A fideszes Hidvéghi nem akar EP-s Pegasus-vizsgálóbizottságot, helyette Gyurcsány után kellene vizsgálódni

A fideszes Hidvéghi nem akar EP-s Pegasus-vizsgálóbizottságot, helyette Gyurcsány után kellene vizsgálódni

A Pegasus-üggyel foglalkozott az Európai Parlament illetékes szakbizottsága, a lehallgatási botrányról szóló meghallgatáson Panyi Szabolcs magyar oknyomozó újságíró volt az egyik előadó, akinek telefonjára szintén telepítették a kémszoftvert - írja a hvg.hu.

A képviselők közül többen is szorgalmazták, hogy az Európai Parlament állítson fel egy vizsgálóbizottságot, egy képviselő azonban ellentt mondott a többségnek: Hidvéghi Balázs fideszes politikus kijelentette, hogy 2010 óta Magyarországon illegális megfigyelési tevékenység nem volt. Szerinte

a 2010 előtti időt kellene inkább vizsgálni, amikor elvtársuk, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök

- javasolta Hidvéghi, arra hivatkozva, hogy abban az időben gyilkosokkal, bűnözőkkel, maffiózókkal tartott kapcsolatot a nemzetbiztonsági szolgálat, hogy a jelenlegi miniszterelnökre terhelő bizonyítékokat gyűjtsenek. Erre Panyi Szabolcs azt felelte, hogy Hidvéghinek a saját elvtársait kellene megkérdeznie, hogy amikor az ő lehallgatását a korrupcióval gyanúsított Völner Pál államtitkár engedélyezte, akkor azt önszántából, vagy külső hatásra tette-e - olvasható a lap beszámolójában.

A szkbizottság elnökének tájékoztatása szerint legközelebb március 31-én foglalkoznak majd a témával.

Pegasus-ügy: Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló!

És egyhamar nem is lesz, mivel 50 évre titkosították a Pegasus botrány dokumentumait. Most pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) találta teljesen rendben lévőnek, hogy a terroristák ellen kifejlesztett izraeli kémszoftverrel csaknem száz embert, köztük újságírókat, a gazdasági élet szereplőit, a Fővárosi Választási Bizottság elnökét, és talán mindenkit, aki a kormány számára kellemetlen lehet.