Egykor óvoda volt, most menekültszállás, és sokaknak maga a Kánaán

Jéke
Menekültállomás Jékén
Ceglédi Ádám

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érezhetően átlényegült Ukrajna orosz megtámadása után. Gyakorlatilag minden település érintett a humanitárius katasztrófa elhárításában, és hiába beszélhetünk leszakadt országrészről, az itt élők maguktól ajánlják fel a segítségüket, vagy épp visznek matracot menekültpontokra. 

Mindezt úgy, hogy a megye egészen más viszonyban van Ukrajnával, az ukránokkal, illetve a kárpátaljai magyar közösséggel, mint ahogy azt szeretnék elképzelni Budapesten - háromszáz kilométernyi távolságból. 

„Nem engedhetjük, hogy egyetlen ember is hiányt szenvedjen olyan dolgokban, mint az ivóvíz vagy az alapvető tisztálkodási szerek"

Azok után, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, menekültek százezrei indultak nyugat felé, hogy elhagyják az országot a rakétatámadások miatt. A magyar határra az elmúlt másfél hétben nagyjából 150 ezer menekült érkezett, köztük számos kárpátaljai magyarral...

A záhonyi határátkelőtől 26 kilométerre található Jéke község. Itt még tegnapig nem voltak menekültek, ugyanakkor a Katasztrófavédelem már felmérte a település kapacitását. Az alig hétszáz lelket számláló település egy takaros menekültpontot hozott létre - teljes mértékben önerőből és saját szándékból. 

Menekültállomás Jékén
Ceglédi Ádám

Kovács József polgármester elmondta,

20 embert tudnának befogadni és ellátni a korábbi óvoda épületében.

A felajánlott szobák jól fűtöttek, és a jékei családok maguk hozták a gyűjtőpontra a matracokat, az ágyneműket. Egyelőre még hivatalosan nincs kijelölve a település menekültek elszállásolására, ugyanakkor a nyomás egyre nagyobb a határon. 

Jéke egy pozitív szemléletű település, az itt élők segítőkészek, szóval, a háború elől menekülők ellátását megoldja a lakosság, de a költségvetési törvényben egyelőre annak nyomát sem látni, hogy a szabolcsi települések plusz kiadásait fedezni fogja-e a kormányzat, ha már ilyen feladat elé állítja őket az állam - magyarázta Kovács József. Kiemelte, tapasztalata szerint a megye minden települése érintett a menekültválságban, a polgármesterek egyeztetnek egymással. 

A finanszírozás kérdése ugyanakkor fontos szempont. A koronavírus-járvány alatt a települések komoly kormányzati elvonásokat szenvedtek el, Észak-Keleten pedig eddig sem volt kolbászból a kerítés. 

"Több ismerősöm van Kárpátalján, polgármesterek is, amikor kint voltam, nagyon barátságosak voltak velem is, így amikor kitört a háború, egyből felhívtam őket, hogy gondolják meg, miben tudunk segíteni. Másnap ezt megvitattam a képviselő-testülettel, egyértelmű volt mindenkinek az álláspontja, amennyiben kell és tudunk, akkor segítsünk"

- idézte fel a döntésük hátterét a polgármester. Kovács József még azt is elmesélte, hogy amikor tájékoztatták a menekültpontról Jékét, a lakosok rájuk "zúdították" az adományaikat, lett matrac, takaró, párna, játék.

Helyszíni tapasztalatunk szerint az emberek igyekeznek elfogadni a helyzetet, de az érzelmeik vegyesek. Egyesek tartanak a háborútól, mások szerint a fegyveres konfliktus tőlük biztonságos távolságban zajlik. A menekültek kapcsán sem olyan egyszerű a szabolcsi képlet, mint amilyen Budapestről tűnik.

Itt jól tudják, hogy akik a határon most hazánkba érkeznek, főleg Kárpátaljáról, azok közül sokaknak a magyar viszonyok Kánaánnak tűnnek.

Érdekes kérdés, és valószínűleg ez április 3-a után válik különösen hangsúlyossá, hogy mit kezd a magyar állam, illetve a leendő kormány ezekkel az emberekkel, főleg ha nem áll szándékukban majd visszatérni a még nagyobb nyomorba. 

Jékétől 53 kilométerre délnyugatra a megyeszékhelyen, Nyíregyházán még nem találkozni tömegével a háború elől menekülőkkel, a határról vonattal érkezők átutaznak a városon. Ugyanakkor egyre több olyan nyíregyházi szálláshely, szálloda van, ahol ukránok szállnak meg, vagy szállásolják el őket - ez látszódik az ukrán rendszámú autókból is. 

Lengyel Máté önkormányzati képviselő, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje az Alfahírnek arról beszélt, érezhető, hogy Nyíregyházán félnek az emberek, nem a menekültektől, hanem a háborútól. Próbáljuk megnyugtatni őket - tette hozzá. 

Az ukrán-magyar határ forgalma
police.hu

Menekültek százai érkeznek Ukrajnából a Nyugatiba

Harmadik napja vagyunk úton. Odesszából jöttünk a férjemmel, úgy tudjuk, otthon mindenki jól van - mondta az Alfahírnek Alena a Nyugati pályaudvaron, ahol több száz ukrán, kárpátaljai magyar, illetve a háború sújtotta országban tanuló afrikai diák próbált információkhoz jutni...

Hogy értsük, csak az elmúlt egy hét során több mint 91 ezren lépték át az ukrán-magyar határt, közülük kedden 4283 ember, köztük 1308 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A menekülteknek szánt adományokból "lakmározott" két ember a Nyugatinál

A Nyugati pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőrök állítottak elő két fiatalt, akik a menekülteknek szánt adományokból vittek el rendszeresen. Mindkettőt körözték, egyiküket szabálysértés, a másikat eltűnés miatt - írja a rendőrség honlapja...