„A Fidesz-KDNP táborának megbontása szempontjából döntő lehet, hogy a Jobbik mit tud kezdeni a keresztény konzervativizmussal” – fogalmaztam tavaly májusban, egy hónappal a csalódásra okot adó áprilisi országgyűlési választás után. Ez az állítás továbbra is érvényes, sőt a Marcali Disputa üzenetértékű alaptételeként is vehetjük, miután éppen keresztény konzervatív értelmiségiek beszéltek arról, hogy egy hiteles, a 21. század kihívásaira választ kereső, mérsékelt konzervatív alternatívára van szükség a jobbközepet elhagyó és a politikai szélre helyezkedő, illiberális kormányoldallal szemben.
A polgári Magyarország értelmiségével formálódik az Orbán-rendszer új ellenzéke
Ez a hitében is megrabolt ország ma még meggörbülve, megvezetve vánszorog az illiberális állam béklyói alatt, így különösen nagy az értelmiség és a politikai ellenállás intézményes szereplőinek a felelőssége abban, hogy a változást akarókat gúzsba kötő láncok végül elpattanjanak.
Tavaly májusi cikkemet felidézve újfent meg kell jegyeznem, hogy míg tavaly áprilisban és az utána következő időszakban az identitását, illetve szervezeti stabilitását érintő több csapást is el kellett szenvednie a Jobbiknak (az évekig a víziót és irányvonalat meghatározó Vona Gábor távozott a politikai közösségből, majd a Toroczkai-platform fájdalmas szakadással járó sebet ejtett a párton, aminek gazdasági helyzetét az ÁSZ-bírságok is veszélybe sodorták), addig a párt alapító nyilatkozata végig ott volt világos útmutatásnak (noha tavaly április után a legtöbbször pont a Jobbik szeparatistái hivatkoztak rá, de tévesen értelmezve).
Korábban már rámutattam, hogy az alapító nyilatkozat tekintetében a keresztény konzervativizmus kezdettől fogva a párt értékrendjét képezi, és még csak ellent sem mond a néppártosodásnak.
„Pártunk keresztény, értékelvű mozgalom, vagyis minden szavához, tettéhez, működése minden eleméhez az isteni törvényekbe és az egyetemes emberi értékekbe vetett hit szolgál forrásul. Konzervatívként hisszük, hogy az emberi élet veleszületett méltósággal bír, és hogy minden tevékenység értelme és célja – így a politikáé is – ennek a méltóságnak a megőrzése és továbbadása. A mindennapi politizálásban szükséges kompromisszumkészségnek számunkra ezen értékelvűség szab határt”
- áll a Jobbik 2003-as alapító nyilatkozatában.
A szövegrészben négy kulcsszó is van, négy fontos értékjelző. Az EP-választások után írt értékelésemben amellett érveltem, hogy a következő időszakban egyre többet számítanak majd az értékjelzők az ellenzéki politikában.
„Azok a politikusok és pártok, akik ezt nem ismerik fel időben, azok el fognak tűnni”
– húztam alá. A tanulságot úgy közelítettem meg, hogy
„egy pártnak olyan értékjelzőkre van szüksége, amelyek utat világítanak meg a választóknak. Olyan utat, amin szívesen indulnak el, és minden útelágazódásnál a kitett értékjelzők segítségével tudnak tájékozódni, hogy az adott párt kínálta célokhoz vezető úton maradjanak.”
Hozzáteszem, hogy az értékjelzők a pártok számára is kijelölik stratégiájuk és narratívájuk sarokköveit.
– ez a négy értékjelző emelhető ki a Jobbik 2003-as alapító nyilatkozatából. A kompromisszumkészséget és értékelvűséget azért érdemes a szövegkörnyezetével együtt külön megemlíteni, mert a vitákat kiváltó ellenzéki összefogások és együttműködések kapcsán is útravalóval szolgál, vagy még pontosabban: kijelöli a határait egy keresztény konzervatív pártnak:
„A mindennapi politizálásban szükséges kompromisszumkészségnek számunkra ezen értékelvűség szab határt.”
Az alapító nyilatkozatban „letűzött” értékjelzők tehát pontosan meghatározzák a párt irányvonalát és definiálják az identitását. A Marcali Dispután mind a négy kibontásra került, mint kívánatos kellékei egy kormányoldalt ellensúlyozó alternatívának.
A Dispután felszólaló Király Miklós jogász, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának volt dékánja markánsabban fogalmazott, amikor kifejtette: a „szélen tülekedés van, középen üresedés”, ezért „égető szükség van” egy jobbközép, konzervatív politikai alternatívára, mert, ha ez nem jön létre, akkor az inga előbb-utóbb ki fog lengeni a másik irányba, és a szélsőbaloldal kerül helyzetbe.
Hasonló aggodalmaimnak adtam hangot május elején „Vélemény a karakteres jobboldali politizálás mellett” című cikkemben, melyben azt írtam:
„A Fidesz-KDNP olyannyira leuralta a jobboldalt, amit a kormányoldallal azonosítanak a választók, hogy komoly veszélye van annak, ha egyszer az Orbán-kormány végórája beköszönt, akkor hosszú időszakra maga alá temeti a jobboldali konzervativizmust. Ez az óbaloldali pártok reneszánszát hozhatja magával, míg a jobboldal tévesen lesz azonosítva az Orbán-kormány miatt az intézményesített korrupcióval, a centralizált hatalomgyakorlással és a szabadságjogok megnyirbálásával.”
Az igény mellett így helyet kap a történelmi felelősség és szükségszerűség is. A kirakós játék darabjai az asztalon hevernek: világosan megfogalmazott értékjelzők, a keresztény konzervatív értelmiség igénye és segítő szándéka, a szélsőségek útjába állásának közös célja. Már csak a pártpolitikai tényező, a belátás és akarat hiányzik ahhoz, hogy ezek a darabok egy erőben összeálljanak. Az üzenet mostanra világos, a feladat elvégezhető, a végeredmény lehetőséget jelenthet az illiberális rendszerrel szemben.
Vívjuk vissza a jobboldalt a Fidesztől! Gondolatok a Marcali Disputa után
Konzervatív értelmiségiek tanácskoztak Marcaliban. Ez a hír így önmagában valószínűleg aránylag kevés embert hoz lázba, hiszen az értelmiségiek, jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok, kormánypártiak és ellenzékiek szoktak tanácskozni. Ez egy ilyen értelmiségi szokás. Csakhogy tegnap a somogyi dombok között ennél jóval több is történt: egy új közösség formálódása kezdődött meg.