Meglepő információkkal szolgált a 29 éves, közgazdasági diplomával rendelkező David Manzheley, az ominózus meleg orgia házigazdája, amin Szájer József azóta már lemondott fideszes EP-képviselő is részt vett múlt pénteken.
A 444.hu szerint a férfi a De Standaard című lapnak elmondta, alapesetben nagyjából kéthavonta szokott ennél sokkal nagyobb, durván százfős homoszexuális orgiákat rendezni bérelt lakásokban, illetve más helyszíneken. Állítása szerint hobbiként, élvezetből, nem pénzkeresés céljából.
A múlt pénteki esemény szerinte jóval szerényebb volt, amit a saját belvárosi lakásába szervezett, ahol a barátjával kettesben élnek. David kifejtette, Whatsappon hirdette meg az eseményt a barátai körében, a részvétel feltétele az volt, az az illető ne legyen HIV-pozitív vagy koronavírusos. A meghívottak közül tízen mondtak igent, köztük többen olyanok voltak, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, ők mind elhozhatták egy-egy barátjukat. Manzheley szerint így került a társaságba Szájer is.
A házigazda állítása szerint az általa szervezett bulikon nincsen se zene, se tánc, alapszabály az is, hogy a vendégeknek meztelenre kell vetkőzniük. Ez alapján viszont úgy tűnik, megdőlt az a feltételezés, hogy a hangos zene miatt hívták volna ki rájuk a rendőrséget.
Manzheley szerint bulijai csakis a szabad szexről szólnak.
"Ide csakis a szexért járnak. Az óvszer nélküli szexért, férfiakkal. Nők nincsenek jelen. Az egyetlen szabály, hogy a résztvevők nem lehetnek HIV- vagy koronavírus-pozitívak
- fogalmazott.
David Manzheley szerint amikor a rendőrség megjelent, ő az egyik szobában szexelt éppen, ezért nem tudja pontosan, mi történt a nappaliban. Azt sem érti, hogy Szájer József miként lehetett felöltözve, amikor elmenekült a rendőrök elől. (Korábban a hírek arról szóltak, hogy a magyar EP-képviselő meztelenül mászhatott le az ereszcsatornába kapaszkodva.)
A házigazda arról is beszélt, hogy korábban nem ismerte a "szakállas férfit", aki a délután hatkor kezdődő buli elején röviden bemutatkozott neki. Manzheley nyilatkozata szerint
Manzheley elmondásából kiderült, a résztvevők abból a nemzetközi meleg társaságból kerültek ki, akiket Brüsszelben ismert meg. A cikk szerint a házigazda egyébként nem háborodott fel azon, amikor utólag megtudta, hogy a vendége olyan EP-képviselő, akit itthon sokan melegellenesnek tartanak, mert mint mondta, nem érdekli a politika és bár ez képmutatás, nem Szájer az egyetlen képmutató politikus.
Időközben egyébként úgy tűnik, megszületett a fideszes narratíva, amely szerint Szájer József valójában egy áldozat.