Az Orbán-kormány önmaga méltatásán túl hétfőn az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját is kiadta.
"A kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt" - hangsúlyozták, ez azonban
valójában egy szépítő kifejezés egy kiadós megszorítási csomagra.
A Varga Mihály-féle Pénzügyminisztérium (PM) az MTI szerint ismertette:
augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2857,7 milliárd forint hiánnyal zárt.
Ezen belül a központi költségvetés 2862,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 172,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 168,4 milliárd forintos hiányt mutattak.
Augusztusban - egy hónap alatt - a központi alrendszer 414,3 milliárd forint hiánnyal zárt.
Júliusban ez majdnem feleennyi volt.
Az augusztus havi adatokat árnyalja, hogy az adóbevételek - ezen belül is különösen az áfabevételek - szezonalitása miatt ekkor kevesebb bevétel érkezik a költségvetésbe. Ezen felül a dupla családi pótlék kifizetésére, a közutak és a közösségi közlekedés fejlesztésére is többet költött a kormány, mint a tavalyi év azonos időszakában - jegyzik meg.
Meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek. Nyugellátásokra 4281,8 milliárd forintot, míg gyógyító-megelőző ellátásra 1781,6 milliárd forintot fordítottak az év első nyolc hónapjában. Szintén kiemelik, hogy augusztus végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések összege 2413,8 milliárd forint volt, amely 695,5 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésénél.
A fideszes narratívával egybehangzóan azt sem mulasztották el megemlíteni, hogy
augusztus végéig 673,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 1086,3 milliárd forintot tettek ki.
"A kormány elkötelezett a hiány és az államadósság csökkentése mellett. A költségvetés hiányát az idei évben 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 3 százalék alá mérsékli" - ígérte a PM gyorstájékoztatójában.
Azt, hogy mégis hogyan érnék ezt el, már nem fejtették ki. Viszont az már kiderült, hogy miközben a magyar gazdaság visszaesése zajlott le,
igen komoly, egymilliárd eurós gigahitelt vett fel az Orbán vezette állam Kínától, méghozzá fű alatt.
(Címlapkép: Alfahír-grafika)