Putyin meséi: Szijjártó szerint Brüsszelben rendelkeztek az ukrajnai olajszállítás leállításáról

Putyin meséi: Szijjártó szerint Brüsszelben rendelkeztek az ukrajnai olajszállítás leállításáról

A Fidesz-kormány sértődött külügyminisztere diplomáciai megoldás helyett a Facebookon vagdalkozva vádolja szövetségeseinket. Szorgalmasan dolgozik az újabb Barátság-érdeméremért.

Orbán Viktor kormánya a múlt héten vette fel a kapcsolatot az Európai Bizottsággal az ősztől várható olajválság miatt, amit az okoz, hogy Ukrajna leállította a rajtuk keresztül folyó kőolajszállítást Magyarországra és Szlovákiába. Szijjártó Péter most azt nehezményezi, hogy az EB egyelőre nem lépett az ügyben.

Hiába két uniós tagország energiabiztonságának veszélyeztetése, hiába az EU-Ukrajna társulási megállapodás kristálytiszta megsértése, Brüsszel hallgat

háborgott az oroszbarát külügyminiszter a facebookon.

Szerinte két magyarázat létezik erre. Az egyik lehetőség az, hogy az Európai Bizottság annyira gyenge, hogy képtelen érvényt szerezni két tagállam alapvető érdekének egy tagjelölttel szemben. Szijjártó másik feltételezése teljesen elrugaszkodik a valóságtól, de így is biztosak lehetünk benne, hogy a Fidesz-tábor jó részében pozitív visszhangra talál a teória.

Nem is Kijevben, hanem Brüsszelben találták ki az egészet, nem is az ukrán kormány, hanem az Európai Bizottság akarta, hogy zsarolják meg a két békepárti, fegyverszállításokat elutasító országot

– fogalmazott az Orbán-kormány külügyminisztere.

A csúsztatást egyenesen arra használja fel, hogy az Európai Bizottság elnökétől, Ursula von der Leyentől követel magyarázatot. Persze egyelőre csak a facebookon. Ezek után érthető, hogy Szijjártó Péter miért kapott Barátságért kitüntetést Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől. Ezért is meg fogják dicsérni.

(Címlapkép: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott moszkvai találkozóján 2022. július 21-én. MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium)