Magyar Péter: Rogán izzítsa az egyik magángépét, keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás!

Magyar Péter: Rogán izzítsa az egyik magángépét, keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás!

A NER-ből frissen kilépett Magyar a propagandaminiszternek azt is megüzente: „mert ugye, a börtön ablakába soha nem süt be a nap…”. Az Orbán-kormány lemondását is belengette.

„A ma reggelt az ATV-ben kezdtem, a holnapot pedig reggel 10-kor a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen fogom, ahova elkísérnek jogi képviselőim, többek között dr. Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter” – erről adott hírt ma reggeli Facebook-posztjában Magyar Péter.

Varga Judit exférje kifejtette, ha az ügyészség holnap a Völner-Schadl-ügyben kíván meghallgatni, akkor elmondja a hatóságnak a rendelkezésére álló összes információt, és ezt követően a nyilvánosságot is tájékoztatja a történtekről,

ami után a kormány nem tehet mást, mint hogy lemond

– fogalmazott Magyar, aki a propagandaminiszternek is hagyott egy elég világos üzenetet.

„Rogán Antalnak üzenem, hogy izzítsa az egyik magángépét és mielőbb keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás. Mert ugye, a börtön ablakába soha nem süt be a nap…”

– idézte a klasszikus dalt Magyar Péter.

A bukott igazságügyi miniszter volt férje a csatornának adott interjújában leszögezte:

„Soha nem bántottam a gyermekeim anyját.”

Magyar ugyanis arra reagált, hogy egyes, a hvg.hu-n megjelent hírek szerint családon belüli heves veszekedésre került sor. Úgy folytatta: nem volt rendőrségi eljárás az ominózus házastársi veszekedés után, csak egy feljegyzést készített a készenléti rendőrség munkatársa, amit egyébként neki nem mutatott meg. Magyar Péter arról is beszélt, nem érti, hogy ebben a helyzetben, amikor minden szónak jelentősége van, Varga Judit miért tett ki egy a kapcsolati erőszakról szóló videót közösségi oldalán.

Ismert, Magyar Péter március 15-én több tízezer ember jelenlétében jelentette be, hogy új politikai erőt, pártot alapít Talpra Magyarok Közössége néven. „Zászlóbontó” nagygyűlése után Magyar Péter is aláírta a kötelező kamarai hozzájárulás eltörlését célzó, jobbikos népszavazási kezdeményezést, amelyet Lukács László György indított.

(Címlapkép: Magyar Péter - Facebook)