A baloldali portálocskák és blogocskák a szeptember 19-ei kecskeméti könyvbemutatóval kapcsolatban az utóbbi másfél hétben szépen el is rikoltozták az évtizedek óta a magyar köztudatba vert leckét: Héjjas Iván nácifasisztaantiszemita, szadista gyilkos, aki csupán azért fogott fegyvert, hogy zsidókat ölhessen, soha, semmiféle egyéb motivációja vagy érdeme nem volt.
A kedvencem, és egyben a legképtelenebb blődség, ami előkerült a témában, egyenesen valami filléres, 60-as évekből elővakart, ócska komcsi detektívponyva lapjairól szivároghatott a kedves terjesztő képzeletébe: e szerint Héjjas Ivánt valamiféle, eddig sosem hallott, antifasiszta szuperprosti merényelte halálra egy injekciós tűvel, hónapokkal az előtt, hogy a valóságban visszaadta volna lelkét a teremtőnek.
A jó hír az, hogy Domonkos László könyve épp az ilyen képtelenségek, a kommunista rezsim és még korábban a Tanácsköztársaság emigrációból csaholó propagandistái által összefantáziált beteges rémtörténetek és tévhitek eloszlatását tűzte ki célul.
Csak bele kell lapozni, hogy ez a szándék világos legyen, ám az, hogy ez mennyire sikerült, már más kérdés.
Ordító formai hibák
Mielőtt a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent, több mint 300 oldalas történelmi munka erényeit ecsetelnénk, kénytelenek vagyunk szót ejteni hiányosságairól és hibáiról.
A könyv olvasása közben végig az az ember érzése, mintha egy végső tisztázat előtt álló kéziratot vagy egy kissé elkapkodott szakdolgozatot olvasna. Nehéz megmondani, miért nincs a könyvnek klasszikus értelemben vett előszava, ami világosan összefoglalná az írói szándékot és irányt adna a kissé túlírt, az időben sokszor csapongó szövegnek.
A téma miatt amúgy sem habkönnyű olvasmány átrágását (sajnos kénytelenek vagyunk így fogalmazni) rettenetesen megnehezítik az ordító szerkesztési hibák. A könyv hemzseg az elírásoktól, melyek helyenként tárgyi tévedéseket vagy a szerzői szándéknak teljesen ellentmondó végeredményt szülnek. Utóbbira a legszembetűnőbb példa, hogy rögtön a második fejezet címét sikerült elírni, így Domonkos meglendült helyett "megrendült" hittel vág bele Héjjas Iván ifjúságának ecsetelésébe.
Vannak fejezetek, ahol a pontatlan vagy hiányos lábjegyzetelés is hátráltatja az értő olvasást, de az önismétlésekre, a fölösleges kitérőkre és "töltelékelésre" hajlamos írói stílus legalább ennyire megnehezíti a könyv élvezetét (azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ennyi, három ponttal lezárt mondattal talán még sosem találkoztunk egy művön belül).
Ezen sajnos nem sokat tompít az a nyilvánvaló koncepció, hogy Domonkos elsősorban a laikusok számára kívánta körvonalazni Héjjas Iván alakját. Ebből kifolyólag, aki behatóan tanulmányozta az elmúlt tíz évben a Rongyos Gárda kapcsán újra megjelent irodalmat és történészi szakmunkákat, annak épp a könyv legterjedelmesebb része nem kínál majd túl sok újdonságot.
Sudár lombkorona, gazdag termés
A formai és stílusbeli hiányosságok azonban cseppet sem vonnak le a könyv tartalmi értékéből, mert A Héjjas-nyárfa árnyékában a szó legnemesebb értelmében hiánypótló és (ellen)mítoszromboló mű.
Domonkos László nagy buzgalommal igyekszik lekaparni Héjjas Iván alakjáról azt a rengeteg, igaztalan és nem egy esetben förtelmesen túlzó vádat, amit politikai, ideológiai és magánéleti ellenfelei hordtak rá szinte attól a pillanattól kezdve, hogy kilépett a történelem porondjára.
A könyv ebben a kánonná kövült hazugság-monolitban végez sikeres mélyfúrásokat, a felszínre hozott igazságszeletekkel pedig igyekszik az eddiginél objektívebb képet festeni a Rongyos Gárda egykori parancsnokáról.
A kötet egyik legnagyobb fegyverténye hihetetlen forrásgazdagsága: ha a témához csak lazán kapcsolódó irodalmi adalékokat nem számoljuk, Domonkos akkor is több mint 100 releváns történelmi munkából, tanulmányból, visszaemlékezésből dolgozott, melyek közül a legértékesebb (és egyben jövőbeli közlésre érdemes) a különítményes parancsnok egyik testvére, dr. Héjjas Jenő által írt, a család birtokában kéziratban meglévő Az igazi Héjjas Iván című írás.
Ebből eddig (ha emlékeink nem csalnak) csak elvétve látott napvilágot egy-egy mondat vagy bekezdés, Domonkos viszont hosszan idéz az életrajzi műből, Héjjas Iván életének olyan szakaszairól fellebbentve a feledés fátylát, melyekről eddig szinte semmiféle adattal nem rendelkeztünk.
A család története után így elevenedik meg előttünk Héjjas gyermekkora, a lendületes, született vezetőhöz méltó vérmérséklete és a félelmet nem ismerő vakmerősége. Képet kapunk a korán felnőtté és férfivá váló katona albániai kalandjáról, ahol elsajátítja a gerillaharcmodor minden csínját-bínját, az első világháborús szolgálatáról, ahol a repülés iránti rajongását teljesíti ki, majd a Károlyi-féle puccs, a Tanácsköztársaság és a román megszállás időszakai következnek, ahol Héjjas Iván neve elé odakerül a "rettenetes" jelző.
Innentől a könyv fókusza kitágul, a parancsnok mellett a nevével szorosan összeforrt, és már jóval a nyugat-magyarországi felkelés előtt megszületett Rongyos Gárda számára is igyekszik igazságot szolgáltatni. A kommunista történetírás kliséit és hazugságait cáfolva a szerző bepillantást enged a kommunisták és a román megszállók elleni fegyveres harcokba, Héjjas Iván és Prónay Pál ellentmondásos kapcsolatába, vagy a gerillavezér és Horthy viszonyába.
Olvashatjuk a hivatalos történetírás által csak esztelen és mindenféle ok nélkül elkövetett vérengzésekként bemutatott fehérterror valósághoz sokkal közelebb álló, gazdagon adatolt leírását, az első és a második(!) nyugat-magyarországi felkelés, a Rongyos Gárda kárpátaljai bevetésének történetét és esetleges szerepüket Erdély visszatérésében.
Héjjas Iván politikai pályafutása, az Ébredő Magyarok Egyesületében (ÉME) és a Fajvédők Országos Egyesületében játszott szerepe is felvillan előttünk (igaz a kelleténél szemérmesen rövidebb formában), de megtudjuk kései házasságának és minisztériumi osztálytanácsosságának történetét, illetve azt is, hogyan viszonyult a nyilasokhoz, hogyan és miért szervezte még a háború végén is rongyosait, hogy volt kénytelen elmenekülni Magyarországról és valójában hogyan érte hosszú betegség után a korai halál.
Szédítő utazás ez egy több életre is elegendő kalandfolyamban, ami önmagában is érdekes lenne, de a könyv erejét igazán e kalandfolyam kontextusba helyezése adja.
Apológia, cáfolat, hamisítás vagy megszépítés?
Domonkos László bevallottan nem elfogulatlan Héjjas Ivánnal és történelmi szerepével szemben. Ez néhány helyen rendkívül zavaró tud lenni, de hála égnek épp nem ott, ahol várnánk: a kommunista hatalom bukását követő tisztogatások és a rongyosok állítólagos szadista kegyetlenkedései kapcsán mindig tényszerű közlésekkel, és ha kell ellenőrizhető, logikus cáfolatokkal szolgál. Nem hallgat el semmit, nem kisebbíti senki felelősségét, de a legújabb kutatások tükrében nem is öltözteti horror-díszletbe az 1919-20-as Homokhátságot.
Annak is megvan a maga oka, hogy a könyv hajlamos úgy hatni, mintha folyamatosan mentegetőzne: mivel az elmúlt 40 évben Héjjas Iván életútjának szinte minden pillanatáról több száz oldalnyi hazugság látott napvilágot, nagyon hamar a szervilis apológia benyomását kelti, amikor valaki egy köteten belül kénytelen sokadjára leírni, hogy "az nem is úgy volt" (pláne, ha a tényszerű közlések mellé be-becsúszik pár szerencsétlenebbül megfogalmazott érv is).
Érthető, hogy Domonokos ezt a csapdát nem tudta elkerülni, de ez nem az ő hibája, inkább a tárgyalt életút sajátossága. Érdekes módon ebből még az a haszon is származik, hogy a szerző kimondja, amit már nagyon régóta ki kellett volna mondani: a szocializmus idején kiadott, a két világháború közötti időszakról szóló visszaemlékezések, naplók még annak ellenére is csak jelentős fenntartásokkal tekinthetők hiteles forrásnak, hogy a kanonikus történetírás így számol velük (hozzátesszük, hogy Prónay Pál, Shvoy Kálmán és Zadravecz István múlt rendszerben előkerült iratai már a maguk korában sem mindig voltak objektívnek tekinthetők, hisz évekkel vagy évtizedekkel a leírt események után születtek, többnyire azt követően, hogy a szerzőknek egyes szereplőkkel megromlott a viszonya).
Épp úgy, ahogy a koncepciós perekkel operáló, háború utáni Népbíróság ítélete sem, hiába lobogtatják ezt egyesek megdönthetetlen bizonyítékként a néhai katonatiszt ellen. Domonkos a vádirat történetét és abszurditásait is részletesen tárgyalja.
Az író arra is kiváló érzékkel mutat rá, milyen politikai és ideológiai haszna származott a kommunistáknak már 1919-től kezdve abból, hogy Héjjas nevéhez szinte apokaliptikus méretűre nagyított vérengzéseket kötöttek, melyek jó része meg sem történt.
A könyvben ugyanakkor számos pozitív anekdota is szerepel Héjjas Ivánról, melyek sora ugyan némileg hiányos, de a legnyilvánvalóbb irodalmi említései talán még sosem szerepeltek egy kötetben, ami önmagában is figyelemreméltó.
Akárcsak a család még élő leszármazottainak megszólaltatása, amit a hivatalos történelemtudomány eddig nem tartott fontosnak, és ami tovább árnyalja a Kecskemét híres-hírhedt szülöttjéről kibontakozó képet.
Összegzés
Nem vállalkozik könnyű feladatra az, aki kezébe veszi Domonkos László legújabb könyvét, ám A Héjjas-nyárfa árnyékában-t minden stílus- és formabeli buktatója mellett is érdemes elolvasni. Az egyébként igényes megjelenésű kötet a történelem iránt érdeklődőknek és a laikusoknak egyaránt tartogat izgalmas meglepetéseket, akik pedig csak a marxista történelemírás torztükréből ismerik Héjjas Iván és a Rongyos Gárda működését, azoknak egyenesen kötelező olvasmány.
Ahogy egyik történelmi munka sem lehet az, úgy ez sem a megfellebbezhetetlen igazság tisztavizű forrása, de annyit biztosan kijelenthetünk, hogy ennyire közel még egyik tanulmány vagy könyv sem járt ahhoz, hogy világos képet adjon a XX. elejének egyik legismertebb és legmeghatározóbb magyar katonájának életéről.
Hogy harcolt Prónay Pál a nagy háborúban? - Ezen a héten született Limanova híres veteránja
Cikkünkhöz mi is ezek egy részét használtuk föl: ezredtörténetek, más katonák visszaemlékezései, anekdoták, történelmi tanulmányok és az eltűnt kötetből származó passzusok mentén próbáltuk megrajzolni Prónay Pál első világháborús portréját (vagy legalább annak vázlatát). Öveket becsatolni, mert olyan útra indulunk, amelyen a szélesebb közvélemény utoljára a múlt század 30-as éveiben járt!