Pintér államtitkára: Elkészült a "nemzeti népegészségügyi stratégia" a következő 10 évre

Pintér államtitkára: Elkészült a "nemzeti népegészségügyi stratégia" a következő 10 évre

A roskadozó egészségügy dacára Takács Péter azt harsogta, az Orbán-kormány célja, hogy növekedjen a magyar emberek egészségben eltöltött éveinek száma.

Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia, amely az elkövetkező tíz évre határozza meg a fő célokat, a tennivalókat, a beavatkozási pontokat, valamint az eredmények követését

– ezt lebegtette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten.

Takács Péter a magyar rögvalóság mellőzése mellett hozzátette, hogy szerinte "a dokumentum a prevenciós szemléletet helyezi előtérbe, de a korai betegségfelismerés is hangsúlyt kap a következő időszakban".

A kormány célja, hogy növekedjen a magyar emberek egészségben eltöltött éveinek száma

– emelte ki Pintér Sándor államtitkára, dacára a roskadozó egészségügy helyzetének.

Ezenfelül Takács azt ígérte, "a Belügyminisztérium vállalja, hogy megvalósítja a dokumentumban foglaltakat, erősíteni kívánja a népegészségügyi szemléletet az egészségügyben".

Mint ismert, az egészségügyért felelős államtitkár szeptember első felében elismerte, érzékelik, hogy nem zökkenőmentes az új járóbetegirányítási rendszer működése, ugyanakkor a kormány vizsgálja, legyen-e ezer forintos időpontfoglalási díj a rendelőkben. Augusztusban pedig Takács Péter azt állította, a magyar egészségügynek "nagy a versenyelőnye a többi országgal szemben", azt is elismerve, az egészségügy nem "egy könnyű meló".

(Címlapkép: Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az októbertől életbe lépő budapesti új alapellátási ügyeleti rendszerről tartott sajtótájékoztatón a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben 2024. szeptember 13-án. MTI/Bruzák Noémi)