A dél-békési hűbérurat még a lehetséges börtönbüntetés sem tartja vissza attól, hogy polgármesteri babérokra törjön. Simonka György 2018-ban bukott le, a vádak szerint bűntársaival együtt összesen 1,4 milliárd forintot tüntetett el.
Bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűne, vesztegetés bűne, vesztegetés elfogadásának bűntette, felbujtóként magánokirat hamisítása – csak néhány vádpont, ami miatt Simonkát jó pár évre lecsukhatják.
A politikusbűnöző 2020 januárjában állt a bíróság elé 32 társával együtt. A vádakat tagadata, sőt kijelentette, hogy összeesküvést szőttek ellene, magát pedig Nagy Imréhez hasonlította. Ezzel egyidőben egyre vadabb dolgokat posztolt közösségi oldalára és többször látták meglehetősen kótyagos állapotban a parlamentben (mert bejárt, hiszen szavaznia kellett a Fidesznek). Akkoriban még a kegyvesztett Lázár Jánossal is beleálltak egymásba, míg végül Simonka 2022 februárjában visszavonult az országos politikától.
A volt fideszes képviselő ellen 2019-ben emeltek vádat, 2020-ban kezdődött a tárgyalás, viszont az ügy először a bíró, majd az egyik tanácstag személyének változása miatt nem haladt. 2024 februárjában ismét elölről kellett kezdeni a tárgyalást, de közben sem unatkozott: 2022-ben alpolgármester lett Pusztaottlakán. Egy hozzá közeli forrás akkor azt mondta:
„ahol ő megjelenik, ott rögvest ő lesz a főnök, és ő fújja a passzátszelet. Semmi kétség, most is ez fog történni.”
Helló Pusztaottlaka!
„Simi” (így becézték a fideszes haverok) Facebookon jelentette be, hogy indul a június 9-i önkormányzati választáson: a Békés megyei Pusztaottlakán száll harcba a polgármesteri tisztségért az Újítsuk Meg Pusztaottlakát Mozgalom tagjaként.
„Közös célunk, hogy rázzuk fel a közösségi életet Pusztaottlakán és tegyük élhetőbbé, szebbé szülőfalunkat! (…) Nem akarjuk mi támadni a polgármester asszony munkáját, de lássuk be, falunkban az élet ellaposodott, településünk látképe nagyon sok helyen elhanyagolt és hiába az általunk biztosított megannyi támogatás és adomány, a falunk gazdátlanul sodródik”
– írja a bejegyzésben. (A jelenlegi polgármester asszony szintén fideszes.) Simonka érvelése már csak azért is abszurd, mert az ő képviselősége alatt lett a faluból a kamuberuházások fellegvára.
Papíron megvalósult vidámpark, kecskékkel és birkákkal teli „safari park”, fedett lelátó egy focipályához, amit a kutya se használt és egy sosem létezett „kerékpáros turistaközpont”
– ilyen furcsaságokat láthatunk (vagy éppen nem láthatunk) Pusztaottlakán. Hab a tortán, hogy ezek miatt még elő sem vették igazán. A helyzet már csak azért is érdekes, mert ha Simonka júniusban nyer, de jogerősen szabadságvesztésre ítélik, akkor a polgármesteri tisztség is oda lesz.
(Címlapkép: Simonka György és Fásy Ádám - Facebook)