A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a világ hetedik legnagyobb gumiabroncsgyártójának számító cég, amely már most is körülbelül háromezer embernek ad munkát Magyarországon, újabb beruházást hoz hazánkba 210 milliárd forintnyi értékben, 450 új munkahelyet teremtve, s ezzel ismét közelebb kerülve a teljes foglalkoztatáshoz.
A Hankook, a Fidesz-kormány stratégiai partnere 2019-ben zsarolással próbálta eltéríteni dolgozóit a sztrájktól.
Szijjártó beszámolója szerint az új rácalmási üzemben évente mintegy 800 ezer nagy teherbírású gumiabroncsot állítanak elő a tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz. Azt, hogy az Orbán-kormány hány milliárd forint vissza nem térítendő közpénztámogatást nyújt a dél-koreai projekthez majd csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra.
A fideszes külügyminiszter rámutatott, hogy „az elmúlt időszak világgazdasági viharai közepette a magyar gazdaság növekedési pályán tudott maradni”, sőt az ő meglátása szerint évről évre dőlnek meg fontos nemzetgazdasági rekordok (mint például az infláció - a szerk.). Szavai szerint ennek fő oka az, hogy a kormány külgazdasági stratégiája lehetővé teszi a beruházások vonzását minden földrajzi irányból, leginkább keletről.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget ma Magyarországon (köztük a gödiek életét megkeserítő Samsung - a szerk.), és a frissen bejelentett beruházással tovább bővül az érintett vállalatok jelenléte.
Hangsúlyozta, hogy a világban továbbra is rendkívül éles verseny zajlik a beruházásokért, azonban hazánk sikeres ezen a téren.
Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a miénk legyen Európa legversenyképesebb beruházásösztönzési rendszere. Ezt a célunkat sikerült is elérni"
– jelentette ki Orbán külügyére.
Szerinte ez látszik abból, hogy az idei év végén, jelenlegi számításaink szerint, a tavalyi érték dupláját, vagyis 13 milliárd eurót fog elérni a beruházások értéke, ez természetesen újabb nemzetgazdasági rekordot fog jelenteni – tette hozzá a szocialista termelési riportok optimizmusával
(Címlapkép: Szijjártó Péter/facebook)