(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Nem, nem SZJ-ről szeretnék írni. Akkor sem, ha ő nem egy átlagos homoszexuális polgártársunk, ami mára lassan elfogadott, és senki által nem kifogásolt magánügye lenne, ha Sárospatakon dolgozna alkotmányjogászként, vagy az V. kerületi jogsegélyszolgálatot vezetné. Akkor sem, ha ő egy vezető politikusunk és az ország kirakata Brüsszelben 16 éve. Azt is mondhatnám, az arcunk a világban és az Európai Néppártban. Kicsit sárga, kicsit szakállas, de a miénk. Ráadásul tudom és vallom, hogy a halott oroszlán mellén nem ugrálunk. Akkor sem, ha egy buliból vazelinos kézzel az ereszen csusszan alá, kis becsempézett extasyval a zsákjában.
Persze a pesti humor most beindul, ami jó, még ha fáj is. A baj nagyobb. Keresztyénségünk és a kereszténydemokrácia sérül. Nem azért, mert a keresztények hibátlan emberek, mert nagyon nem vagyunk azok. Hanem azért, mert
Mindegy, hogy Alaptörvénynek, gyereknevelésnek, házasságnak, mesekönyvtiltásnak hívjuk, vagy az abortuszhoz kötjük.
Ráadásul ennek a régen keresztény, mára eresz-tény hitnek saját pártja is van. Nem kamupártként született, hanem tényleg jóakaratú és tisztességes emberek alapították és alkották. Aztán valami eltörött.
Sajnos nem Brüsszelben indultunk ezen a lenini úton. Kezdődött Schmitt (Plagi) Pál bácsival. Kormányon voltunk, de úgy tettünk, mint a kisgyerek a kukucs-kukucs játékban. Befogtuk a szemünket, és akkor biztosan nem látnak bennünket. Ez egy hároméves gyereknek jól áll, egy kereszténydemokrata pártnak szégyen. Nem Szalma Botond akkori budapesti elnöknek kellett volna kiadni az MTI-nyilatkozatot a lemondásra felhívásról, hanem a pártelnök, miniszterelnök-helyettesnek. A jó vezető elöl megy, akkor is, ha az kellemetlen. Egy igazi parancsnoknál nem „előre” a jelszó, hanem az „utánam.” De mi vizet prédikálunk, és bort iszunk!
Az emberek pedig nem hülyék. Egy átlagos párton sosem kérik számon a barátnőt, diplomamunkát, örömlányt, drogot vagy furcsa hajlamot, mert ezek a pártok nem ideológiai pártok. Dr. Semjén fővadász és madarász úrnak rossz hírem van: rajta és az általa „vezetett” „párton” igen. No meg az ezt meglovagoló, az eszmét hamisan felhasználó Fideszen és minden aktivistáján is.
Mire elfelejtettük volna ezt a bakit, a KDNP beállt a „no business, no headache” táborba. Se arca, se színe, se szaga, csak melldöngetése és a talpnyalás maradt pozíciókért cserébe. Ezt azonosítják mára a kereszténységgel. És a kereszténység baromira nem ez. Aztán megérkezett – nem az ereszcsatornán, hanem hajóval, ami szerintem rendes dolog tőle – Borkai elvtárs. Semjén úr úgy tett, mint aki nem tud úszni, tehát véleménye sincs az ügyről. Szerinte a magánügye egy, a hittel kampányoló polginak a kurvázás, kokózás.
Túllendülve ezen a sokkon, az amerikaiak elütötték Kaleta bácsit, a gyermekek nagy védelmezőjét. Nem fogják elhinni, a nemzet fővadásza megint csendben maradt. Gondolom, nem zavarta sem a kényes ízlését, sem a hitét. Ha nem így lenne, egy ejnye-bejnye itt azért már kijárt volna. De nem, ő hallgatott, mint „canis merga” a fűben, és álmából felkelve alkotmányt, törvényeket módosított, a vizslakutyákat sem érdeklő kiállítást szervezett.
Most pedig elérkezett ádvent első vasárnapja, amikor is SZJ könnyek között búcsúzott Brüsszeltől, mert elfáradt 16 évi kapaszkodás közben. Mégiscsak edzésről indult haza az útleveléért. Dr. Semjén Zsolt barátunk pedig ma, a kormányülésre menet ritka értelmes tekintettel válaszolt a riporternek arra a kérdésre mit szól SZJ ügyéhez:
Miért kéne nekem ehhez bármit szólni?!
Most szeretnék átmenni Bayer Zsoltba, de nem megy rendesen. Megpróbálom egy mondat erejéig: