Csányi Tamás a Hugo Boss öltönyről: "Ez az igazi ficsúr tempó, amelyet Boldog Istvántól láthattunk"

Csányi Tamás a Hugo Boss öltönyről: "Ez az igazi ficsúr tempó, amelyet Boldog Istvántól láthattunk"

Június 30-án, reggel fél 9-kor tartják a korrupcióba keveredett Boldog István ügyének előkészítő ülését a Fővárosi Törvényszéken – erősítette meg nemrég az ügy egyik vádlottjának védője a Telexnek. Az időpontra mind a kilenc vádlottat beidézte a törvényszék, köztük a Boldog jobbkezeként és "táskás embereként" is elhíresült Fehér Petrát mint ugyancsak közszereplőt.

Blikk: Boldog István a 20 milliós kenőpénzből Ausztriában vásárolt Hugo Boss-öltönyöket

A Blikk a a nyomozati anyagokra hivatkozva - amelyek jelentős része a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lehallgatási jegyzőkönyveiből áll - arról ír, hogy nem volt túl elővigyázatos a hivatali vesztegetéssel vádolt fideszes parlamenti képviselő, Boldog István, aki örömében egyenesen Ausztriába szaladt bizalmasával méregdrága Hugo Boss-öltönyöket vásárolni abból a 20 millió forintos kenőpénzből, amelyet az ügyészség szerint 2019-ben kapott társaival az ügyben szintén

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy nyomozati források tanúsága szerint Boldog István, a hivatali vesztegetéssel vádolt jászsági fideszes országgyűlési képviselő a 2019 májusában megkapott 20 millió forintnyi kenőpénzből vásárolt méregdrága Hugo Boss-öltönyöket Ausztriában. Boldog és köre egy, az ügyben szintén vádlott vállalkozótól kapta közvetve az összeget egy nejlonszatyorban előre lezsírozott EU-s projektek ellentételezéséért. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pénzeiből történt korrupciós visszaosztás részleteit egy anonimitást kérő informátor fedte fel.

2019 végén került előzetes letartóztatásba Fehér Petra, aki egyébként fideszes tagjaként működött Törökszentmiklós képviselő-testületének, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének is. Továbbá ő volt annak a Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesületnek az elnöke, amelyen keresztül az uniós pénzeket lenyúlhatták.

Emlékezetes, 2020 májusában derült ki, hogy a fideszes országgyűlési képviselő lakóhelyén házkutatást tartottak, mely során "bizonyítási eszközöket foglaltak le". A politikus azonban nem tett vallomást, "tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen". A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt kezdett nyomozásba. Ekkor merült fel, hogy Boldog jogellenesen befolyásolta az uniós pályázatok elbírálásának eredményeit. Boldognak ekkor már több mint egy hónapja felfüggesztette a mentelmi jogát az országgyűlés, beleértve a Fidesz-frakciót is: 186 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül.

Börtön árnyékában: a Fidesz-frakció is megszavazta Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését

Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését a parlament 186 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta. Ahogy arról beszámoltunk, Polt Péter legfőbb ügyész a múlt héten indítványozta a Fidesz-frakciójában politizáló Boldog István mentelmi jogának felfüggesztését vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

Azt pedig idén januárban az Alfahír írta meg elsőként, hogy

az ügyben elsőrendű vádlott Boldoggal szemben 6,66 millió forint összegben vagyonelkobzást, hat év börtönben letöltendő szabadságvesztést, ötmillió forintnyi pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületének kormánypárti képviselője ellen múlt decemberben emelt vádat a főügyészség.

Boldog István januárban úgy fogalmazott, hogy ez egy "csúnya politikai kampány", amelynek ő az "elszenvedője", s aminek a vége még nagyon messze van. Szerinte az ügyészség vádalkukat ajánlott, hogy bemocskolják őt, ám leszögezte, hogy nyugodt szívvel áll a hatóságok elé, és megy a bíróságra is.

Hogyan robbant ki Boldog István ügye és mire számíthat a jövőben?

Ismeretes, a korrupciós botrányt még 2019 októberében robbantotta ki Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, mikor nyilvánosságra hozta, hogy a választókerület egyik országgyűlési képviselője több százmillió forintos önkormányzati megrendelések ügyében zsarolhatott több környékbeli polgármestert. Ezt ismertetve Csányi Tamással, a Jobbik országgyűlési képviselőjével tartottak közös sajtótájékoztatót.

Csányi Tamás, a jászsági választókerület ellenzéki jelöltje nyilatkozott lapunknak a Boldog-üggyel kapcsolatban, illetve arról, mi várható a június végén esedékes előkészítő tárgyalástól.

Megerősítette, hogy a 20 millió forintnyi kenőpénz útja nagyon biztos információforráson nyugszik, tényszerűen így történt, hiszen az információ magából a vádiratból származik.

Ez az igazi ficsúr tempó, amelyet Boldog Istvántól láthattunk, hiszen a volt bakter a lopott szajréból rögtön urizálni, ficsúrkodni igyekszik és Ausztriában Hugo Boss öltönyt vásárol magának 

– fogalmazott Csányi, hozzátéve azt is, hogy 

az ügy pikantériája, hogy az embereivel önmagát valóban főnöknek hívatta, úgyhogy neki a főnök öltöny dukál, nyilvánvalóan ez a ficsúrfelfogás az ő esetében megállja a helyét.

Az említett előkészítő tárgyalástól sok újdonságot nem vár, hiszen ilyenkor a perben részt vevők megismerik egymást, ismertetik velük a helyzetet. Továbbá Boldog István valószínűleg nem fogja bűnösnek vallani magát, ezáltal majd a bírósági szakasz fog dönteni arról, hogy bűnös-e vagy nem. Joggal foglalkozó ismerősei emellett úgy tájékoztatták, hogy

"amennyiben nem ismeri el a hivatali vesztegetés és egyéb bűncselekményeit, akkor valószínűleg az ügyészség által kért 6 évnél több fog neki majd kinézni letöltendő börtönbüntetés formájában" 

– vélekedik Csányi Tamás, aki ugyanakkor bízik abban, hogy a bírósági szakasz minden eddig nem ismert szálat fel fog göngyölíteni, ismertté fog tenni. Mint mondta, meglátjuk, hogyan működtette a Fidesz és azon belül Boldog István ezt a korrupciós mechanizmust Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületében.

Csányi azt is reméli, hogy még olyan újabb fejlemények is napvilágra kerülhetnek, amik újabb feljelentéseket generálhatnak, és a szálak esetleg más, előtérbe eddig került polgármesterek irányába is eljuthatnak, így az ő TOP-os pályázatokkal kapcsolatos érintettségük is egyértelművé válhat. Ahogy azt is reméli, hogy ez egy első lépés lehet a korrupciómentes politikai közélet megteremtése irányába, amelyet a legfontosabb feladatának tekint az elkövetkezendő időszakban.

Patyomkin-ügyek Boldog István körül

Boldog István választókerületében egymás között mindenki nagyon közlékeny, amikor a Fidesz országgyűlési képviselőjének büntetőügyéről érdeklődtünk. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. választókerület településeinek, kisvárosainak lakói ugyanis pontosan tudják, hogy ki az a Boldog István, és hogy miért folyik ellene büntetőeljárás.

Korábbi helyszíni riportunkban hívtuk fel a figyelmet a Boldog Istvánhoz tartozó körzet patyomkin-ügyeire, mely során fény derült arra, hogy egyebek mellett több nejlonjurta, be nem kötött napelem, illetve szélerőmű is létesült Kétpón. A helyi független polgármester is megerősítette, a beruházások papíron megvalósultak ugyan, de azok valójában félkész és használhatatlan állapotnak "örvendenek".