Mégsem volt hangulatkeltés: vízszennyezés miatt megbüntették a Mátrai Erőművet

Mégsem volt hangulatkeltés: vízszennyezés miatt megbüntették a Mátrai Erőművet

Orbán Viktor miniszterelnöktől kér választ a Mátrai Erőműnél két hónapja történt szennyezéssel kapcsolatos, eddig megválaszolatlan kérdésekre Dudás Róbert jobbikos országgyűlési képviselő, miután a Borsod Megyei Katasztrófavédelem a tegnapi nap folyamán vízszennyezés miatt büntetést rótt ki az erőműre.

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy levelében arra vár válaszokat, hogy vizsgálták-e, honnan származik, miért történt a szennyezés, elhárították-e az azt okozó problémát, előfordulhat-e hasonló eset a jövőben, meddig terjedhettek az eset hatásai, hány ember életét befolyásolhatják, illetve hogy mennyire szennyeződött miatta a környék talaja.

A képviselő emlékeztetett, hogy mivel a hazai energiatermelés közel ötödét adó erőmű évtizedekig megfelelően működött, így valószínűsíthető, hogy a szennyezés nem is az erőműtől, hanem a tulajdonosváltás után mellé épült gabonafeldolgozóból származik.

Dudás Róbert szerint azzal, hogy most büntetést kapott a Mátrai Erőmű, kijelenthető, hogy semmi nem oldódott meg, ugyanakkor

"az emberek számára most már nyilvánossá vált, hogy több mint két hónapon keresztül hazudozás, titkolózás ment".

A politikus egyébként azután döntött a miniszterelnök felkeresése mellett, miután az elmúlt hónapokban többször kereste a hatóságokat és kérte, hogy hozzák nyilvánosságra az általuk vett vízminták adatait, ám ez nem történt meg. A gondatlanság miatt tett feljelentése nyomán indult nyomozás állásáról nem értesítették, valamint közérdekű adatigénylését is elutasították, amiben arra lett volna kíváncsi, hogy a gabonafeldolgozó megfelelő módon lett-e kiépítve. Mivel a szóbeszéd szerint egy külön víztározó kellene, hogy ellássa a gabonafeldolgozó üzemet, ami lehet, hogy végül nem került kialakításra.

Egymásnak is ellentmondanak a miniszterek a Mátrai Erőmű környéki szivárgással kapcsolatban

Noha szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, november 6-án észleltek először szivárgást a Mátrai Erőmű környékén dolgozó munkások (amikor a kéntelenítő medence elromlott szivattyúját javították), még most is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a felelős miniszterek. A helyzet megnyugtató tisztázást az sem segíti, hogy a Fidesz meggátolta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának helyszíni szemléjét, majd a Viresol Kft.