elfogad. Sneider leegyszerűsítve úgy fogalmazta meg a jelszavaikat, hogy a szolgaság ellen kívánnak küzdeni, leszámolva a szolgalelkűséggel és szervilizmussal, megszüntetve a félelmet. Gyöngyösi a párt Európa-politikáját vezette elő a jövő évi európai parlamenti választások kapcsán: a nemzetállami sorskérdéseket, az autonómiát, a béruniót és a migrációt helyezve fókuszba.
Mindezek, és a sorba vett pártok jelenlegi helyzete alapján a Jobbik az egyetlen ellenzéki erő, amely értékelhető, stabil életjelekkel rendelkezik. Megkerülhetetlen az ellenzéki újraépítkezés szempontjából, de azt is ki kell mondani, hogy jelenleg csupán egy gyertyaláng a sötétségben. Más pislákoló fények is megjelentek az ellenzéki oldalon, azok a próbálkozások, amelyek a jobboldali kormánykritikus sajtó lángját őrzik akár az online térben, akár papíron (pl.: Magyar Hang, a HírTV-ből kiszorult Kötöttfogás szereplői, a Három a magyar véleményműsor), de az olyan vitaindító gondolatokra is szükség van, mint Ungár Péternek az Azonnalin megjelent írása. További gyertyalángokat gyújthat meg az értelmiség soraiban a kormányoldal által kirobbantott kulturkampf is, ami egyben katalizátora lehet egy mély politikai változást sürgető intellektuális bázis születésének.
Egy fontos összetevő azonban hiányzik az ellenzéki oldal újraszerveződéséhez. Ki áll mindennek az élére?
Ungváry Krisztián a Magyar Hangnak adott vitatott interjújában a felszínt kapargatva arról beszélt, hogy ha felbukkanna egy karizmatikus személyiség, fél év alatt tömegpártot szervezhetne a semmiből, de ehhez megfelelő történelmi pillanatra van szükség, mert anélkül, „nagy eséllyel csak annyit ér el, hogy gyorsan ledarálják”. A történész szerint Magyarországon ma Márki-Zay Péter „a leghitelesebb ellenzéki politikus”. A hódmezővásárhelyi polgármester azonban messze áll egy karizmatikus vezetőtől, az ő esetében inkább az a kérdés, hogy még meddig tudja megőrizni városvezetői székét, mielőtt végleg elfelejtenénk. De Ungvárynak abban igaza van, hogy vezető kell az ellenzéki oldalon.
A politikát karakterek formálják, alakítják és viszik győzelemre. Kell valaki, aki meg tud személyesíteni, el tud adni, el tud vinni a hátán egy politikai irányvonalat, aki kapcsolatot képes teremteni a választókkal.
Aki ért a nyelvükön, aki elég jó kommunikátor ahhoz, hogy határozottan megfogalmazza a kérdéseiket és azokra válaszokat adjon. Orbán Viktor egy ilyen karakter, aki pontosan ezt tette, és ezáltal vált sikeressé. Persze az ellenzéknek nem Orbán Viktor politikai ellenklónjának kell teret adnia, aki felépít majd magának egy másik autokratikus rendszert, mint ahogy a Fidesz vezetője is tette Kádár János nyomán.
Ám az is tény, hogy amíg Orbán Viktor főszerepben van, az ellenzéknek meg nincs főszereplője, bármilyen ellenzéki politika kudarcra van ítélve.
Ha nincs tehetséges közvetítő egy új politikai alternatíva és az elégedetlen, vagy változásra hajlamos választók között, nem tud koherens kormányváltó erő létrejönni, és pontosan addig jut az ellenzék, mint 2018. április 8-án. Egyelőre még nem látszik az ellenzék főszereplője, de egy ilyen politikai karaktert nem lehet keresni, vagy megtalálni, a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy mindig az események szülik meg az alkalmas vezetőt.
Fotó: Béli Balázs/Alfahir
Főszerepben: Orbán Viktor
1989. június 16-án, egy tehetséges fiatalember olyan beszédet mondott a mártír miniszterelnök, Nagy Imre újratemetése alkalmából a budapesti Hősök terén, amely az egész országban ismertté tette a nevét, egyben politikai karrierjének alapkövévé vált.