„Áradt a Szentlélek” – Orbán Viktor szerint Ferenc pápa keményebben fogalmazott, mint ő

„Áradt a Szentlélek” – Orbán Viktor szerint Ferenc pápa keményebben fogalmazott, mint ő

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában némileg udvariatlan módon, Ferenc pápa szájába adott kijelentéseket, ugyanakkor szerinte már egy év kell ahhoz, hogy felszámoljuk az őszödi beszéd örökségét.

Nem volt elszámoltatás?!

Az első téma az őszödi beszéd volt (amekkora szerencséje van Orbánnak, épp ma 15 éve annak, hogy kiszivárgott a beszéd az akkori közrádióba. Annyit azért zárójelben jegyezzünk meg, vajon a jelenlegi kormányfőről egy hasonló beszéd megjelenne az állami sajtóban? – a szerk.), amellyel kapcsolatban elmondta, hogy ő azok közé tartozik, akiknek nem volt oka, hogy megváltoztassa a véleményét. „Dermesztő pillanat” volt akkor is, és most is az, és szerinte ijesztő, hogy aki ezt előidézte, „a velünk élő múlt” vissza akar térni (Budai Gyula lájkolja – a szerk.). Orbán Viktor szerint az őszödi beszéd nemcsak arról szólt, hogy véresre verték az embereket, hanem különböző megszorítások után végül csődbe vitték az országot. „Milyen jó, hogy ez már a múlt” – sóhajtott fel, és szerinte azzal, hogy jövőre adnak egy újabb plusz hét nyugdíjat a nyugdíjasoknak, teljesen magunk mögött hagyjuk az őszödi beszédet.

Valamiért hosszasan lamentált az nemzeti konzultációk szükségességén is, de azon kívül, hogy ezután megállapította azt, hogy „amikor beszélek, bizton tudom, hogy az egész ország véleményét képviselem”, nem mondott újat.

Ami még fontos tétel, hogy a hitelmoratórium után lesznek további gazdasági döntések is, ezeket hétfőn jelenti be az Országgyűlés előtt.

Vajon miért vette fel a grandiózus hitelt az Orbán-kormány? Fogadjunk, hogy Brüsszel a hibás!

– körülbelül ezzel vezette fel Nagy Katalin a több int 1200 milliárdos kötvénykibocsátást.

Orbán Viktor sem volt rest a válasszal, és megtudtuk, hogy a gazdasági növekedésnek megvan a „csínja-bínja”, és azon saját kérdésére is megfelelt, miszerint „honnan van a pénz?”. „A pénz munkából van” – rögzítette, még akkor is, ha elmondása szerint ezzel csalódást okoz így reggel a magyaroknak. Szerinte ugyanis csak abból tudunk gazdálkodni, amiért megdolgozunk – folytatta, emlékeztetve az embereket , hogy Trianon után elvesztettük a nyersanyag-, és energiaforrásokat, „ha nem dolgozunk, nincs pénz”.

Orbán Viktor végre elárulta azt is, miért maradunk az Európai Unióban. A jogállamisági kérdések, meg az ilyen demokratikus dolgok fel sem merültek, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem a források miatt. Elmondása szerint Brüsszelből bár több pénz jön be, mint amennyit befizetünk, a mérleg mégis negatív. Mert „Brüsszel kedvencei” (nem mondta, kik -  a szerk.) többet visznek ki, mint ami érkezik. Magyarország tehát csak a 400 milliós európai közös piac marad az Unióban – magyarázta.

Világossá tette azon álláspontját is, hogy az uniós újraépítési pénzek is hitelek, és politikai szempontok miatt nem akarják azt odaadni nekünk (amiért szerinte a kormánya megakadályozza, hogy az LMBTQI-lobbi bejusson az iskolába), de végül azokat is vissza kell fizetni.

Ha nem jön a brüsszeli hitel, kimegyünk a pénzpiacra

– folytatta Orbán Viktor, így szerinte mindegy, hogy „Brüsszel mit csinál”.

Kötelező maszkhasználat nem lesz, mint ahogy általánosan kötelező koronavírusellenes-oltás sem, ugyanakkor arról még vita, hogy mely szektorokban lehet azt kötelezővé tenni.

Orbán magával rántaná Ferencet is

Óriási élménynek nevezte a pápalátogatást Orbán Viktor. Szerinte Ferenc pápa azért jött el Magyarországra, mert el akart jönni, mert ez a Kongresszus Magyarországon volt, mert fontosak vagyunk neki. „Ez nagy dolog szerintem, ez felértékeli Magyarországot” – tette hozzá.

Ezután egy érdekes visszaemlékezésnek lehettünk fültanúi. Orbán Viktor ugyanis a pápával történt megbeszéléséről vallott.

Mint mondta, vasárnap reggel lévén ugyan kerülték azokat a témákat, amikben nem értenek egyet, a migráció kérdését sem ő, sem Ferenc nem hozta szóba, viszont egyetértettek, sokkal mélyebben, mint azt Orbán Viktor remélte a családok kérdésében.

„És személyesen nekem nagyon nagy megerősítést adott ez a találkozó. A Szentatya világossá tette, hogy az a harc, amit folytatunk  a családok védelmében, az Európa jövője szempontjából a legfontosabb küzdelem. Ő is látja, hogy nagy erők dolgoznak Brüsszelben és a brüsszeli bürokráciában, hogy relativizálják a családot, és olyan keményen fogalmazott, ahogy nekem ez még sose sikerült. Azt mondta, hogy nem lehet engedni, hogy relativizáljuk a családokat, a család az apa, anya, gyerek és pont. Nincsen róla vita. Sőt, azt mondta, hogy ’go ahead’, ami azt jelenti, hogy ’csináljátok!’, ’hajrá!’, ’előre!’, és csinálni is fogjuk”

– rángatta bele a NER mindennapi brüsszelezésébe Ferenc pápát Orbán Viktor.